Osztrák színvonalú kerékpárutakon tekerhetünk jövőre a Fertő-tónál

2013. október 18. 17:52

Legkésőbb nyár közepére teljesen körbekerékpározható lesz a Fertő-tó, miután a magyar oldalon is teljesen kiépül a megfelelő biciklis infrastruktúra a tó környékén. A Fertő-Hanság Nemzeti Park igazgatóhelyettese osztrák színvonalú, néhol pedig még annál is jobb feltételeket ígér.

2013. október 18. 17:52

Tavasszal várhatóan elindulhat a Fertő-tó körüli kerékpárút-fejlesztés újabb szakasza, így legkésőbb nyár közepére kerékpárral teljesen körbejárhatóvá válik a tó hazai partja is – közölte Fersch Attila, a Fertő-Hanság Nemzeti Park igazgatóhelyettese. A beruházás eredményeként a tó osztrák oldalán kiépített kerékpárút-hálózat mai állapotát megközelítő, sőt helyenként azt meghaladó minőségű infrastrukturális feltételeket teremtenek a biciklis turistáknak. 

Első ütemben elkészül az egységes kerékpáros közlekedési táblarendszer, valamint korszerűsítik a meglévő kerékpárutak jelentős részét, összesen 19 kilométeren. A munkák ősz elején kezdődtek el a közbeszerzésen nyertes STRABAG Kft. kivitelezésében, és várhatóan még az idén befejeződnek. A második körben megépülnek a hiányzó kerékpárutak, hogy végig biztonságosan körbebiciklizhető legyen a Fertő hazai része is. 

Három forgalmas település belterületén, Fertőrákoson, Balfon és Sarródon, valamint Fertőszéplak egyes hiányzó belterületi szakaszain kerékpárutak, kerékpársávok, kerékpáros nyomok kialakításával oldják meg a kerékpárosok közlekedését. Fertőrákos és Balf között – osztrák mintára – elkészül a csaknem 25 éve folyamatosan szorgalmazott, mindeddig hiányzó vegyes használatú mezőgazdasági és kerékpárút. A fertőrákosi kikötőhöz vezető bekötőút is kerékpársávokat kap, de e szakasz eleme a fertődi belterületi kerékpárutak teljes rekonstrukciója, egy vadonatúj kerékpáros híddal a Kelemente-patak fölött. A gyér autósforgalmú Fertőújlak belterületén kerékpáros nyomok segítik majd a bicikliseket.

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Anita
2013. október 18. 21:49
A sportra érdemes költeni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!