Hetedik nap

„Sámod aprócska ormánsági település. A polgármester fogad bennünket. Sokan jöttek el egy rövid beszélgetésre: környékbeli polgármesterek, kistérségi vezetők, érdeklődők. Az egyik polgármester hozzám lép. Mondja, hogy odaszóltak a Fidesztől, hogy mit keres a környéken Gyurcsány és miért találkoznak vele. Gyakori eset. Hányszor megtörtént az elmúlt hónapokban, hogy a Fidesztől félve kerülték a találkozást ilyen-olyan helyi vezetők... De azt is látom, hogy egyre kevésbé fogadnak szót az emberek a helyi fideszes notabilitásnak. A félelmet lassan felváltja a megvetés. Meg a »csakazértis« hangulata.

Az Ormánságra az ország egyik legszegényebb térségeként szoktunk gondolni. Mégsem panaszokat hallottunk. Inkább egyfajta büszkeséget, hogy mennyit változott, fejlődött itt a világ az elmúlt tíz évben, vagy legyünk pontosabbak, ahogy a polgármesterek mondták, a szocialista kormányzás alatt. Dicsérik az egykori szocialista országgyűlési képviselőt, Kocsi Lászlót, aki szinte mindent elintézett: épült út, iskola, orvosi rendelő, szennyvízcsatorna.

Bónis Imre polgármesterrel útnak indulunk. Családokat látogatunk. Mondanom sem kellene, ugyanaz a panasz mindenhol: nincs elég munka. A közmunka egy kis segítség, több a semminél, de az sem jut mindenkinek, és a havi negyvenhétezer forint alig elég valamire. Nem kell ezeket az embereket munkára biztatni. Dolgoznának, ha lehetne, ha kellenének valakinek.”