Új kerékpárút épült Balmazújvárosban

2013. január 31. 15:45

Az átadón Mező Ferenc, az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség igazgatója elmondta: Hajdú-Bihar megyében tavaly összesen 30 kilométer bicikliutat építettek összesen kétmilliárd forint európai uniós forrásból.

2013. január 31. 15:45

Hajdú-Bihar megyében 2012-ben csaknem 30 kilométer kerékpárutat építettek összesen kétmilliárd forint európai uniós forrásból – közölte Mező Ferenc, az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség igazgatója csütörtökön Balmazújvárosban. Ebből eddig Berettyóújfaluban, Hajdúböszörményben, Komádiban, Bocskaikertben és Balmazújvárosban teljesen elkészült a beruházás 800 milliós támogatással, míg Hajdúsámsonban, Nagyhegyes és Balmazújváros között, valamint Vámospércsen és Püspökladányban jelenleg is tart a fejlesztés 1,2 milliárd forint uniós forrás felhasználásával – tette hozzá az igazgató a most elkészült balmazújvárosi, mintegy 3,5 kilométeres kerékpárút avatásán.

Koroknai Imre, a város alpolgármestere az MTI-nek a helyszínen elmondta: a 3,5 kilométeres kerékpárút 235,5 millió forintba került, s ezzel több, mint 7 kilométerre növekedett a kerékpárutak hossza a településen. A most átadott útszakasz folytatásaként készül el a Balmazújvárost Nagyhegyessel összekötő, mintegy 7 kilométeres kerékpárút, amelyre a két település 450 millió forint pályázati pénzt nyert – fűzte hozzá Balmazújváros alpolgármestere.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!