Tizenhét éve kezdődött a büntetőeljárás az MSZP-s–SZDSZ-es terézvárosi palotamutyikban, de még sehol sincs a vége

2023. március 19. 18:25

Már született jogerős ítélet, s fizetnek is az elítélt egykori politikusok, de az ügyészség újabb ingatlanok elkótyavetyélése miatt emelt ellenük vádat, így az sem kizárt, hogy börtönbüntetést kapnak.

2023. március 19. 18:25
null

Bár a magyar büntetőeljárások esetében nem számít ritka esetnek, hogy hosszú évek telnek el a nyomozás megkezdése és a jogerős bírósági ítélet megszületése között, a terézvárosi palotamutyik néven elhíresült ügyek mégis a jogtörténet lapjaira kívánkoznak mint elrettentő példák.

Hűtlen kezelésből hanyag kezelés lett

A hatodik kerületi önkormányzat hatalmon lévő MSZP-s és SZDSZ-es képviselői még 2004-ben adtak el először törvénytelenül – pályázat kiírása nélkül, a valódi értéküknél alacsonyabb áron – ingatlanokat. Ezt a gyakorlatot utána hosszú hónapokon át folytatták. Feljelentést követően 2006-ban kezdődött a nyomozás tíznél is több ügyben, végül az ügyészség úgy döntött, csupán kettőben – az Andrássy út 3., valamint az Andrássy út 47. számú (nyitóképünkön) épületek elkótyavetyélése miatt – emel vádat. 2011-ben volt az első tárgyalási nap a Fővárosi Törvényszéken. 2017 januárjában pedig megszületett az elsőfokú ítélet a volt és jelenlegi politikusok, illetve az akkori jegyzővel szemben: különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt másfél-két év felfüggesztett börtönbüntetést kaptak, s Fürst György akkori alpolgármester – aki a centrumos parkolóbotrányok egyik főszereplője – emellett még 70 millió forintos pénzbüntetést is. S kötelezték az elítélteket, hogy fizessék meg az önkormányzatnak a neki okozott vagyoni hátrányt, amelynek

az elkövetéskori értéke 132 millió forint volt, de a kamatokkal akkorra már több mint a duplájára nőtt az összeg.

Fellebbezés után – az ügyész valamennyi vádlott esetében végrehajtandó szabadságvesztés és közügyektől eltiltás miatt, míg a védők felmentés érdekében jelentettek be jogorvoslati kérelmet –.a Fővárosi Ítélőtáblára került az ügy, amely enyhített a cselekmény megítélésén, hanyag kezelésben állapította meg a bűnösségüket (ez alapvetően abban különbözik a hűtlen kezeléstől, hogy míg az utóbbit szándékosan, előbbi gondatlanságból lehet elkövetni.), s a legtöbben megrovást kaptak, csupán Fürst György esetében maradt a felfüggesztett börtön, de törölték a pénzbüntetést. A vagyoni hátrány összegét pedig 123 millió forintra mérsékelte.

Ám az akták felkerültek a Kúriára, miután több elítélt rendkívüli jogorvoslattal élt, remélve, hogy felmentik őket. De éppen az ellenkezője történt, a legfelsőbb bírói fórum elutasította a felülvizsgálati kérelmüket, és mellesleg kimondta, hogy hűtlen kezelést követnek el azok a képviselők, akik versenyeztetés nélkül, áron alul adnak el önkormányzati tulajdonú ingatlanokat, de ez az ítéletet nem változtatta meg, mert az ügyészségtől nem érkezett ilyen indítvány.

A korábban elfektetett ügyekben újra vádat emelt az ügyészség

Viszont a kúriai verdikt nyomán a vádhatóság elővette azokat az ügyeket, amelyekben korábban megszüntette az eljárást – ezek az Andrássy út 21., 23., 35., Munkácsy utca-Podmaniczky utcai tömb, Liszt Ferenc tér 7. –, és újra vádat emelt hűtlen kezelés miatt. Ennek a Kékesi Tibor korábbi MSZP-s politikus – volt parlamenti képviselő is – neve alatt futó ügynek a vádlottai nem egészen ugyanazok, mint a korábbinak, hiszen azóta meghalt az akkori MSZP-s polgármester, Verók István, illetve az SZDSZ-es alpolgármester, Rabin László, továbbá az akkori aljegyző, V. Tamás. Viszont vannak új vádlottak is, két, egymást váltó korábbi jegyző, illetve a testületbe később bekerült képviselő is, ők az Andrássy út 3. és 47. eladásában még nem játszottak szerepet. Az elkövetéskori vagyoni hátrány az ügyészség szerint már csaknem egymilliárd forint, ami mostanra több mint kétmilliárd forintra rúg.

A helyzetet tovább bonyolítja, hogy perújítást követően

Fürst György ellen további három ügyben is vádat emeltek,

ezek az Anker-köz 1-3., Andrássy út 45., Oktogon 4. (az épület egyes részeinek) elkótyavetyélése miatt, így az ő esetében a vagyoni hátrány már 1,5 milliárd forint plusz kamatok. Ám, hogy a többi vádlott miért úszta meg ennek a három ingatlannak az eladását, azt nem lehet tudni, de gyaníthatóan az ő esetükben már elévült.

Ám van egy harmadik szála is a történetnek. A Jókai utca 10-et is el akarták adni a derék baloldali és liberális politikusok – s ehhez asszisztáltak a jegyzők –, meg is született a képviselő-testületi döntés, de végül nem került sor az üzletre. A kísérlet azonban megáll, így az ügyészség ebben az esetben is vádat emelt, viszont itt nem jött létre vagyoni hátrány.

