Gyurcsány-bizalmas és államtitkár csap össze, szoros meccs várható a nagykanizsai körzetben

2022. március 13. 20:00

Igazi csatatér körzet a nagykanizsai. Ám ha székhelyén döntetlen körüli lesz a parlamenti választási eredmény, akkor a fideszes Cseresnyés Péter győzelme várható Horváth Jácint DK-s jelölttel szemben, a jobbra szavazó zalai falvak miatt.

2022. március 13. 20:00
null
Joó István
Joó István

Több más mellett a Zala megye 3-as számú egyéni választókerület (evk) az egyik olyan helyszín, ahol szoros eredmény várható az április 3-i választáson, több szempontból billegőnek számít ez a körzet.

A baloldal és az egykori katonaváros

Ez a „billegés” mégis döntően az evk székhelyével, Nagykanizsával, a 47 ezres lélekszámú megyei jogú várossal függ össze, ahol hagyományosan erős a baloldal. Utóbbi oka főleg a szocializmus-kori katonavárosi múlt, négy laktanyával. Az iparosításon túl ugyancsak erősítette a kommunista meghatározottságot a Tito-i Jugoszlávia határának közelsége, melyek miatt itt az ötvenes évektől az átlagnál jobban megtörték, részben kitelepítették a város eredeti polgárságát.

Erről persze mit sem tehet az a lakosság, amely ma Kanizsa kiterjedt, Kádár-korban épült lakótelepein lakik, mindenesetre

a kanizsai panelrengetegnek szociológiailag ma is inkább baloldali a színezete.

Zala megyében harmadszor egyéni országgyűlési képviselő Cseresnyés Péter – aki 2010-2014 között Nagykanizsa polgármestere is volt, jelenleg pedig az Innovációs és Technológiai Minisztérium kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára a képviselőség mellett. Cseresnyés legutóbb, 2018-ban is 48,79 százalékkal nyert az akkori jobbikos jelölt ellen, aki 34,6 százalékot ért el. Figyelemre méltó, hogy az a DK-s jelölt, aki most az ellenzéki közös képviselőaspiráns, vagyis Horváth Jácint, csak a harmadikként végzett a versenyben, mindössze 9,96 százalékkal. Ugyanakkor az idei lesz az első olyan parlamenti választás, ahol a baloldal (beleértve a Jobbikot) összefogásban indul, tehát nem egészen kizárható, hogy részben vagy egészben összeadódhatnak a szavazatai.

Jól érzékelteti a körzet billegését a 2019-es helyhatósági választás eredménye is. Ezen a nagykanizsai Fidesz-KDNP, ha minimálisan is, de elveszítette közgyűlési többségét (8:7 a testületbeli arány az egyesült baloldal javára). Ugyanakkor a város megint fideszes polgármestert választott Balogh László személyében.

Ez a patthelyzet egyébként végletessé teszi a pártpolitikai civakodást.

A fontos jogköröktől megfosztott polgármester például csak a covidjárvány rendkívüli jogrendjeinek idején tudta érvényesíteni elképzeléseit, s ezeket a baloldali csapat a normál jogrend idején mindig lerombolta.

A városnak van egy régebbi, hátrányként megélt sajátsága is: a szocializmus idején Kanizsa helyett Zalaegerszeget hagyták meg megyeszékhelynek. Mivel 2010 óta Fidesz-kormány van, Kanizsa egészen soha be nem hozható hátrányát a baloldali kommunikáció próbálja kiaknázni. Az ellenzéki közös parlamenti képviselőjelölt, Horváth Jácint például egyenesen ezt hangoztatta egy szeptemberi utcafórumon, pártfőnöke, Gyurcsány Ferenc oldalán: „Ez a város jóvátételt érdemel azért, ami történt vele az elmúlt 12 év során.” Szerinte lemaradt a város Zalaegerszeghez és Kaposvárhoz képest.

Cseresnyés Péter cáfolja, hogy elkerülték volna a kormányzati fejlesztések Nagykanizsát (fotó: Gergely Szilárd)

Az M9-es autóút mint kampánytéma 

Azt is felháborodottan állítja Horváth: a gyűrű irányú M9 autópálya a korábbi tervek ellenére elkerüli majd Nagykanizsát. Az egyéni képviselőhelyért ismét elinduló Cseresnyés Péter ezt cáfolja lapunknak, mondván, pont az M9 része lesz majd az a gyorsforgalmi út, ami a 74-es főút Nagykanizsa-Zalaegerszeg közötti szakaszának négysávosításából áll elő; márpedig ennek előkészítése már javában zajlik.

Arra az általánosabb baloldali állításra, miszerint Zala megye e körzetközpontját elkerülték a fejlesztések, szintén sok ellenpéldát lehet felhozni. Nagyberuházások fogadására tették alkalmassá út- és egyéb fejlesztésekkel az ipari parkot, amelyben így máris vagy kétezer fővel növekedett a foglalkoztatottság. Mivel az idecsalogatott nagy cégek miatt a terület betelt,

hatalmas iparipark-bővítés zajlik a város szélén

a Kanizsának szánt, 2,5 milliárdos uniós forrásból, illetve a Modern városok program 3 milliárdos keretéből.

