Ebben a formában Orbán győzött

2014. október 31. 10:59

Igen, Orbán mellényúlt, de visszavonulása még mindig azt mutatja, érti és jól is műveli a politikát.

2014. október 31. 10:59
Bazsó Bálint
Jobbegyenes

„»Ebben a formában« nem lesz netadó – jelentette be Orbán a Kossuth rádióban reggel, helyette kapunk egy újabb nemzeti konzultációt.

Az ebben a formában persze sok mindent jelenthet.

Jelentheti azt, hogy egy felpuhított javaslattal - és persze egy konzultációval erősen megdolgoztatott közvéleménnyel - az apró betűs részeknél egyszer csak átpréselnek egy-két bitnyi adótételt.

De jelentheti azt is: viszonylag kevés presztízsveszteséggel lehet még visszavonulót fújni, egy távoli időpont pedig (jelen esetben január) így október végén elég hosszú idő ahhoz, hogy szépen elüljön a felháborodás, visszatérjen minden a megszokott kerékvágásba.

Igen, Orbán mellényúlt, de visszavonulása még mindig azt mutatja, érti és jól is műveli a politikát. Azonban maga az internetadó ötlete és annak korábbi kommunikálása azt is élesen mutatja: a miniszterelnök reménytelenül megöregedett, aki korábbi önmagához képest olyan bizonytalanul és látható értetlenséggel mozog a fiatalabb generációk világában, mint az egyszeri apuka, aki kamasz lánya szobájában próbálja értelmezni gyermeke problémáit...

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
indiáner
2014. október 31. 16:45
Nehogymá' híába fogysztották az okostelefonosok az akkumulátoruk amúgy is korlátozott életidejét az égrevilágítással!
qccqccqcc
2014. október 31. 14:14
Bizony. Ellentétben a komcsiliberós köcsögökkel, Orbán nemzetben gondolkozik, nem annak szétverésében, rohadák kommunisták!
simonvitéz
2014. október 31. 13:26
Bevallom, nekem kiba..ottul elegem van ebből az"Orbán elveszi a fiatalok jövőjét/levegőjét/lehetőségeit stb stb az internetadóval"!Egyszer meg kellene vizsgálni hogy ezek a szegény "fiatalok" mennyi pénzt ba..nak el mondjuk a Gozsdu udvarban egy hétköznap piára cigire meg egyebekre. Orbán valóban megöregedett, mert meghátrált 10-15 ezer tüntető elől. Helyében én lovasrohamot vezényeltem volna a sok kretén ellen. Legalább meg lehetett volna látni a különbségeket, hogyan reagált volna a "fejlett" Európa 2006-hoz képest.
egysegelem
2014. október 31. 12:01
Megint Orban gyozott? Mindegy is, hogy miert es hogyan, lenyeg, hogy megint gyozott. Ebbol a gyerekbol meg allatitkar is lehet hamarosan.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!