Oda Buda

Nyitókép: Getty Images/Ákos Stiller

***

„Ráadásul mindaz, amit egészen K. Endre tisztára mosási kísérletéig valamiféle politikai stratégiának gondolhattunk – hogy t. i. a kormánypárt az utolsó pillanatig nem árulja el, ki lesz a főpolgármester-jelöltje, és amíg a színpadon Vitézy pávatáncol, hátul az öltözőben zavartalanul folyik a casting –, most, hogy megváltozott a csillagállás, nagyon csúnyán visszaüthet. Nézzük az előadást a budapesti fideszes szavazó szemével. Egyrészt olyasmi történt, ami még az ő sok gyanús fogást megélt gyomrát is megfekszi, a miértekről és a hogyanokról meg ő sem tud többet, mint mi. Másrészt pedig mi az a politikai ajánlat, amit cserébe a pártjától kapott? Nem csak jelölt nincs, hanem program sem arról, hogy mit kellene Budapesten másképp csinálni – mindezek helyett a »majd arra szavazol, akire mondjuk« nem tűnik igazán vonzó opciónak. A kormányoldal fővárosi hívei ebből az egészből nehezen tudnak más következtetést levonni, mint hogy ennyit (sem) érnek a pártvezetésnek.

Az, hogy a kormányfő átmenetileg megbocsát a bűnös városnak, és bemerészkedik az ellenséges zónába – VIII. kerület, Múzeumkert – a maradék budapesti fideszeseknek szóló kései engesztelő ajándék. Orbán gondban van: nem csak érzi, hogy ezúttal Buda is, Pest is oda lehet, hanem bizonyára látja is. Alighanem szívesen visszaforgatná az idő kerekét február elejéig, de ekkora hatalma még neki sincs. Így hát – jobb híján – legalább úgy kell tennie, mintha hinne benne, hogy nem ment még el a hajó.

A mutatvány akár sikerülhet is; láttunk már tőle csodákat: az az alternatív világ, amit felépített, leginkább a hitre támaszkodhat. Vagy inkább támaszkodhatott mostanáig – éppen emiatt kellene most valami hatalmasat varázsolnia.”