Index: A Rolling Stones nyithatja meg a vizes vb-t

2017. március 23. 08:56

Mintegy 3,5 milliárd forintba kerülhet a budapesti vizes világbajnokságnak csak a megnyitója, az Index pedig több forrásból is úgy értesült: a szervezők arról tárgyalnak, hogy a Rolling Stones legyen az ünnepség sztárfellépője, hogy az a világ televízióinak is érdekes legyen, mivel amúgy nem közvetítenék a megnyitót.

2017. március 23. 08:56

Kereken 4 milliárd forintba kerül majd a vizes világbajnokság nyitó- és zárórendezvénye, ebből nagyjából 3,5 milliárdba kerül majd csak a megnyitó, amely az Index cikke szerint egy 90 perces show lehet majd egy Dunán lévő színpadon. A portál szerint a szervezők a fejükbe vették, hogy olyan nyitóünnepséget rendeznek, ami bekerülhet a világ vezető tévéinek élő adásába is.

Az Index úgy tudja: a szervezők megkeresésére a nagy tévécsatornák azt közölték, nem fogják közvetíteni a megnyitót, maximum ha a döntők előtt 10 percben lezavarják. Aztán valaki bedobta, hogy ha a megnyitóra meghívnák a Rolling Stones-t, akkor annak közvetítésére talán a nagy tévék sem mondanának nemet. 

A portál két, egymástól független forrásból is úgy értesült, hogy ez az ötlet egyáltalán nem vicc, és már folynak is a tárgyalások a zenekar menedzsmentjével, és nem is állnak rosszul. 

Az Index megkereste a művészeti lebonyolításért felelős Művészetek Palotáját az ügyben, akik azonban csak annyit válaszoltak nekik, hogy „a művészeti koncepció alapján a forgatókönyv kidolgozása elkezdődött és jelenleg is zajlik – a programról, a fellépők személyéről, a helyszínekről a folyamat előrehaladtával kap tájékoztatást a sajtó”. 

Érdeklődtem a Bp2017 Kft.-nél is a megnyitóról, ők annyit közöltek, hogy nem lesz olyan nagyszabású a megnyitó, mint egy olimpiáé, csak akkora nagyságrendű, mint egy atlétikai vb-é. Utóbbi azért érdekes, mert az Index megkeresésére a  a 2017-es londoni atlétikai világbajnokság szervezői azt a tájékoztatást adnák, hogy nem tartanak ünnepélyes megnyitót, csak egy nyitó- és egy záróestet.

Az Index azt is megkérdezte a Bp2017 Kft.-től, hogy biztos-e a megnyitó dunai helyszíne, mivel egy rockkoncert a vízen felvet problémákat. Erre azt a választ kapták, hogy „ez még nincs kőbe vésve”. Ahogy arra sem adtak egyértelmű választ, hogy a nagy külföldi tévék közvetítik-e majd élőben a megnyitót. Erre annyit reagáltak a  a Bp2017 Kft.-től a portálnak, hogy „ez jó kérdés”. Az Index értesülései szerint egyébként a CNN mégis csak elkezdett érdeklődni a megnyitó iránt, és szívesen bejelentkeznek onnan, ha a szervezők fizetnek nekik 200 millió forintot.

Összesen 147 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Conduct
2017. március 23. 21:44
Ha viszont se olimpia,se Stones akkor muszàj nekiveselkedni a magyar marsexpedíciónak.
Ipper Péter
2017. március 23. 18:10
Nem lehetne inkább valami magyar együttessel megmutatni a magyar kultúrát a világnak ahelyett, hogy ez a drogos nyuggercsapat üvöltözzön mint a veszett hiéna?
noMores
2017. március 23. 15:33
A megalomania a kisstilu frusztralr faszkalapok sajatja. Mi ilyen orszag lettunk. Kozpenzbol barmit. Ja, ujabb 1milliarddal lett dragabb az uszotorony. Alapps tervezes. Egy olimpia nagyon kellett volna, de el fognak lopni ezek annyit, montha rendeztunk volna..
Zsusztina
2017. március 23. 14:37
Nekem mindegy, hogy jönnek-e vagy nem a rock-múmiák. Meg lehet persze hallgatni a zenéjüket, de van ezerszer jobb is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!