Aluljárófelújításra is a kormánytól kérnének pénzt Karácsonyék

2021. március 30. 07:00

Tavaly februárban megígérte a 3-as metró aluljáróinak felújítását a főpolgármester, helyettese most előterjesztést készített két állomáshoz, ám a folyamat jócskán elhúzódhat. Ráadásul a szükséges fedezetet ezúttal is a kormánytól várná a főváros. A tét egyébként végeredményben az akadálymentesítéshez kötött vonalrekonstrukció uniós támogatása.

2021. március 30. 07:00
null
Kacsoh Dániel
Kacsoh Dániel

Végre lép a főváros az M3-as metróvonalon lévő aluljárók felújítása ügyében, ám csak két állomás esetében, az amúgy is csúszásban lévő program befejezésére pedig még éveket kell majd várni – értesült a Mandiner.

A Fővárosi Közgyűlés napirendjén megjelent egy Tüttő Kata által jegyzett előterjeszté, amelyben az MSZP-s főpolgármester-helyettes asszony arra tesz javaslatot Karácsony Gergelynek, hogy különleges jogkörével élve mihamarabb hagyja jóvá a Határ úti és a Göncz Árpád városközpont állomásokhoz kapcsolódó gyalogos aluljárók felújításának, illetve teljes akadálymentesítésének kivitelezésére vonatkozó feltételes közbeszerzések elindítását. Ha így tesz, azzal

zöld utat ad a programfelelős BKK-nak az eljárások lefolytatására

az előterjesztésben részletezett tartalommal.

Megírtuk: a még a Tarlós-érában megkezdett, jelenleg is zajló – igaz, azóta jócskán megdrágult – metróprojekt keretében felújítják az alagutat és az állomásokat, ám ahhoz, hogy végül a metróvonal teljesen akadálymentes legyen, egyes aluljárókat is külön program keretében kell átépíteni. Ez utóbbi feladat gazdája a BKK, míg a metrórekonstrukciót alapvetően a BKV viszi. (A teljes akadálymentesítés azt jelenti, hogy a metró minden állomásán, a szerelvényből kilépve a mozgáskorlátozottak számára is elérhető az utcaszint.)

Tarlósék előkészítették, Karácsonyék halogatják

Határozati javaslatában Tüttő elismerte: a Fővárosi Közgyűlés döntése nyomán a BKK már 2015-ben elkezdte az előkészítést, 2016 tavaszán a tervezési szerződést is aláírták. 2017 novemberére elkészültek a kiviteli bírálati tervek, 2019 áprilisára pedig a végleges kiviteli tervek és a tender dokumentáció is rendelkezésre állt.

Ahogy arról szintén beszámolunk: a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának 2020. február 27-i ülésén, tehát

több mint egy évvel ezelőtt a főváros, azaz Karácsony Gergely megígérte a program elindítását.

Konkrétan azt, hogy a BKK útján lefolytatja a szükséges feltételes közbeszerzési eljárásokat, majd a „beérkezett ajánlatok ismeretében, a beruházáshoz kapcsolódó döntéseket újra napirendre veszi”. Ez még mindenképp jócskán odébb van.

Tüttő határozati javaslatában kitér arra is, hogy a BKK és a BKV arra jutott, a Határ úti és a Göncz Árpád városközpont megállók aluljáróinak felújítása „elsődlegesen indítandó feladat”. Az eljárás „halaszthatatlanságát” az előterjesztés mellékletétét képező, Karácsonynak címzett levél is alátámasztani hivatott. Hivatkozva arra, hogy a „tárgyi kivitelezési feladatok elengedhetetlenek az M3 metróvonal teljeskörü akadálymentesítéséhez, így szükséges, hogy a folyamatban lévő M3 metróvonal infrastruktúra rekonstrukciója projekttel együtt valósuljanak meg”.

Pénzért ismét a kormányhoz folyamodhatnak

Mindez szorosan összefügg a még Tarlós István főpolgármestersége idején a Városháza és a Mozgáskorlátozottak Országos Egyesületeinek Szövetsége (MEOSZ) között létrejött megállapodás teljesítésével. Továbbá – ahogy arra korábbi cikkeinkben ugyancsak felhívtuk a figyelmet, s most lényegében az MSZP-s főpolgármester-helyettes is elismeri – az uniós támogatásnak szintén feltétele a teljes akadálymentesítés.

Korábban egyébként a folyamatos csúszás miatt megkerestük a BKK-t, s azt írták, a „közbeszerzési eljárások indítását a BKK Zrt. igazgatósága hagyja jóvá, terveink szerint a márciusi rendes ülésén”. Ezek szerint erre legfeljebb áprilisban kerülhet sor.

További adalék: a javaslat szerint a „Főváros, illetve a BKK Zrt. támogatásra irányuló igényt kíván benyújtani a fedezet központi költségvetésből történő biztosítása érdekében”. Vagyis forrásért a kormányhoz folyamodik majd.