Azért sem lakják be az Arénát

Beszédes história a tavaly decemberben átadott Kanizsa Arénáé is. A kormányzat, Cseresnyés Péter közbenjárására 15 milliárd forintból építtette ezt az 5000 fő befogadására alkalmas multifunkciós sport- és rendezvényközpontot, rácáfolva a „mostohagyermek” státus vádjára. Miközben épült, a baloldali testületi többség meggátolta, hogy a működtető és rendezvényszervező cégek létrejöhessenek. Azt is hangoztatták, nincs a városnak pénze a működtetésére. Végül átvette ugyan a város, de üzemeltetéséhez csak minimális pénzt ad a baloldali szavazógép. A programszervező céget máig nem engedték létrehozni, hogy a térség egyik legnagyobb sport- és rendezvénycsarnokát megtöltse programokkal.

A kisebbségben lévő jobboldali polgármester és a Fidesz-KDNP frakciója nemcsak ezt hányja a megyei jogú város baloldali irányítói szemére, hanem azt is, hogy

semmi láthatót nem tudtak kezdeni azzal az 588 millió forint kompenzációs összeggel,

amelyet a kormány adott tavaly májusban az önkormányzatnak, cserébe azért, hogy a helyi iparűzési adó egy részét a vállalkozóknál kellett hagyni, járvány okozta veszteségeik enyhítésére.

„0 forint” polgármesteri keretre

A kanizsai egyesült baloldal – Éljen VárosuNK! Egyesület; többek között a DK, a Jobbik, az MSZP, az LMP és a Momentum részvételével; ÉVE) gazdálkodási alkalmatlanságát állítja a jobboldal annak kapcsán is, hogy a most elfogadott költségvetés kifejezetten kurtít a fideszes polgármester által jegyzett tervezeten. A baloldali többség korábbi döntései miatt az önkormányzat eleve fölélt előre 600 millió forintot. Most a rosszul működő önkormányzati cégekhez csoportosítottak pénzeket a várható energiadrágulásra hivatkozva. Ezzel szemben például a városi rendezvények finanszírozására betervezett 21 milliót 5 millióra csökkentette az ÉVE. Emellett a polgármesteri keretet megalázóan 0 forintban határozták meg.

A baloldal főleg az iparűzési adó elvonására hivatkozik, holott a vállalkozásoknál hagyott adót Kanizsán idén májusban is száz százalékosan megtéríti kompenzációként az állam. Akárhogy is: úgy tűnik, Nagykanizsa lakossága körülbelül döntetlen arányban fog szavazni a választókerület jobboldali és baloldali jelöltjére. Ebben szerepe lehet annak, hogy a 2010-beli

tíz százalékos helyi munkanélküliségi rátát sikerült a munkalehetőségek bővítésével 4 százalékra csökkenteni.

De várhatóan amiatt sem marad alul a jobboldali szavazatok aránya, mivel a kormány szociális intézkedései népszerűek, járványkezelése, a szomszédban zajló háború miatti válságkezelés bizalomnövekedést kelt a regnáló politikai erő iránt.

Szívvel-lélekkel fideszes kistelepülések 

Ha ez a szavazási prognózis igazolódik be a városban, akkor nagy valószínűséggel Cseresnyés Péter fog győzni. Ugyanis az evk szavazóinak másik felét a kistelepüléseken élők adják. A falvakban óriási fölényben van a Fidesz-KDNP, a korábbi eredmények és a jelen szimpátiaaláírás-gyűjtések egyaránt ezt jelzik. Ott tehát akár a kétharmados eredmény is elérhető nekik a szavazatszámban. A tapasztalat azt mutatja, hogy legfeljebb a Jobbik, illetve az abból kiábrándult Mi Hazánk van még némileg jelen. A falvak régebbi baloldali szavazói nagyon megfogyatkoztak, ellenben a Magyar Falu Program sikere hatást gyakorol a lakosságra.

Fontos körülmény a két fő versengő képviselőjelölt közötti személyes különbség. Cseresnyés kezdettől

a legkisebb helyeken is tart lakossági fórumot, folyamatosan terepen van.

A DK-s Horváth Jácint azonban csak az utolsó egy hónapban kapcsolt rá némileg, kérdés, ezzel lefaragható-e bármennyi is a hátrányából. Cseresnyés tetterős, kormánybefolyással rendelkező, minden falunak valamit kijáró figuraként jelenik meg a falvak népe szemében. Becsehelyen például a fiatalok odaáramlása miatt bölcsődét építettek, Nagyrécsén óvodát újítottak fel, sok helyütt volt útfelújítás, templomrekonstrukció és a többi. Horváth Jácintot azonban nemigen ismerik, nem véletlen, hogy ha utca- vagy lakossági fórumot tart valahol a Gyurcsány-párti közös jelölt, arról nemigen kerül ki fotó a politikus oldalára. Vélhetően azért, mert a részvétel nem impozáns.

