Szakadhat a szivárványkoalíció a XVIII. kerületben egy tiltakozást kiváltó beruházás miatt

2021. június 29. 15:00

A DK-s Szaniszló Sándor vezette városrészben nem csak a környékbeli lakosság, hanem a helyi LMP és a Jobbik tiltakozását is kiváltotta egy vitatható ingatlanbefektetés. Sok múlik azon, ki hogyan szavaz a szerdai, rendkívüli testületi ülésen. Úgy tudjuk, a kerületvezetés finoman szólva is feszültségekkel terhelt.

2021. június 29. 15:00
null
Kacsoh Dániel
Kacsoh Dániel

„Nem először tapasztaljuk, hogy az önkormányzat erővel, a lakossággal való egyeztetés nélkül akar átvinni egy fejlesztést” – fogalmazott a Mandinernek Krajlik József. Ő egyike azon civileknek, akiknek nem különösebben tetszik a XVIII. kerületi vezetés által támogatott nagyszabású ingatlanberuházás, melyet a Tarkő és az Ohuta utca és a Herrich Károly tér által határolt területen tervez egy magánbefektető. Egész pontosan a Tarkő Invest nevű, 2019-ben alapított cég, amely megvette az egykori laktanya egy részét. Krajlik szerint nem önmagában a lepusztult ingatlan hasznosításával, hanem a léptékkel van a problémájuk, ennek pár hete egy lakossági fórumon is hangot adtak.

Addigra ugyanis Szaniszló Sándor korábban MSZP-s, immár DK-s polgármester a koronavírus-járvány miatt elrendelt rendkívüli jogrend révén ráruházott jogkörével élve elfogadta helyettese, a párbeszédes Petrovai László alpolgármester előterjesztését. Ezzel pedig

a Gyurcsány-párti kerületvezető lényegében zöld utat adott a felháborodást kiváltó társasházépítési terveknek.

Egész pontosan egy úgynevezett települési tanulmánytervet fogadott el Szaniszló, megalapozva a befektetővel kötendő településrendezési szerződést.

Petrovai Szaniszló által is elfogadott indoklása szerint a „terület fejlesztése annak rendezésével és a hiányzó infrastrukturális kapcsolatok és ellátás kiépítésével az önkormányzat és a kerület lakóinak érdekeit is szolgálja”.

Elégedetlen lakosok, széttartó testület

Ezzel azonban nem csupán a túlzott forgalomtól, a városképbe nem illő beépítésektől és a zsúfoltságtól félő környékbeli lakosok nem értenek egyet. Hanem a képviselő-testület sem egységes: az említett, a kerületvezetés távolmaradásával megtartott lakossági fórumon Lévai István Zoltán és Tóth Kálmán fideszes képviselőkkel együtt

hitet tett a projekt megakadályozása mellett Makai Tibor jobbikos, Nagy Károly független, volt momentumos és Banga Zoltán LMP-s képviselő is.

Ők mind attól tartanak, hogy a jelenlegi elképzelések szerint a megengedettnél 80-nal több lakás épülhet a nagyszabású beruházás keretében, védett fákat is kivágnának a munkálatok során, ezért nem támogatják a Szaniszló-féle elképzelést. Úgy tudni, a három ellenzéki képviselő a lakossági fórumon megerősítette: a DK-s városvezetés nem is egyeztetett velük erről a kérdésről.

Alighanem a belső ellenállással szembesülve juthatott arra a döntésre a polgármester, hogy a veszélyhelyzet idején hozott döntéseinek utólagos jóváhagyását célzó indítványát visszavonja a pandémia után megtartott első testületi ülésről. Joggal aggódhatott ugyanis, hogy a matematika nyomán, ha kiesik három voks, úgy a vitás kérdés miatt az egész csomag elveszíti a többségét az egyébként formálisnak számító szavazáson.

Új előterjesztés, új előterjesztő

Ehelyett mostanra új előterjesztés született a Tarkő Invest projektjéről, ezt azonban már az MSZP-s Kőrös Péter, a kerületi beruházásokért felelős alpolgármester, Kunhalmi Ágnes szocialista társelnök bizalmasa jegyzi, s az indoklása szerint belevették a lakosok észrevételeit is. Például egy már korábban beígért zebraépítést. Kérdés, ez valóban így történt-e: információink szerint az érintettek csupa egy szűk részével egyeztettek az önkormányzat részéről.

