A biciklistát letolod, ugye?

„Sokat segítene például a bringás-autós együttélésen, ha mi autósok végre elkezdenénk betartani városban azt a nyamvadt 50 km/h-s korlátozást, nem véletlenül határozták meg ennyiben a felső határt. Ennél a sebességnél nem kell Madárvédő Golyókapkodó reflexeivel rendelkezni ahhoz, hogy kormánnyal vagy fékezéssel semlegesítsük az adódó vészhelyzeteket. Legyünk türelmesek a kétkerekűvel, ne akarjuk azonnal lenyomni: lámpákkal sűrűn tagolt úton úgyis csak oda-vissza előzés lesz a dologból, nyílt szakaszon viszont előzés után pillanatok alatt magunk mögött hagyhatjuk. Az előzést szépen irányjelzéssel, nagy ívben intézzük, hogy a mögöttünk jövő is tudjon róla. Ne minimális térközzel, nagy turbulenciát keltve húzzunk el, mert két keréken sokkal zavaróbbak a légáramlatok, mint kasztnival burkolva. Használjuk a tükröket, hogy tudjunk róla, van-e sérülékeny egyed mögöttünk, mellettünk, ne arra ébredjünk hogy az utat karcolja – alattunk. Ha inkább úgy döntünk, hogy nem előzzük meg, akkor ne másszunk a nyakába, várjuk ki türelmesen, 4-5 méterre lemaradva a kedvezőbb alkalmat.

És persze a bringások is tehetnek a velük kapcsolatban kialakult sztereotípiák ellen. Például felismerhetik, hogy az autósok sokkal előzékenyebbek azokkal, akik a szabályok betartásával, jogaik és lehetőségeik ismeretében határozottan, de az autóknak mégis némi elsőbbséget biztosítva bringáznak. Gerenda méretű szálka továbbá a piroson való továbbhaladás, véleményem szerint bizonyos esetekben kerékpáron ez bocsánatos bűn, de ha nem akarunk tüzet szítani, kerüljük az átcsorgást. Szintén kerüljük az egyirányúban való szembemenést, de ha mégis, tegyük teljesen a szélre húzódva, szembejövő autó esetén pedig akár álljunk is meg, ha csak így haladhat el biztonságosan, jelezzük óvatos testbeszéddel, hogy tudjuk, valójában semmi keresnivalónk sincs ott.

Felejtsük el, hogy a zebrán elsőbbségünk van a bekanyarodó autókkal – és mindenki mással – szemben. Kevesen vannak, akiknek van türelmük minden zebránál leugrani a bringáról, és áttolni – nem is életszerű egyébként, de ez legyen a jogalkotók gondja – de legalább lassítsunk gyalogtempóra, és nagy figyelemmel keljünk át az úton. Természetesen a bringásra is vonatkozik a jobbra tarts, lehetőleg eszerint közlekedjünk, de a korábbiakkal ellentétben már nem kell szorosan az út széléhez húzódni, s ne is tegyük! Ha összevissza kerülgetjük a csatornákat, küzdünk a nyomvályúkkal, az sokkal zavaróbb, mintha határozottan elfoglaljuk a sáv külső harmadát-felét, és megyünk egyenesen. A tempó sem mindegy. Ha nem tudunk legalább 25 km/h-s átlagot tartani, inkább kerüljük az utat, s igyekezzünk kerékpárúton, kisebb utcákban és járdán megközelíteni célunkat.

Az erősebb kutya nagyobbat harap hozzáállás helytelen − az autósok részéről. Mert lehet ugyan, hogy nem mi sérülünk a szabálytalan bringás miatt, de gázolásnál legfeljebb enyhítő, s nem mentő körülményként fogják beszámítani a kerékpáros által elkövetett bűnöket. És még egyszer: a kerékpáros és az autós ugyanazt a cselekvést végzi, csak más megközelítésben. Mindketten akkor járnak jól, ha a másik igényeit és képességeit figyelembe véve közlekednek, ha nem ellenfélnek, hanem partnernek tekintik egymást a forgalomban.”