Mérséklődtek az energiaárak, így már belefér a fővárosi büdzsébe a karácsonyi díszkivilágítás

2023. november 11. 18:06

Advent első vasárnapjától vízkeresztig lesznek kint az ünnepi fények.

2023. november 11. 18:06
null
Bokor Gábor
Bokor Gábor

Tavaly októberben derült égből villámcsapásként érte a budapestieket Karácsony Gergely bejelentése, miszerint a karácsonyi vásár mellett a karácsonyi díszkivilágítás is elmarad. A főpolgármester a lépést az energiaválsággal magyarázta, miszerint ezzel a Főváros 28 millió forintot tud megspórolni. Az eset nagy vihart kavart, ugyanis a lépés negatívan hat a turizmusra, mivel a karácsonyi vásárok és díszkivilágítások fontosak a hazánkba érkező turisták számára.

Azt nem szoktuk megtakarításnak hívni, ha tíz forintot spórolsz ahhoz, hogy száz forintot ne szedjél be”

értékelte a budapesti vezetés akkori döntését lapunknak adott interjújában Zsidai Roy, a Zsidai-csoport tulajdonosa.

Ezt is ajánljuk a témában

Bár másfél hónappal karácsony előtt már bőszen szokták aggatni a karácsonyi izzókat a lámpatestekre, ennek azonban még nincs sok nyoma a fővárosban. Megkerestük a fővárosi vezetést, mi várható idén, felszerelik-e a karácsonyi díszeket, s ha igen, mikor, ám

szokásukhoz híven nem érkezett válasz a megkeresésünkre.

Mindenesetre Karácsony Gergely a Lumina Parkban és a Partizánban is elmondta, az idén már megcsinálják az ünnepi fényeket. A főpolgármester szerint azért lehet felhelyezni a fénysorokat, mert az áram ára tavaly a mostaninak ötszöröse volt. 

Karácsony kiemelte: a fővárosi fákat nem fogják villanyoszlopnak használni a kivilágítás felszerelésekor. A nagy bejelentések még október elején történtek, ám azóta sem látni ünnepi fényeket a napfénymentes órákban. 

A tavalyi spórolás külön érdekessége volt, hogy a kerületekre külön nem vonatkozott a Főváros által megszavazott tilalom, így előfordulhatott az, hogy egy utcán nem volt karácsonyi fény, a szemben lévő, másik kerülethez tartozó utcában viszont már fent voltak a különleges fények. 

Dátum is van, már optimista a Főváros

Bár a sajtóosztály nem válaszolt, telefonon sikerült elérnünk Tüttő Katát. A főpolgármester-helyettes a Mandinernek nyilatkozva elmondta, a Budapesti Dísz- és Közvilágítási Kft. feladata a közvilágítás és a karácsonyi díszkivilágítás biztosítása a Fővárosi Önkormányzathoz tartozó területeken, így többek között a Andrássy úton, a Clark Ádám téren, a Batthyány téren, a Liszt Ferenc téren vagy a Nagymező utcában. 

A korábbiaktól eltérően az Andrássy út a főpolgármester-helyettes szerint egészen a Hősök teréig lesz kivilágítva,

a díszeket a fővároshoz tartozó vállalat munkatársai hamarosan elkezdik felrakni és advent első vasárnapjától lesz látható teljes egészében egészen vízkeresztig, azaz január 6-ig. 

A politikus lapunknak elmondta, hogy a korábbiaktól eltérően most favédelmi intézkedéseket is végrehajtanak a díszkivilágítás elhelyezésekor, ez azt jelenti, hogy nem tekerik körbe a hozzájuk tartozó szakaszokon a fákat. 

Mindent úgy csinálunk, hogy lehetőleg a fák ne sérüljenek meg, a felhasznált díszek újrahasznosíthatóak, fa pelletből készülnek és az izzók is LED-esek, energiatakarékosak”

– jegyezte meg.

Tüttő Kata úgy folytatta, tavaly a brutális energiaárak miatt kellett lemondani a karácsonyi fényekről, ám mivel mérséklődtek az áramdíjak, már megengedhető ez. 

Közvilágításra az állami áramszolgáltató 2019-ben négymilliárd forintos éves díjat szabott ki, tavaly szeptemberben ötvenmilliárd forintos ajánlatot kaptunk. Ezt akkor se fogadnánk el, ha ki tudnánk fizetni”

– fogalmazott a Mandinernek a főpolgármester-helyettes.

Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
masikhozzaszolo
2023. november 12. 09:32
EMBER! Most lampionozol, mikor háborúk dúlnak a világ minden részén? Forr a világ, változik, a férfiból nő lesz és fordítva, a gyerekeket ölik és a nőket és a férfiakat, a barna szöcske életveszélyben van a keresztfa alatt, mert rádől?
kuzmics
2023. november 12. 07:51
"Mérséklődtek az energiaárak, így már belefér a fővárosi büdzsébe a karácsonyi díszkivilágítás" - Valamint, jön a választás.
Zsolt75
2023. november 12. 07:39
Választási osztogatás.
Ekrü
2023. november 12. 07:38
Jön a választás jövőre. Nem lenne jó, ha az emberek arra emlékeznének , hogy Karácsony regnálása alatt sok-sok dugó volt, viszont Karácsonyi vásár díszkivilágítással az elmaradt....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!