Ami azonban igazán izgalmassá teszi a szerdai, június 30-i rendkívüli, a Fidesz-KDNP által kezdeményezett testületi ülést, hogy az említett képviselők, akik a kormánypárti frakció mellett korábban elköteleződtek a beruházás megakadályozása mellett, ezúttal a helyi vezetéssel tartanak, avagy sem. Vagyis: megszavazzák-e a Kőrös-féle indítványt, avagy a további egyeztetéseket szorgalmazó fideszes javaslatra nyomnak igent.

Szimbolikus pofon jöhet Szaniszlónak

Ha az utóbbi forgatókönyv valósul meg, márpedig információink szerint jelen állás szerint erre van nagyobb esély, úgy az komoly, szimbolikus pofon a Gyurcsány-pártba átzsilipelt, ám informátoraink szerint a helyi DK-val nem éppen felhőtlen viszonyt ápoló Szaniszlónak. Úgy tudjuk,

ettől az ügytől függetlenül sincs egység a baloldali vezetésben, a hivatalban, illetve a helyi pártok között,

ám egy ilyen fiaskó ezt a feszültséget még inkább napvilágra tudná hozni. Vagyis látványosan szakadhat a szivárványkoalíció – fogalmazott az önkormányzat belső működésére rálátó forrásunk, aki egyébként korrupciógyanút is emlegetett a tervezett ingatlanberuházás kapcsán. Állítólag maga Szaniszló sem lelkesedik a projektért, ám érthető módon ezt nyilvánosan nem kommunikálja.

„Nem akarunk kis Manhattan-t, túlzott beépítést. Maradjon meg a kertvárosi hangulat, és szeretnénk az egyéb, a társadalmi igényeket kiváltó, szociális fejlesztéseket is megvalósulni látni” – foglalta össze aggályait a cikk elején már idézett Krajlik József.

 

nyitókép: Gy. Németh Erzsébet, a Demokratikus Koalíció és Szaniszló Sándor, akkor még az MSZP képviselője a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülésén Budapesten, a Városháza dísztermében 2018. december 12-én. (MTI/Balogh Zoltán)

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Rebeka76
2021. július 01. 10:04
Üdvözlöm önöket ! Gondolom lesz pár ember aki negatív hozzászólás kommentelő lesz , de le szeretném írni az én esetemet is , hogy én hogy jártam a 18 ker pályázaton ! A 18 kerületnek van egy lakótelepe a KISSZ lakótelep , itt van egy 700 nm-es önkormányzati helyiség , amit pályázaton ki írtak , hogy béreljék ki , és üzemeljék a helységet ! Ez az épület több mint 30 éve közért volt , és ez látta el a lakótelep élelmiszer ellátottságát ! A helység le épült, és nem volt megfelelő termékek a közértben , és aki bérelte a helységet nem foglalkozott vele ! Én pedig be adtam a pályázatot a helységre , és azt mondták nekem hogy ha én is közérzet nyitok , és hazai termékekkel fogok foglalkozni , és fellendítem a közérzet, akkor az önkormányzat is támogatni fogja , hiszen a lakótelep élelmiszer ellátotságáról van szó! Magyarán a polgármester bele egyezése kell ! A most ilyenkor , gondolom nem azt nézik hogy mekkora pénzt kap a kerület a bérleti díjért , hanem az hogy az élelmiszer ellátotság meglegyen ! Hisz nagyon sok idős lakik a lakótelepen , és ők , mind ide járnak vásárolni ! Az épület mellett van egy ugyan ekkora épület amit a kínaiak bérlik , és száz forintos boltot nyitott ! ( Hozzá teszem, telefonon a kerület ügyintézője , szólt hogy nem szeretnék hogy itt is kínai bolt legyen !) Mi történt? Kínaiak kapták meg a helységet , és nincs nagy közért , van mellette egy 5 nm -es kis bolt ami ellátja a lakótelepet ! A válasz az volt hogy kihagyhatatlan ajánlatot kapott a került a Kinaiaktól ! Nekem ez sok ! Mos támogatjuk a kis vállalkozókat ? ?????
balbako_
2021. június 29. 22:55
Pedig milyen "szépek" így egyben. https://badog.blogstar.hu/2021/06/28/a-csalad-az-csalad/110286/
MZperX
2021. június 29. 19:56
Jól néz ki ez a gyénémetbözsi a képen. Mint egy lefosott kilométerkő. Gy=Gyurcsány
nyugalom
2021. június 29. 18:21
Ket szennyes gazember!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!