Az önkormányzat több milliárd forintot szerezne majd behajtani az elítélteken

S miután ennek a kilenc újabb ingatlannak a törvénytelen eladása összefügg, ezért a bíróság egyesítette a három ügyet, s immár Kékesi Tibor és társai néven folyik az eljárás a Fővárosi Törvényszéken. Az előkészítő tárgyalások 2021 nyarán zajlottak, ezeken minden vádlott tagadta a bűnösségét, ezért a bíróság tárgyalásra utalta az ügyet. 2021 decemberében kezdődött meg az érdemi munka, így idén biztosan nem várható elsőfokú ítélet, de lehet, hogy jövőre vagy 2025-ben sem (az Andrássy út 3. és 47. esetében is több mint öt évig tartott az elsőfokú tárgyalás). S minden bizonnyal másodfokra is elkerül az ügy, ami további év vagy évek, így reálisan az évtized végére, tehát az elkövetés után mintegy 25 évvel később kerülhet fel a pont az i-re.

A tét nem kicsi, hiszen tíz vádlottra 5-10, a többiek esetében 2-8 év közötti szabadságvesztést szabhat ki a bíróság, ám a roppant módon elhúzódó eljárás miatt nagyon jelentős enyhítések várhatók. De ami még súlyosabban érinti őket, hogy közben folyik az első ügyben megítélt végrehajtás több mint 250 millió forintra (123 millió, plusz a kamatok).

Vannak, akik az ingatlanjaikat, gépkocsijaikat veszítették el, másoknak azóta is vonják a nyugdíjukból, fizetésükből

a kártérítés összegét, de olyan is van, aki külföldre távozott, s nem lehet elérni. S ha az újabb ügyekben is elítélik őket, továbbá a bíróság jogosnak tartja az önkormányzat újabb polgári jogi igényét, akkor ez az összeg meghaladja a hárommilliárd forintot.

S még mindig nincs vége. Két értékbecslő is a vádlottak padján ül, az egyikük a vád szerint három ingatlanról (Andrássy út 45., Anker-köz 1-3., Oktogon 4.) állapított meg alacsonyabb értéket; összesen több mint 690 millió forint az elkövetéskori vagyoni hátrány, mára ez az összeg közelíthet a másfél milliárd forinthoz. A másikuk az Andrássy út 2-t mérte alá 120 és fél millió forinttal, ami kamatokkal mintegy negyedmilliárd forint. Az önkormányzat velük szemben is érvényesíteni szeretné a polgári jogi igényét.

Hatvani még a porondon van

Az elítélt és újra vádlott politikusok közül Hatvani Csaba még igen aktív, jelenleg is az MSZP terézvárosi elnöke, és részt vesz a VI. kerület közéletében, őt egyébként az ingatlanügyek mellett hivatali visszaélés miatt is elítélték 2013-ban – pénzbüntetést szabott ki vele szemben a bíróság –, mert alpolgármesterként leszedette egy ismerőse kocsijáról a kerékbilincset. Kékesi Tibor sem vonult vissza teljesen, ő volt például 2014-ben, az önkormányzati választáson az ellenzék delegáltja a helyi választási bizottságban.

 

Nyitókép: A felújított 1878 és 1880 között Freund Vilmos és Quittner Zsigmond tervei alapján épült neoreneszánsz-eklektikus stílusú ház az Andrássy út 47. szám alatt, amely a Liszt Ferenc tér közvetlen szomszédságában van. A védelem alatt álló társasházat a kulturális örökségének megőrzésével újították fel és 13 prémium kategóriás lakóingatlant, két kereskedelmi egységet és egy vendéglátóhelyet alakítottak ki benne. MTVA/Bizományosi: Balaton József

 

 

 

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
h.kovacs
2023. március 20. 06:01
a hűtlen kezelés elévülési ideje 5 év ennyit a cikkről (ásít)
Gombóc XVI. Artúr
2023. március 19. 23:03
Izé, a Mandiner majd ugye fog írni a Fidesz-székház buliról is???
kaltran
2023. március 19. 21:15
Ez az ügy egy állatorvosi ló. Mindent bemutat. A maszopot, a szadeszt, a bírókat, de a töketlen Fidesz hatalmat is, mert nem tud úrrá lenni felettük. Ez a banda még a sajátjait is tönkreteszi ha nem áll be a sorba, nevezetesen Rabin Lászlót - nyugodjék békében - alpolgármesteri titulusa ellenére szépen besorolták a vádlottak közé, holott pont azért száműzték házon belül - mivel leváltani nem tudták - egy koszos félreeső lukba minden hatalma megvonásával, mert ezeknek az ügyeknek állandóan ellene szavazott. De mivel alpolgi volt, hát röhögve kitették piadesztálra. Kékesi kedvenc tanítgató mondása ez volt: Azt mondja neki gerince van? Hát fektesd a gerincére. Nevezetesen éppen Fürst makit tanítgatta így. Aztán a gyerek a fejére nőtt, meg mindenki fejére, mert BEAST rendszámú csili vili járgányával mindig ott parkolt ahol a legjobban tilos volt, ezzel is közölve országgal világgal: neki mindent szabad és azok fognak megdögleni, akik ellene lépegetnek. Ezeket az ügyeket egy olyan háttérkommandóval kéne helyre rakni, ami ellen nem tudnak semmit csinálni. Sajnos a Fidesznek nem hogy ereje bátorsága, de még egy ügyes jól szervezett ilyen csapata sincs. Pár remek ügyes jogász kéne, hiszen nyilván vannak a Fidesz oldalán is profik. Csak úgy látszik félnek. Itt hiába lesz négyötöd is akár, ez a félelem fog dominálni.
-Zsolt-
2023. március 19. 20:41
A Tiszti kaszinó meg a fél belváros elmutyizásának az ügye lezárult már?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!