A helyzet tehát összefoglalva a következő: a Tarlós-adminisztráció letárgyalta és előkészítette az M3-as metróvonal aluljáróinak felújítását, összhangban az amúgy is elkezdett vonalrekonstrukcióval, Karácsony ennek megvalósítására több mint egy éve ígéretet tett, majd most két állomás tekintetében végre döntés születhet a közbeszerzési eljárásról, úgy, hogy a szükséges pénzt a kormánytól várja a főváros.

 

Muszáj rámutatni arra is, hogy továbbra is csupán két aluljáró felújításáról van szó, noha azt az előterjesztés is elismeri, valamennyi objektum katasztrofális állapotban van, évtizedekkel ezelőtti átadásuk óta legfeljebb részleges karbantartási munkákat végeztek rajtuk a 3-es vonalon. Kissé komikus egyébként, hogy a Miniszterelnökséggel való tárgyalásokra

a főpolgármestert végeredményben a főpolgármester által hozott határozat fogja „felkérni”.

Fontos kitérni arra is, hogy egyébként időközben a teljes akadálymentesítés a drasztikus csúszástól függetlenül is veszélybe került. Az amúgy száz százalékban uniós és állami forrásból megvalósuló, mintegy 220 milliárdos alagútfelújítás tavalyi, 9,5 milliárdos drágulását ugyanis a Világgazdaság információi szerint a BKV Zrt. belső átcsoportosítással próbálja kigazdálkodni. Úgy, hogy öt aluljáró akadálymentesítésére elkülönített költségsort egymilliárddal csökkentené.

A Népliget metróállomás díszburkolatát építik szakemberek az M3-as metró felújítás alatt álló déli szakaszán 2020. május 13-án (MTI/Máthé Zoltán)

Ha nem teljes az akadálymentesítés, abból forrásvesztés és per is lehet

Csakhogy, mivel az uniós támogatási szerződés feltétele a teljes akadálymentesítés, ha e körben változik a műszaki tartalom, azt más úton kell megoldani. Alighanem ezért kerülhet sor most a BKK által vitt aluljáróprojekt jócskán megkésett beindítására annál a két állomásnál, ahol a műszaki tartalom ezt elengedhetetlenné teszi. Vagyis

Tüttő határozati javaslata akár annak beismerésként is értékelhető,

hogy az alagúti szerződés többletforrásainak biztosítása mégiscsak érinti a metróprojekt – akadálymentesítési – műszaki tartalmát. Ezt korábban ugyebár korábban cáfoltak, bár azt nem közölték, hogy a metróprojekt költségkeretében hol találtak másutt szabadon felhasználható forrást.

A MEOSZ amúgy korábban jogi lépéseket is kilátásba helyezett a teljes akadálymentesítés elmaradása esetére. A Fővárosi Önkormányzat erre fogadkozott, hogy az mindenképp megvalósul. A mostani indítvány egy lépést jelent a jó irányba, ám a finanszírozás továbbra is tisztázatlan, ahogy az is, mikor kezdődhetnek meg a munkálatok.

A közbeszerzési eljárás lefolytatása akár félévet is igénybe vehet,

a források biztosításáról pedig legkorábban ezt követően, az ajánlatok ismeretében születhet döntés. Viszont addig elő is kell teremtenii ezt a pénzt – ahogy Karácsonyék szokták, láthatóan újfent a kormánytól követelik majd. A többi aluljáróról pedig egyelőre szó sem esik. A kifejezetten rossz állapotban lévő Határ úti állomásról egyébként megkérdeztük az ellenzéki előválasztáson induló baloldali politikusokat, ám nem lépte át az ingerküszöbüket az ügy. 

nyitókép: Tüttő Kata főpolgármester-helyettes beszél, mellette Karácsony Gergely főpolgármester a koronavírussal kapcsolatos fővárosi intézkedésekről tartott sajtótájékoztatón a Főpolgármesteri Hivatal udvarán 2020. március 12-én. (MTI/Mónus Márton)

Összesen 205 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zakar zoltán béla
2021. március 30. 15:17
Geryő SzeriŐZ terv: Szentendre-Csepel aluljáró, Duna alatt hosszában...Vágó kivitelező kár FT?
Krupp Skya
2021. március 30. 14:55
Karácsonynak van aluljárója, Tüttőnek meg alagútja. Érdekes Karácsony mintha a hátsó alagutat nézné. Megszokásból?
dakotasámán
2021. március 30. 13:34
"Aluljárófelújításra is a kormánytól kérnének pénzt Karácsonyék" hát ja. baszkikám, templom felújításra jutott 150 milliárd, csak aluljáró felújításra nem jut ? ki szedi be a hipa-t és a gépjármű adót ? abból nem jut, csak kínai vakcina felárra és stróman lőrincnek ?
nempolitizálok
2021. március 30. 12:32
Sajnos Viktor Bp.pénze fizetésemelésekre, jutalmakra és a választási kampányra kell. Gy.Németh megfenyegetett, hogy levált, ha nincs meg a megbeszélt 20 milliárd.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!