NFM évértékelő: 1100 milliárd forintnyi közlekedési fejlesztés indulhat el jövőre

2015. december 29. 15:24

Az újévben mintegy 300 kilométernyi közúton és 370 kilométernyi vasúton kezdődnek fejlesztések 500, illetve 600 milliárd forint értékben. Az 1100 milliárdos beruházási értékből 670 milliárdot már 2016-ban ki is fizet a kormány – mondta Tasó László, az NFM államtitkára, aki szerint kiemelkedő évet zárt az ágazat.

2015. december 29. 15:24

A következő évben 1100 milliárd forintnyi közlekedési beruházás indulhat el az országban, erre a tervek szerint 670 milliárdot ki is fizetnek 2016-ban – mondta Tasó László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára évértékelő sajtótájékoztatóján kedden Budapesten.

Jövőre közúton mintegy 300 kilométeren kezdődnek fejlesztések 520 milliárd forintból, vasúton 370 kilométeren 600 milliárd forintból – ismertette.
Tasó László felidézte, 2020-ig közlekedési fejlesztésekre 2600-2800 milliárd forintot terveznek. 

Kiemelkedő évet zárunk

Az államtitkár értékelése szerint kiemelkedő évet zár a közlekedési ágazat az idén. A közlekedési beruházásokra a 2007-2013-as uniós ciklusban rendelkezésre álló mintegy 2100 milliárd forintos keret lehívása várhatóan 100 százalékos lesz – hangsúlyozta.
Uniós és hazai források segítségével 853 kilométer új út épült meg 2007-től, és több mint 2800 kilométer út újult meg – összegezte Tasó László.

Az idén 63 kilométernyi új gyorsforgalmi szakaszt adtak át, egyebek mellett az M43 Makó-országhatár és az M85 Győr-Csorna közötti szakaszát. Csaknem 70 kilométeren vehettek birtokba az autósok települési elkerülő utakat, például Győrött, Kecskeméten, Mórahalmon vagy Nyíregyházán. Főutak burkolatát csaknem 300 kilométeren erősítették meg.

Az államtitkár kiemelte, hogy az idén befejeződött a Balaton vasúti megközelítésének javítását segítő dél-balatoni felújítás első, és megkezdődött a második üteme. Lezárult a vasútvonal korszerűsítése Püspökladányig, és folytatják a munkát Debrecen-Apafa állomásokig. Az állomások felújítása közül Tasó László egyebek mellett említette a váci, a pilisvörösvári, a solymári és a füzesabonyi beruházást, illetve azt, hogy nagy programként megvalósulhat a székesfehérvári állomás felújítása.
Az államtitkár hangsúlyozta, változatlan tarifák mellett működtetik a közösségi közlekedési rendszert.

Megállapodások, határozat és program

Tasó László emlékeztetett, a múlt héten tíz évre megállapodást kötöttek a két hazai vasúttársasággal a pályaműködtetésre. Megjelent az állami közutak fenntartását folyamatosan növekvő költségvetési keretösszegek rögzítésével biztosító kormányhatározat is – mondta.

Az államtitkár felidézte, hogy az Európai Bizottság februárban elfogadta az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Programot. A kiírásokat határidőre közzétették, nincs akadálya annak, hogy gőzerővel elkezdődhessen a munka 2016-ban – fogalmazott.
Hozzátette, október végén sok uniós és hazai forrásból megvalósuló beruházás közbeszerzési eljárását sikerült elindítani.

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bunko_jobbos
2015. december 29. 21:55
Én azt látom, hogy az IMF által szarrá dicsért Romániában 0 km / év az építési sebesség. Sőt, negatív, mert most kellett lezárni egy szakaszt a rettenetesen sokból, mert megsüllyedt a tavalyi építés. :-))))))))) Csak jelzem, hogy ŐK is kapnának rá az EU-tól, de ők másra költik, rejtély, hogy mire. Pl. le sem tudják hívni. Az egész fikázásról a 2002-es választási kampány jut eszembe, mikor telekürtölték az országot, hogy ők is ugyanolyan jól csinálnák, csak nem lennének olyan dölyfösek. :-))))))))))))))))))))))))))))) Röhög a vakbelem. Aztán mikor megkapták a kormányrudat, akkor... azt mindenki tudja. Szóval becsüljétek meg ezt a kormányt, mert ennél csak szarabb jöhet, akárhogy is okoskodtok, hogy ez smafu. Láttunk titeket munkában.
Gombóc XVI. Artúr
2015. december 29. 17:16
Aztán ebből a pénzből mennyi a saját erő és mennyi a mocskosszemétértelmetlenéselnyomó EU pénze? Vagy ilyenkor jó az EU??
csuka
2015. december 29. 16:17
""Az államtitkár hangsúlyozta, változatlan tarifák mellett működtetik a közösségi közlekedési rendszert." --- Az osztrákhoz képest közel kétszeres árakon. Ha hozzáveszem, hogy nálunk a pályahossz is alig több, mint a fele az osztrákhoz képest, kijön 3,5 x-ös ár is. A fizetés meg ötöd akkora ... Lesz mit ellopni. CSAK A FIDESZ/DSZ HAZAÁRULÓ MAFFIA !
pollip
2015. december 29. 16:04
Szerintem jó tervek, kiváncsian várom a kis ballibjeinket, hogy megmagyarázzák, miért lesz ez rossz:-))))
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!