„Mihamarabb el akarunk tűnni innen” – megrendítő vallomás svéd szurkolóktól a brüsszeli terrortámadás után

2023. október 17. 14:51

A mérkőzés a félidőben félbeszakadt, azonban a vendég szurkolóknak még hosszú órákon keresztül a stadionban kellett maradniuk.

2023. október 17. 14:51

Az Aftonbladet svéd lapnak nyilatkozott Andreas Richt, a svéd Gula väggen szurkolói szervezet koordinátora a brüsszeli terrortámadás után. Mint mondta, több órával a lövöldözés után is több ezer aggódó néző maradt a lelátón annak ellenére, hogy a mérkőzés a félidőben félbeszakadt.

Ezt is ajánljuk a témában

„Rendkívül stresszes helyzetben nagyon is zökkenőmentes volt a szurkolók, a szervezők és a hatóságok együttműködése. Összesen körülbelül négyszáz svéd kapott segítséget az esti és éjszakai órákban” – közölte a Svéd Labdarúgó-szövetség biztonsági vezetője, Martin Fredman, írja a Magyar Nemzet.

Nem is tudom, mit mondjak. Minden olyan szürreális. Annyira beteges.

Ezer gondolat kezdett pörögni egyszerre, és nehéz volt mindegyiket rendezni”– mondta Andreas Richt, aki hozzátette: az első az volt, hogyan biztosíthatjuk, hogy minden svéd épségben megérkezzen, közvetlenül ezt követően az emberek azt gondolták, hogyan próbálhatnánk meg megérteni a történteket, és hogyan segíthetnének az áldozatok hozzátartozóinak.

Szeptember 11-én az Egyesült Államokban éltem, de ez még rosszabb.

Azt hiszem, az összes itt tartózkodó svéd nevében beszélek, amikor azt mondom, hogy mihamarabb el akarunk menni innen” – közölte Richt.

Nyitókép: JOHN THYS / AFP

Összesen 57 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Temeráf
2023. október 18. 11:12
Csodálkoznak, hogy meg támadják őket! Hát ne csodálkozzanak, mert ilyen barátságtalan ország kevés van mint a svéd! Nehéz lesz a svéd turisták élete, de nem is vagyok szomorú miatta!
MaBaker
2023. október 18. 09:13
Ha-ha-ha! Aztán hazamennek, ahol ugyanez folytatódik csak kéksárgában, saját nevelésű terrorbandákkal.
Obsitos Technikus
2023. október 18. 01:37
Aztán hova kamerádi? Svédisztánba?
dekoninck-2
2023. október 17. 20:26
Ugyanmár, ez a modern EU nagyvárosi lét velejárója. Nyilván nem hülyék, hogy szomáliak és egyéb mordorrak milliót importálták, mert úgy gondolták, hogy ez jó. Mivel nem hülyék, a projekt hátulütőit is nyilván látták előre. Akkor meg mit nyivákolnak? Gyávák. Egyik se merne beszólni egy arabnak, mert az nem inkluzív.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!