Sportfesztivál nőknek és időseknek a Kopaszi-gáton

2013. szeptember 02. 12:54

Szombaton és vasárnap is rendeznek sportfesztivált a Kopaszi-gáton. Előbb a 15. Coca-Cola Testébresztő Női Mozgásfesztiválnak, majd a Szépkorúak Testébresztő Fesztiváljának ad otthont a terület.

2013. szeptember 02. 12:54

A Magyar Szabadidősport Szövetség hétfői tájékoztatása szerint szombaton közel száz sportágat próbálhatnak ki a kilátogató hölgyek, többek között a sárkányhajózásba, az íjászatba és a rúdtáncba kóstolhatnak bele az érdeklődők. Az ingyenes rendezvényen órát tart majd a korábbi sokszoros aerobik-világbajnok Pécsi Sasok trió két tagja, Szentgyörgyi Rómeó és Katus Tamás is. 

Vasárnap 10 órától az idősebb korosztálynak szóló fesztiválon 45 sportággal és mozgásformával ismerkedhetnek meg az érdeklődők, akik előadásokon és egészségügyi szűréseken is részt vehetnek.

Idén először közvetlenül a 15. Coca Cola Testébresztő Női Mozgásfesztivál másnapján, ugyanazon a helyszínen tartjuk meg a szépkorúak fesztiválját, jelezvén, hogy nekünk minden korosztály egyformán fontos” – mondta a közlemény szerint Salga Péter, a Magyar Szabadidősport Szövetség főtitkára, az események főszervezője.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!