Nincs kivel lecserélni Orbánt

2015. április 25. 12:11

Meggyőződésem, hogy Orbán Viktor politikai képességei a mai magyar mezőnyben páratlanok. Interjú.

2015. április 25. 12:11
Kövér László
Veszprém Megyei Napló

Mik a rendszerváltozás legnagyobb hibái?

Nem sikerült például olyan oktatási rendszert létrehoznunk az elmúlt 20 évben az oktatási rendszer problémáit úgy kezelni, hogy a gyerekeink, unokáink valóban azt a tudást kapják meg, ami versenyképes, és hozzásegíti őket a bennük lévő szorgalom, tehetség, tudás révén történő előrejutáshoz. A privatizációt sem sikerült úgy megoldani, hogy a valaha államosított, azaz a tehetősebbektől állami erőszakkal elrabolt vagyont úgy osszuk szét, hogy az a legkevésbé legyen igazságtalan. (…)

A hiányosságokkal szembesülve fogalmazhatunk úgy kissé kisarkítva, hogy még tart a rendszerváltozás?

A rendszerváltozás abban az értelemben biztosan befejeződött, hogy a politikai, gazdasági intézményrendszert sikeresen átalakítottuk, az elmúlt négy évben a szükséges mértékben korrigáltuk. A társadalomnak is kialakult egy, a szocializmushoz képest már eltérő, új struktúrája. Van egy gazdag, rendkívül gazdag, de vékony felső réted. Biztos, hogy létezik egy – az egészségesebbnél gyengébb – középosztály. Vannak, akik szinte a semmiből hoztak létre új vállalkozási ötletüket, szorgalmuknak, tehetségüknek köszönhetően, és így jutottak egyről a kettőre. (…)

A Fidesz nagyjából egyidős a rendszerváltozással, kicsit öregebb annál. Már a jelenlegi kormánypártban is meghatározó szerepet töltenek be az újabb generációk képviselői. Milyen mértékben vannak jelen a generációs problémák, ellentétek a Fideszben?

Most szándékosan mondok meghökkentő dolgot: sokkal kevésbé vannak jelen generációs problémák, mint amilyen mértékben egészséges lenne. Ezzel arra akarok utalni, hogy sajnos – és ez nemcsak a Fideszre jellemző, de talán nálunk a legfájdalmasabb – a fiatal generációkat nem sikerült olyan mértékben érdeklődővé tenni a saját sorsuk iránt, hogy hajlandóak lennének akár közéleti szerepet is vállalni, adott esetben mondjuk párttagságot, sőt képviselőséget. (…)

Nemrég olvastam egy érdekes eszmefuttatást, ami szerint a Fidesz és a párt támogatottsága úgy kaphatna új lendületet, ha ön váltaná Orbán Viktort a miniszterelnöki pozícióban. Van ennek realitása?

Nincs. Ha most nem lennék ennyi idős… A fiatal demokraták ma már az országos politikának a rangidős generációját alkotják. Sose gondoltam volna, és kimondani is elég bizarr, de a magyar parlamentben a legrégebb óta, 1990-től kezdve képviselőséggel rendelkező mindössze öt ember mindegyike fideszes. Szóval amennyiben nem lennék ennyi idős, akkor talán hiúság magával ragadna, és eljátszanék a gondolattal, hogy mi lenne ha… Azonban meggyőződésem, hogy Orbán Viktor politikai képességei a mai magyar mezőnyben páratlanok. (…)

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 286 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
BőröndÖdön
2015. április 27. 08:52
Borzasztó az egész élcsapat...
vakhangya5
2015. április 26. 20:54
"""Meggyőződésem, hogy Orbán Viktor politikai képességei a mai magyar mezőnyben páratlanok.""" Mit mondjak.... Orbán Viktor saját apját multimilliomossá teszi. Ki is az örökös ha Orbán apja elhalálozik? Orbán Viktor strómanokkal(intézőkkel) irányíttatja az államtól lopott vagyonát. Tényleg páratlan...ilyent semelyik elődje nem mert megtenni.
csuka
2015. április 26. 20:03
"Nincs kivel lecserélni Orbánt" --- Semmi csere! Elzavarni az egész FIDESZ_MSZ(M)P -s maffiát!
realista
2015. április 26. 16:51
A sztárokat a média építi fel, pl. Győzike stb. Orbánból a Simicska média csinált sztárt. Most, hogy kihátrált mögüle, látszik is az eredmény, eltünt a felhajtóerő, önerőből meg már csak a lassú süllyedésre tellik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!