Több mint tízezer bringás tekert az I Bike Budapest felvonuláson

2015. április 25. 17:02

Szombaton négy óra után indult el a Bakáts térről az I Bike Budapest elnevezésű biciklis felvonulás, a legutolsó kerékpárosok pedig valamivel negyed nyolc után értek be a margitszigeti Nagyrétre, ahol a rendezvény a biciklis felvonulásokon már hagyománnyá vált bringaemeléssel zárult.

2015. április 25. 17:02

Szombaton négy óra után indult el a Bakáts térről az I Bike Budapest elnevezésű biciklis felvonulás.

A Bakáts térnél gyülekeztek, utána szombat délután négy óra után elindultak a biciklisek az I Bike Budapest elnevezésű kerékpáros felvonuláson. A résztvevők a Bakáts tér – Közraktár utca – Pesti alsó rakpart – Dráva utca – Dózsa György út – Hősök tere – Damjanich utca – Rottenbiller utca – Rákóczi út – Erzsébet híd – Attila út – Alagút – Lánchíd – Akadémia utca - Garibaldi utca - Báthori utca - Honvéd utca - Markó utca - Széchényi rakpart – Margit híd – Margitsziget útvonalon kerékpároznak, majd végül este fél hét körül akarnak a margitszigeti Nagyrétre érni, ahol a biciklis felvonulások hagyományai szerint lesz bicikliemelés is – írja a hvg.hu.

A Magyar Kerékpáros Klub közlése szerint, az I Bike Budapest felvonulás célja, annak előmozdítása, hogy Budapest végleg biciklis várossá váljon. Ugyanakkor fel kívánják hívni a figyelmet arra, hogy miközben az elmúlt két évtizedben tizenegyszeresére nőtt a kerékpárosok száma a fővárosban, a közlekedésüket segítő infrastrukturális fejlesztések nem állnak ezzel arányban. A „bringás felvonulás” résztvevőit levélben üdvözölte Gajus Scheltema a Holland Királyság budapesti nagykövete, aki „a régió bringás fővárosának” nevezte Budapestet.

A diplomata szerint Budapest egy vidám, élettel teli nagyváros, ahol a kerékpáros kultúra töretlenül fejlődik. Hangsúlyozta, hogy a kerékpár a közlekedés olcsó, egészséges és környezetbarát formája, népszerűsítésében pedig kiemelt szerepe van a Magyar Kerékpárosklubnak, amely számtalan kampányt szervez.A többi között, az elmúlt évek egyik legnépszerűbb „Bringázz munkába” programját – közölte a nagykövet.

A biciklis felvonulás ideje alatt jelentős forgalomkorlátozásokat vezetnek be a fővárosban. Több út egyáltalán nem vagy csak nagyon lassan lesz járható és keresztezhető. Ugyanakkor a felvonulás alatt 450 önkéntes rendező biztosítja – a rendőrséggel és a BKK-val együttműködve – a tömegközlekedési eszközök gyors áthaladását, elsősorban a villamosokét és a metrópótlókét, amelyek várhatóan zavartalanul járhatnak. 

A felvonulás útvonalán több helyen parkolási tilalom lesz. A 7-es buszcsalád járatait és a Rákóczi útról a Hegyalja út felé haladó buszokat budai irányban a Blaha Lujza térnél a Szabadság híd felé terelik. Torlódás várható a Kiskörúton és a Nagykörúton, a Dózsa György úton, a Hősök tere, a Keleti pályaudvar és a Boráros tér környékén, a Hegyalja úton, az Attila úton, a Mészáros utcán, valamint a Margit híd felé vezető útvonalakon.

*

A I Bike Budapest szervezőjével készített interjúnkat itt olvashatják.

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
péterx
2016. november 22. 21:08
Orbán ellen tüntetnek?...
kitiltott
2015. december 23. 23:32
Na ennek volt értelme megint hogy egy párszáz magamutogató barom miatt le kelljen zárni a félvárost... Nekem semmi gondom nem lenne a bringásokkal ha nem az én adómból hanem a bringások adójából lenne a sok sok bicikli út megépítve karbantartva felújítva. akkor sem lenne velük az "égegyaatta" világon semmi gondom ha legalább a fele KRESZ szabályt betartanák ami rájuk is vonatkozik.. amúgy semmi bajom a bringásokkal a természetben a zöldben az erdőben a saját maguk által finanszírozott építettet bicikli utakon..vagy ahová valósan valók...Ahová nem valók az a Buszsáv többször kellett már vész fékeznem amikor az "okos biciglista" feltartotta buszt a buszsávban és a busznak kellett ki kerülgetni..
metálgitár
2015. április 27. 09:50
Szerencsére ez a felvonulás csak évente egyszer vesz el 2 órát az életéből. Míg a környezettudatos autósok okozta forgalomlassulás/dugók bizonyára heti szinten vesznek el ugyanennyit.
redgreg
2015. április 27. 09:50
Tegnap szerencsére az I bike budapest miatt laza 2 órával utaztam többet a munkába, mint normálisan kellett volna. De nagyon környezettudatosak vótak. Igaz 32 átszállásra kényszerítették az embör gyermekét, de legalább bikolhattak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!