A multik küldetése hazugság

2021. február 10. 07:09

Egy réteg életének a bánata, hogy magyarnak született és kénytelen legalább egy darabig ebben a lokalitásban élni. Interjú.

2021. február 10. 07:09
Kötter Tamás
Kötter Tamás
Reaktor

„Mit jelent az, hogy a virágzó elsőgenerációs kapitalisták kezdenek elvirágozni?

Ezzel a szociológia területére lépünk. Elvirágzik az én korosztályom, aztán jön egy új korosztály, ami már a globalista kapitalisták osztályához tartozik. Laptop generációnak hívom őket. Van egy erős réteg köztük, aminek az életének a bánata, problémája, hogy magyarnak született és kénytelen legalább egy darabig ebben a lokalitásban élni. Teljesen elszakadtak érzelmileg, anyagilag és munkában a lokalitástól. A globalitás szintjén helyezik el magukat abban, hogy kikkel vannak egy fogyasztási színvonalon. Hozzájuk akarnak hasonlítani, éljenek ezek az emberek Berlinben, Párizsban, Londonban vagy New Yorkban. Ez a Netflix-generáció, aki a véleményét is onnan nyeri. Megmondom őszintén, hogy nem vagyok túl jó véleménnyel róluk.

A ’90-es évek feltörekvő generációja még nem gondolkodott ennyire globálisan?

Nem, ők még a lokalitáshoz voltak kötve. Részben az itt állomásozó multinacionális vállalatok segédcsapataiként, kiszolgálóiként működtek. Másrészt pedig egy klasszikusabb műveltséget hoztak magukkal a késő Kádár-rendszerből. Ez arra a korszakra azért jellemző volt. Egy régi Bikini-számmal jellemezném a mai fiatal globalista yuppie-kat: »Keresztrejtvény-megfejtésből / szerezted a műveltséget«. Ők pedig a Facebook görgetéséből és a Netflixről szerzik a műveltségüket, ezért nincsen olyan mély világlátásuk, mint az előttük járó generációnak. Más kultúrközegben mozognak, mást tartanak »jó életnek«. Ugye minden politika és társadalom arról szól, hogy mit tartunk »jó életnek«. Ők teljesen mást tartanak annak, mint az én korosztályom.

Úgy is mutatod be őket a könyveidben, mint akik boldogtalan emberek egy boldogtalan korban. Ebből mi lehet a kiút?

Az identitáskeresés. Identitások nélkül nem lehet élni. Ezt ismerte fel például az Egyesült Államokból induló „cancel culture”. Ha másból nem, Michel Houellebecq Elemi részecskék c. könyvéből tudjuk, hogy nem volt olyan az Egyesült Államokból induló divathullám vagy hülyeség a dzsesszkorszak óta, ami Nyugat-Európát, majd Európát ne tarolta volna le. Elkezdték eltörölni a múltat, ledönteni a konföderációs szobrokat, ledönteni az alapító atyák szobrait, ledönteni mindent, de rájöttek, hogy identitás nélkül nem lehet élni. Egy kreált identitást próbálnak maguknak kovácsolni. Például nem a függetlenségi nyilatkozathoz kötik az Amerikai Egyesült Államok létrejöttét, hanem 1619-hez, az első telepesek megjelenéséhez. Ezek a történetek mindig az identitásokról szólnak. Akinek nincsen, az folyóssá válik. Nincsen mibe kapaszkodnia, nincsen közössége, nincsen hazája, nincsen semmije, előbb-utóbb elmosódik. Ezek az emberek azok, akik lecsukják a laptopjukat és elmennek egy másik városba ugyanazt a munkát végezni...”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 80 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
annamanna
2021. február 10. 22:08
"Földi László: Tudatos támadás folyik a normalitás ellen, le kell kapcsolni az internetet "Van egy tudatos magatartás, hogy megbontani a társadalom alapérték-rendszerét. Ezt jól látjuk a családok támadásánál, a nemekkel szembeni zavarkeltéssel, egyáltalán az identitások megbontásával. Van egy ilyen stratégiai elképzelés arra, hogy a meglévő normalitásokat minél gyorsabban fel lehessen számolni," mondta a Kossuth rádió Vasárnapi újság műsorában Földi László. Az egykori kommunista hírszerző, a NER-média kedvelt "biztonságpolitikai szakértője" határozattan állította, hogy "azt gondolom, igen, egy nagyon tudatos támadás folyik." Földi szerint igaz, hogy "a radikális baloldal szemében ellenséggé válhat az állam," ami számos veszéllyel járhat. Hogy ezt érzékeltesse "egy bizalmas tanulmányra" hivatkozik, amiben az áll, hogy a magyar nemzet ezer éves történetének a lényege, és fennmaradásának kulcsa, a paraszt család volt. A generációk tudatos tudatos szembeállításával mit lehetne kezdeni kérdezte zárásként a Kossuth rádió riportere, "az idősebb generáció is kezdjen brillírozni az internet világában?" "Le kell kapcsolni az internetet. Igen," válaszolta Földi. A "szakértő" szerint nem a tömegek, hanem egy szűk csoport irányítja a gépeket, és belép a mesterséges intelligencia, az a történelemben soha nem látott módon fogja erodálni a világot. "Ilyen nem volt, hogy a gép tud irányítani és befolyásolni. (..) Nem is lehet megjósolni és modellezni, ezért mondom, hogy le kell kapcsolni."" https://444.hu/2021/02/07/foldi-laszlo-tudatos-tamadas-folyik-a-normalitas-ellen-le-kell-kapcsolni-az-internetet
Élő Éva
2021. február 10. 17:20
A Kötter egy lényeglátó. A riport szuper. Nálam a szerző elől van az irodalmi kánonban. Köterfil vagyok. A sakál vokál meg csak vonyítson, a sakálugatás sem hallik az égbe. A multikról had szóljon egy Balla László idézet: Amire való, a való, csak arra való, és semmiféle másra, például szószaporításra. Ha kengyelben a lábad, bár elsüllyed a ló, a fontos, hogy partra érj, hát erre való, a való.
Kompenzátor
2021. február 10. 10:57
A cikkből: "Minden nagyvállalatnak kényszerűen egy küldetése van, a legrövidebb időn belül a lehető legnagyobb profit termelése." Ez borzasztóan igaz volt kb. 10 évvel ezelőttig, de azóta fordult a világ. Amit háttérhatalomnak nevezünk cirka 2000 óta átvette az irányítást a piaci cégeknél is, ahogy a szocmédiában, a szórakoztatóiparban, mindenhol. És az a cég amit ők irányítanak már nem a profitra hajt, hanem a progagandájukat terjeszti. Faék egyszerűségű példával: a Disney többmilliárd dollárt vesztett a Star Wars franchise tönkretételével, de benyelték, mert többet számít nekik a woke libsi dogma erőltetése a nézőkre, mint a profit. A google, facebook és társai is milliárdoktól esnek el a konzervatívok bannolása miatt, elvégre ők a felhasználóikból élnek, de nem érdekli őket a profit, csak az ideológia. Ez a "lehető legnagyobb profit" mára már meghaladott paradigma, és tök érdekes hogy egy rakás ember ezt nem veszi észre, cirka 10 év lemaradásban vannak a világhoz képest. Persze a középosztálybeli embereket még érdekli a pénz, és valószínűleg ezért nem tudják még elképzelni sem hogy a multik immár nem a pénzre hajtanak...
Robur
2021. február 10. 09:42
Már megint ez a fasz?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!