Békés Bringa: kerékpáros turisztikai fejlesztés Békésben

2013. január 11. 13:59

Közel 300 millió forintos kerékpáros turisztikai fejlesztések kezdődhetnek tavasszal Békésben és környékén. A teljes egészében uniós forrásból megvalósuló projekt keretében megújul az üdülőtábor, ahol kerékpárjavító szolgáltatás is a turisták rendelkezésére áll majd. Emellett három kerékpáros pihenőhely és új kerékpárút is épül, 3,7 kilométer már meglévőt pedig felújítanak.

2013. január 11. 13:59

Vonzó öko-turisztikai ponttá fejlesztik Békés-Dánfokot a Körösök mentén, a hajdani ifjúsági tábort, jelenleg Dánfoki Üdülőközpontot üzemeltető Békés város önkormányzata 289 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a beruházás megvalósításához – tájékoztatta az MTI-t Izsó Gábor Békés független polgármestere. Elmondta: a projekt önkormányzati forrás nélkül valósulhat meg, száz százalékos brüsszeli támogatás mellett. A beruházás várhatóan 2013 tavaszán indul és decemberben fejeződik be.     

A „Békés Bringa Békés Város Kerékpáros Turisztikai fejlesztése” című projekt keretében épül egy új, modern szabadtéri foglalkoztató és helyi specialitásokat kínáló gasztro-komplexum a régi helyén. Az üdülőtábor és kemping közepén megvalósuló beruházás keretében épül egy felülről nyitott közösségi tér foglalkozásokra és rendezvényekre, egy nyitott grillező tér bográcsozókkal és szalonnasütőkkel, valamint egy új, korszerű vizesblokk – ismertette a polgármester. Hozzátette: a Körösök mentén gátakkal védett üdülőközpont a hazai és a térségi kerékpár-turizmus új, vonzó pontja lesz. A projekt részeként a város és Dánfok között kiépül a kerékpárút, 1,8 kilométer lesz az új szakasz hossza és 3,7 kilométer a felújítotté. Létesül három kerékpáros pihenőhely, egy a város belterületén és kettő a külterületen. Az üdülőhelyen korszerű kerékpárjavító szolgáltatást is igénybe vehetnek a turisták. A város és a térség turisztikai látványosságainak ismertetéséhez készül útikalauz, a hálózatoktól független rendszer az okostelefonokra is feltölthető lesz – jegyezte meg Izsó Gábor.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!