Kiakadtak Zimbabwéban: egy fehér nő nyerte meg a szépségversenyt

2023. szeptember 25. 13:57

Sokan nemtetszésüket fejezték ki a győztes faji hovatartozása miatt egy olyan országban, ahol a fehérek kisebbségben vannak.

2023. szeptember 25. 13:57

A közelmúltban egy fehér zimbabwei nyerte az ország Miss Universe-versenyét – tudósít a Breitbart. A portál rámutat, hogy sokan nemtetszésüket fejezték ki a győztes faji hovatartozása miatt egy olyan országban, ahol a fehérek kisebbségben vannak. A nyertes 11 másik döntőst utasított maga mögé. A szépségverseny egyébként 22 év kihagyás után tért vissza az afrikai országba. A 21 éves, Hararéban született Brooke Bruk-Jackson a tervek szerint részt vesz a novemberben El Salvadorban megrendezésre kerülő 72. Miss Universe szépségversenyen.

Ugyanakkor sokan a közösségi médiában fejezték ki ellenérzésüket a nyertessel szemben, tekintettel arra, hogy 

a fehér zimbabweiek az ország teljes lakosságának kevesebb mint egy százalékát teszik ki.

Bár Bruk-Jackson magát „tisztavérű zimbabwei”-nek vallja, és kitart amellett, hogy „a bőrszín nem határozhatja meg az embert. Együtt vagyunk összehangolva, egy Isten által teremtett gyönyörű faj”, ez nem állította meg a győzelmét ért kritikákat. Az X közösségi platformon például valaki a fekete színész által játszott kishableányt hozta fel példának. „Egy fehér nő lehet Miss Zimbabwe a való világban, de egy fekete lány, aki egy kitalált sellő karaktert játszik, egyesek számára túl messzire ment” – írta egy X-felhasználó.

Nyitókép: YouTube

 

 

Összesen 56 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Wolfram004
2023. szeptember 27. 21:13
Afrikában Jézus is fekete. Amúgy nálunk is kirekesztő a szépségverseny, nekem, mint fehér, keresztény, heteroszexuális, egyesek szerint túlsúlyosnak mondott férfinak esélyem sincs megnyerni. Mi ez, ha nem kirekesztés? Abból a 10 nőből választják, ki, akik bejutnak a döntőbe, pedig ők Magyarország, 1 milliomod résztét teszik csak ki. Durva.
luxusbatar
2023. szeptember 26. 07:02
Fekete-Afrikában a reklámokban szerepeljenek feketék. Európában meg fehérek... Ma nem nagyon van olyan reklám, amiben csak fehérek szerepelnek. Ellenben olyannal, ahol csak feketék...
vérgőz
2023. szeptember 25. 21:52
itt a bizonyitek a feher elnyomasra, felsobbrendusegre... BLaMa
ToIeranciaterror
2023. szeptember 25. 20:52
Afrikában nyerjenek szépségversenyt a négerek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!