Esernyős forradalom Jászberényben

2023. január 24. 18:31

A siker záloga az »ernyőszervezet«, vagy összecsukható ernyőről van szó, ami most jól jött, de aztán összecsukva félretesszük?

2023. január 24. 18:31
null
Lendvai Ildikó
Népszava

„Esernyős forradalomnak Széchenyi keresztelte el március 15-ét, máig kihallható iróniával a hangjában. Az irónia lekopott, a terminus maradt. Így nevezték 2014-ben a demokráciát védő hongkongiak sárga ernyős megmozdulásait, a kockás esernyő is ott virít a magyar pedagógusmozgalom jelvényein.

A mai praktikus változat, az összecsukható ernyő egyébként épp úgy magyar találmány, mint a golyóstoll, és épp úgy elterjedt a világban. Egy Vas megyei falu vasműhelyében készültek az első példányok.

Épp ez a kérdés Jászberény kapcsán is. Persze, erős túlzás az ott történteket forradalomnak titulálni, –komolyan én sem tenném–, de fontos változást hoztak az ellenzéki választók hangulatában. Az igazi kérdés azonban az ernyőé. A siker záloga az »ernyőszervezet«, vagy összecsukható ernyőről van szó, ami most jól jött, de aztán összecsukva félretesszük?

Hogy még egy mikroméretű vátesz sem rejtőzik bennem, azt az is bizonyítja, hogy nem reméltem ezt a győzelmet. A polgármesterét talán-talán, de ekkora földindulást semmiképpen. Úgy voltam vele, mint Hargitai Miklós a Népszavában: »Egy ellenzéki győzelem kisebb fajta csoda lenne… Ám ha megtörténne, erőt adna mindazoknak, akik már kezdik feladni a reményt.«”

Nyitókép: Lendvai Ildikó Facebook-oldala

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lajoss
2023. január 25. 13:37
Minden tiszteletem a jászberényieké! :)
Brandon the great Negro
2023. január 25. 10:43
Ildikó néni nem érti. Megint nem. Ildikó néni több mint egy évtizede arról publikál, hogy nem érti.
formaegy
2023. január 25. 10:31
))))))))))))))))) A segged izzadt be vagy a ........d az örömtől. ))))))))))))))))))))) Vén átkosi kurva!
5m007h 0p3ra70r
2023. január 24. 23:34
Van abban valami egészen visszataszító, ahogy Gyurcsány próbálja lekoppintani Lendvai Ildikó stílusát.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!