Jászberény csattanós válasza Gyurcsánynak

2023. január 17. 19:52

Mindez arra utal, hogy Gyurcsány nélkül jobban megy az ellenzéknek, mint vele.

2023. január 17. 19:52
null
Horváth K. József
Magyar Hírlap

„Azt nem tudni pontosan, hogy a jászberényi választó valójában milyen politikát kedvel. Csaknem tíz évig ugyanis fideszes polgármestere volt a városnak, most pedig már három éve egy jobbikos, fasisztából kommunistává lett, Hitler- és Szálasi-idézeteket megosztó, baloldali politikust favorizáltak. Az kissé hihetetlennek tűnik, hogy Jászberény lakossága ilyen minősíthetetlen előéletű polgármestert választott meg újra a város első emberének. Még 2019-ben is csak 14 szavazattal maradt le a fideszes jelölt mögötte. Most azonban ez a balos támogatottságú Közösen Jászberényért Egyesület elvitte mind a tíz egyéni választókerületet, a fideszesek csak kompenzációs listáról juttattak be négy képviselőt a képviselő-testületbe.

A lényeg azonban az, hogy a DK sehol sincs, noha az ő képviselőjük kezdeményezésére oszlatták föl ősszel az önkormányzat vezető grémiumát. Szemlátomást Gyurcsányt nagyon megviselhették a történtek, mert a választást követő Facebook-bejegyzésében említést sem tett a dologról. Nyilván úgy volt vele, felejtsük el mielőbb a történteket.”

Nyitókép: Kőhalmi Péter/AFP

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Agnieszka
2023. január 18. 09:20
Jó ez így. Mondjuk, jobbat is el tudtam volna képzelni, de nyilván megvan az oka. Talán az is számít, h. melyik politikai erő hogyan viszonyul a régi és új nem jász kisebbségekhez. Az, h. a javított eredménnyel újrázás sikerült, nagyobb csapás a Ripacs és üzletfeleinek, mint a Fidesznek.
01234567890
2023. január 18. 09:11
Hülyeség, a DK szimpatizánsok az ellenzékre szavaztak. Helyi jelentősége van, országosan semmi sem változott.
Polgári attitűd
2023. január 18. 08:02
"kommunistává lett" Azért is szavaztak a jászberényiek a Fidesz ellen, hogy legalább helyi szinten visszaszorítsák a szellemi polgárháborút tápláló "nem fideszes = kommunista" narratívát. Egyébként: "Kommunista szó jelentése: 1. Szleng: A vagyonközösséget támogató (személy), aki azt vallja, hogy minden gyárat, üzemet, üzletet, földet, intézményt, termelési eszközt az egyetlen politikai párt vezette állam tulajdonába kell venni, és a társadalom minden tagját alá kell vetni ennek az egyetlen politikai pártnak, amelynek hatalma az egyén életének minden részére ki kell, hogy terjedjen. Egy kommunista ember életének minden területével a pártot szolgálja. A kommunista ember számára teljesen csak a pártvezető az elfogadható egyetlen tekintély. A kommunista párt egyszemélyi vezetés alatt áll."
nanemáne
2023. január 18. 00:01
Szerintem a Fideszesek átszavaztak, pont azért, hogy az ellenzék pofára ejtse Fletót.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!