Leginkább az öröm miatt kerékpároznak a britek

2012. június 27. 15:48

Egy brit felmérés szerint leginkább azért kerékpároznak a megkérdezettek, mert örömüket lelik a tekerésben. Szintén magas azok száma, akik kondíciójuk megtartása miatt tartják fontosnak a biciklizést. De akadnak akik a spórolás, vagy a kerékpár környezetbarát jellegét emelték ki.

2012. június 27. 15:48

Sportszerűen kerékpározókat és reprezentatív minta alapján – havonta legalább egyszer biciklire ülő – általános fogyasztók véleményét is kérdezte felmérésében a brit YouGov. Az ELTE Társadalomtudományi Karának hírleveléből kiderül: mindkét csoport leginkább azért ül kerékpárra, mert örömét leli benne. A sportolók 82, míg a reprezentatív minta 70 százaléka nyilatkozott így. A kondíció megőrzése szempontjából a sportolók 78, míg az általános csoport 58 százaléka tartja fontosnak.

Kerékpáros közlekedéssel kapcsolatosan a sportolók 39, a reprezentatív csoport 25 százaléka nyilatkozta, hogy spórol a biciklizéssel. Előbbiek 21, utóbbiak 12 százaléka használja kifejezetten autó helyett a bringát. A sportolók 17, az általános csoport 6 százaléka mondta, hogy gyorsabban eljut munkahelyére biciklivel. Ezen túl előbbiek 29, utóbbiak 15 százaléka azért teker, mert az környezetbarát. A sportolók 19, míg a reprezentatív csoport 7 százaléka említette azt is, hogy a kerékpározás azért jó, mert segít levezetni a feszültséget.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!