Dobrev Klára és Horváth Jácint. Márki-Zay vendégkörútja inkább visz a baloldali jelöltektől, mint hoz (forrás: Facebook)

MZP tehertétel a helyi DK-snak

Ráadásul Horváth is küzd azzal, amivel más baloldali közös jelöltek: tehertétel számára a hozzá ellátogató Márki-Zay Péter közös ellenzéki miniszterelnök-jelölt falusiakat leszóló sok nyilatkozata. Horváthnak egyik kampányfórumán szemére is vetették baloldali szimpatizánsok a hódmezővásárhelyi polgármester kapcsán: „Hülyeségeket ne mondjon mindig!” Az ellenzéki kormányfőaspiráns egyébként Kanizsán sütötte el egyik leghírhedtebb szövegét a jobboldali kormányról, járványtémában: „Miért ölték meg a magyar idős embereket? Hogy többet lophassanak. Ez igenis rablógyilkosság!” 

Horváth Jácint országgyűlési képviselőjelölt a kanizsai önkormányzatban csak frakcióvezető-helyettese az ÉVE nevű baloldali összefogásnak, ám

az ellenzéki jelölt Gyurcsány és Molnár Csaba bizalmi embere a pártban a DK-ban.

Talán emiatt sem engedte az exminiszterelnök, hogy jobbikos legyen a közös jelölt ebben a zalai evk-ban, pedig 2014-ben, 2018-ban is a Jobbik jelöltje végzett második helyen Cseresnyés mögött. Horváth, bár sem kiállásában, sem kommunikációjában nem vetekszik Cseresnyéssel, mégis hitelesebben jeleníti meg a baloldalt, mint a kanizsai baloldal frakcióvezetője, Fodor Csaba, aki fotók tanúsága szerint szívesen visel egyszerre arany nyakláncot, arany pecsétgyűrűt, aranyórát és aranykarkötőt.

Alkalmassági önjellemzések

A Mandinernek Horváth Jácint ezt nyilatkozza: „Hogy miért tartom fontosnak a váltást? Ha megkérdezik a lakosokat, Kanizsa az elmúlt 12 évben mit ért el, jelentős részük azt mondja, rossz irányba fordultak a dolgok. S ha városunknak rosszul megy, akkor a térség sem tud fejlődni. A környező városok mind-mind nagy fejlődésen mentek keresztül, Kanizsa nem, mert nincs a térségnek lobbiereje, sőt igazi képviselete sem. Ezért nagy az elvándorlás egész térségünkben. Azért érzem magam alkalmasnak a folyamat megfordítására, mert felkészült vagyok, jártas vagyok a területfejlesztésben, hét éve önkormányzati képviselőként dolgozom. Felemelem a szavam, ha kell és józanul, de határozottan érvelek.”

Cseresnyés Péter ezzel szemben ezt mondja: „A várost kihúztuk a bajból, fejlődésnek indult 2010 óta. Látszik ez a városképen, a gazdasági fejlődésen a munkanélküliség nagy visszaszorulásában, vagy abból: betelt régi ipari park mellé, újat kellett nyitni. De a vidék is nagyot fejlődött, képviselőségem alatt minden kistelepülésen megújult vagy létrejött valami. Bizakodó vagyok újraválasztásomat illetően,  mert járva a körzetet, azt látom, az emberek támogatását élvezi az a politika, ami fejlesztési eredményeket hozott, szemben az alkotóerővel nem rendelkező baloldal Nagykanizsán bemutatott viszálykodásával és hozzá nem értésével, amit mutat, hogy

A nagykanizsai választókerületben elindulnak a kis pártok is. A Mi Hazánk, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, az oltástagadó Gődény György-féle Normális Élet Pártja, a pornómilliárdos Gattyán György-féle Megoldás Mozgalom, valamint a Munkáspárt – Igen Szolidaritás Mozgalom állít jelöltet, akik többnyire várhatóan az egyesült baloldaltól visznek el némi szavazatot.

Nyitókép: Ficsor Márton

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lajoss
2022. március 14. 06:52
Nemet kell mondani a fidesz-maffia-államra!
KINGA SÁNDOR
2022. március 14. 00:13
Sajnos Nagykanizsa nagy része még mindig vörös!
kunfia
2022. március 13. 22:07
"Közös közleményben kér választ Orbán Viktor miniszterelnöktől a DK, a Jobbik, az LMP, a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM), a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd arra, hogyan tölthetett 40 percet a magyar légtérben egy bombát szállító drón." Orbán válasza:Soros a hibás.Boldog karácsonyt!-különben is,ő ott se volt!
Kristály
2022. március 13. 20:59
Vannak akik úgy szeretik ha alsó gatyáig lefosszák ezek csak a szociális szót ismerik a tetteket nem.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!