Biden: Fehér vagyok, de nem hülye!

2023. február 28. 20:27

Amerikában szerdán zárul a feketék hónapja, ennek kapcsán „viccelődött” az elnök.

2023. február 28. 20:27
null

„Lehet, hogy fehér vagyok, de nem vagyok hülye” – mondta Joe Biden a fekete történelem hónapját ünneplő egyik rendezvényen. A fekete történelem hónapja holnap ér végét, célja pedig ráirányítani a figyelmet a feketék amerikai történelemben és az ország sikerében betöltött szerepére, megkülönböztetett tiszteletet mutatva előttük a rabszolgáktól a mai polgárokig.

Republikánus képviselők és Twitter-felhasználók azonban úgy vélik:  az amerikai elnök szavai rasszisták.

Szerintük az elnök lényegében hülyének nevezte a fehéreket.

A Fehér Házban tartott mostani rendezvényen a nyolcvanéves elnök néhány pillanattal azután tette furcsa megjegyzését, hogy a képviselőház demokrata párti – első fekete – kisebbségi vezetőjén, Hakeem Jeffriesen viccelődött.

„Korábban én is kampányoltam mellette. Tudod, hogy ez mit jelent, hogy többé már nem beszél velem” – mondta Biden, majd

gyorsan hozzátette: csak viccelt.

Nem ez az első, hogy Biden kínos megjegyzéseket tesz faji kérdésekben. 2020-ban az akkor elnökjelölt politikus például azt mondta egy fekete választónak, hogy „ha gondot okoz eldönteni, hogy engem vagy Trumpot támogatod, akkor nem vagy fekete”, emlékeztet a hírről beszámoló Magyar Nemzet.

Nyitókép: Twitter 

Összesen 72 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Regisztráló szeméy
2023. március 01. 20:18
Viccalmas,szánes.
KBA98
2023. március 01. 16:48
Nem férfi, viszont hülye!
Robert69
2023. március 01. 16:09
De igen, habár kétlem emlékszik-e arra mikor és kinek mondta..... alkalmas ujra négy évre. Tiszta Szovjetunió, amikor úgy álltak kitámasztva, szteroidokkal teletümve, november hetedikén a Lenin mauzóleum teraszán, még a kezüket is mozgatták csak tűnjenek élőnek................
nempolitizálok
2023. március 01. 12:41
Az amerikai demokrácia szégyene ez a demens idióta. A háttérhatalmat már annyira nem érdekli az amerikai társadalom, hogy már nem is keresett egy olyan elnököt, aki legalább nem hülyült el. Néztek egy idiótát, akivel bármit aláírathatnak. Az amerikai átlagtársadalom amúgy elég rendesen el lehet butulva, ami engem annyira nem érdekelne, ha nem mászna rá az USA háttérhatalma európára. Ezek akarnak kínával harcolni? Gondolom, az USA háttérhatalma valakivel inkább megvívatná a háborút, japánnal, aztán ahogy elfogytak, indiával.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!