A multik küldetése hazugság

„Mit jelent az, hogy a virágzó elsőgenerációs kapitalisták kezdenek elvirágozni?

Ezzel a szociológia területére lépünk. Elvirágzik az én korosztályom, aztán jön egy új korosztály, ami már a globalista kapitalisták osztályához tartozik. Laptop generációnak hívom őket. Van egy erős réteg köztük, aminek az életének a bánata, problémája, hogy magyarnak született és kénytelen legalább egy darabig ebben a lokalitásban élni. Teljesen elszakadtak érzelmileg, anyagilag és munkában a lokalitástól. A globalitás szintjén helyezik el magukat abban, hogy kikkel vannak egy fogyasztási színvonalon. Hozzájuk akarnak hasonlítani, éljenek ezek az emberek Berlinben, Párizsban, Londonban vagy New Yorkban. Ez a Netflix-generáció, aki a véleményét is onnan nyeri. Megmondom őszintén, hogy nem vagyok túl jó véleménnyel róluk.

A ’90-es évek feltörekvő generációja még nem gondolkodott ennyire globálisan?

Nem, ők még a lokalitáshoz voltak kötve. Részben az itt állomásozó multinacionális vállalatok segédcsapataiként, kiszolgálóiként működtek. Másrészt pedig egy klasszikusabb műveltséget hoztak magukkal a késő Kádár-rendszerből. Ez arra a korszakra azért jellemző volt. Egy régi Bikini-számmal jellemezném a mai fiatal globalista yuppie-kat: »Keresztrejtvény-megfejtésből / szerezted a műveltséget«. Ők pedig a Facebook görgetéséből és a Netflixről szerzik a műveltségüket, ezért nincsen olyan mély világlátásuk, mint az előttük járó generációnak. Más kultúrközegben mozognak, mást tartanak »jó életnek«. Ugye minden politika és társadalom arról szól, hogy mit tartunk »jó életnek«. Ők teljesen mást tartanak annak, mint az én korosztályom.

Úgy is mutatod be őket a könyveidben, mint akik boldogtalan emberek egy boldogtalan korban. Ebből mi lehet a kiút?

Az identitáskeresés. Identitások nélkül nem lehet élni. Ezt ismerte fel például az Egyesült Államokból induló „cancel culture”. Ha másból nem, Michel Houellebecq Elemi részecskék c. könyvéből tudjuk, hogy nem volt olyan az Egyesült Államokból induló divathullám vagy hülyeség a dzsesszkorszak óta, ami Nyugat-Európát, majd Európát ne tarolta volna le. Elkezdték eltörölni a múltat, ledönteni a konföderációs szobrokat, ledönteni az alapító atyák szobrait, ledönteni mindent, de rájöttek, hogy identitás nélkül nem lehet élni. Egy kreált identitást próbálnak maguknak kovácsolni. Például nem a függetlenségi nyilatkozathoz kötik az Amerikai Egyesült Államok létrejöttét, hanem 1619-hez, az első telepesek megjelenéséhez. Ezek a történetek mindig az identitásokról szólnak. Akinek nincsen, az folyóssá válik. Nincsen mibe kapaszkodnia, nincsen közössége, nincsen hazája, nincsen semmije, előbb-utóbb elmosódik. Ezek az emberek azok, akik lecsukják a laptopjukat és elmennek egy másik városba ugyanazt a munkát végezni...”