Új üzenetet zúg az európai szél

2017. november 01. 17:53

A Kárpát-medencei gazdasági egységnek csak úgy van értelme, ha jelentős gazdasági eredményt tudunk felmutatni.

2017. november 01. 17:53
Mező Ferenc
Magyar Idők

„A nyugat-európai regionalizmus általában értelmezhető egy adott államon belüli fejlődési folyamat reakciójaként – ellenhatásként ezt érzékelhetjük Barcelonában –, amely egyfajta politikai mozgásra egy másik fajta politikával válaszol. A nagyfokú ipari, valamint az ezzel együtt járó társadalmi és politikai haladás miatt gyakran mellékessé váltak a nemzetiségi csoportok tradíciói, sajátosságai.

A jelenlegi fejlődési tendencia viszont kedvez az olyan régiók kialakulásának, amelyek egységes nyelvet, kultúrát tudnak felmutatni a központi állam domináns nyelvétől, kultúrájától eltérően. Ezeken a helyeken a regionalizmus politikai erőként tud megjelenni (Katalóniában, Baszkföldön, Galíciában, Skóciában, Észak-Írországban, Walesben, Flandriá­ban, sőt Észak-Olaszországban is), ennek pedig történelmi múltba mutató okai, előzményei vannak. Sőt ez szorosan összefügg a gazdaság fejlettségével: minél magasabb a GDP, annál erősebben jelentkezik a nemzeti büszkeség.

Ha erős gazdasággal bírsz, megnő a mozgástered, odafigyelnek rád, amit mondasz, meghallgatják. Még a nagyhatalmak is, mert azok jóváhagyása nélkül még a »bálna is a víz alatt marad«. Számunkra is van egy nagy tanulsága a Skóciában és Kataló­niában történteknek. Nem pusztán a lakosságszámok számítanak (lásd kurdok). Gazdagság nélkül, gazdasági fejlődés nélkül nem megy.

A Kárpát-medencei gazdasági egységnek is csak úgy van értelme, ha jelentős gazdasági eredményt tudunk felmutatni.

Ez érdeke a magyarországi magyaroknak és talán még inkább érdeke a külhoni testvéreiknek is.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
terra
2017. november 02. 19:42
Amikor 2004-ben Gyurcsány azt az ocsmány "23 millió román" kampányt folytatta, próbáltam elmagyarázni baloldali ismerősöknek, hogy milyen kivételes lehetőséget jelentenek Magyarország számára a jelentős számú külhoni magyarok akár gazdasági, akár kulturális téren, ezért támogatni kell a testvéri kapcsolatot minden módon. Leugattak azzal, hogy minek kell támogatni a "románokat", mennyi lélegeztetőgépet lehetne venni ebből a pénzből. Minden külhoni magyar Magyarország potenciális követe és kapcsolata a nagyvilággal. A magyar nyelv és identitás fenntartása, a határon túli magyar vállalkozások támogatása egy békés és a szomszédos országoknak is hasznos lehetőséget jelent. A kárpát-medencei gazdasági régió egyik hajtómotorja éppen azért (is) lehet Magyarország, mert jelentős határon túli nemzetrészei vannak.
Zokni
2017. november 01. 22:53
"A Kárpát-medencei gazdasági egységnek is csak úgy van értelme, ha jelentős gazdasági eredményt tudunk felmutatni" - írja. Ha valaki azt hiszi, hogy ez egy programcélt jelent a kormányzat számára, az téved. Ez csak egy régi, és egy leendő marketing-kampány fő üzenete. De "Magyarország jobban teljesít" helyett "Kárpát-medence jobban teljesít" lesz...
békalepcse
2017. november 01. 21:43
Itt a környező identitás nélküli elfajzottakkal kéne kezdeni valamit, hogy ne ellenségnek képzeljenek bennünket és tisztességes együttműködésre legyenek hajlandók. Ahhoz elsősorban a hamis történelemszeléletüket kéne helyre tenni. https://www.youtube.com/watch?v=Z1z88_KMIE8 Aztán tanulják meg a világ egyik legkifejezőbb, legősibb nyelvét a Magyart, hogy pontosan tudjuk értelmezni egymást és ez a térség lesz a leggazdagabb a világon!
noMores
2017. november 01. 21:26
Szolni kene a gazdaidnak, te seggnyalo majom, hogy ekkora korrupcioval nem lesz gazdaaagi elorelepes, sot az oktatas szetbaszasaval, a kutatasra szant penzek felezesevel tovabb zuhanunk. Szakmunkasokat termelunk mernokok helyett a robotizacio beindulasa elott. A munkaalapu tarsadalom bukni fog.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!