Átadják a hármas metrót, de van egy kis bökkenő

2023. március 10. 18:08

Átadják, de nem úgy, meg még várni kell kicsit.

2023. március 10. 18:08
null

A BKK tájékoztatása szerint március 20-a, hétfő délutántól a 3-as metró hétköznap újra a teljes vonalon, Kőbánya-Kispest és Újpest-központ között jár, de a Nagyvárad téren és a Lehel téren nem állnak meg a szerelvények. Jelentésük szerint hétköznap egész nap a teljes vonalon jár a metró, már az esti órákban sem kell pótlóbuszra szállni.

Hétvégén csak Újpest-központ és a Göncz Árpád városközpont között közlekednek a szerelvények, a Göncz Árpád városközpont és Kőbánya Kispest között az M3-as pótlóbusszal lehet utazni.

Azt írták, a Nagyvárad téren és a Lehel téren még tart a felújítás, ezért ezeken az állomásokon nem állnak meg a szerelvények, a lezárt állomások környéke pótlóbusszal és egyéb járatokkal közelíthető meg. Várhatóan májusban befejeződik a 3-as metró öt és fél éve tartó felújítása.

– fogalmazott a BKK. Közölték, a Nagyvárad tér és térsége a Népligettől induló M30-as állomáspótló busszal, a Keleti pályaudvar és a belváros felől az új jelzése szerint 23-as (korábbi 2M) és a 24-es villamosokkal, a Semmelweis Klinikák felől rövid gyaloglással vagy Mol Bubival érhető el.

A közleményben felidézték, a 3-as metró felújítása 2017 őszén kezdődött el. Az öt és fél éve tartó rekonstrukció alatt teljesen megújult a metróvonal infrastruktúrája: többek között új vágányokat, és kitérőket építettek be, kicserélték a biztosítóberendezéseket, és szigetelték az alagutakat is - írták.

Mint olvasható, a felújításnak köszönhetően minden állomás és megálló új külsőt és belsőt kapott, valamint nagy hangsúlyt fektettek az akadálymentesítésre is. Ennek keretében lifteket és ferdepályás felvonókat építettek be, hogy a mozgásukban korlátozott emberek is tudják használni a metrót, illetve taktilis jelekkel segítik a látásukban korlátozott emberek közlekedését. Az ország legforgalmasabb vasútvonalának számító 3-as metró felújítása - várhatóan két hónap múlva - a Nagyvárad tér és a Lehel tér állomások megnyitásával fejeződik be. Májustól már minden nap a teljes vonalon közlekednek a szerelvények, és az összes állomást használhatják az utasok –áll a BKK közleményében.

(MTI)

Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Összesen 89 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
madar299
2023. március 12. 07:17
A Lánchidat is átadták , csak a kivitelezők nem vonultak még le , eltart még vagy 3 évig mire teljesen elkészül , ezért terelnek /nem csak szóban , hanem az autókat is / , hogy lehet rajta közlekedni vagy sem . Azért nem lehet, mert még nincs kész !
evpus
2023. március 12. 07:11
Karigeri a Dunára mikor fest biciklisávot?
Nemkellnév
2023. március 11. 19:22
Zolotarjov
2023. március 11. 13:33
Bicikliutat, a föld alá is ! :)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!