BKK: hétfőtől a pótlóbuszok is használhatják az Üllői úti kerékpársávot

2020. július 10. 18:08

A metrópótló buszok vezetői mérlegelhetik, hogy szükséges-e használniuk a szélső forgalmi sávot.

2020. július 10. 18:08

„Hétfőtől a metrópótló buszok is használhatják az Üllői úti kerékpársávot” – közölte a Budapesti Közlekedés Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.

A közlemény szerint a Semmelweis Klinikák és a Corvin-negyed metróállomás felújítása miatt hétfőtől az M3-as metrópótló buszok mellett az M30-as állomáspótló buszok is az Üllői úton járnak. Az Üllői útnak a Nagyvárad tér és a Kálvin térhez közeli Névtelen utca közötti szakaszán a szélső forgalmi sávot a kerékpárral közlekedők mellett a BKK járatai is használhatják, „kellő körültekintéssel”. „Autóval, motorral, taxival azonban továbbra is csak a kanyarodáshoz felkészüléskor szabad ráhajtani erre a sávra” – hívta fel a figyelmet a BKK.

Hozzátették: a metrópótló buszok vezetői mérlegelhetik, hogy szükséges-e használniuk a szélső forgalmi sávot. A BKK kitért arra is, hogy a megváltozó forgalmi rend ellenére az Üllői úton továbbra is lehet kerékpárral haladni, azonban akik szeretnék biciklivel elkerülni ezt a szakaszt, azok számára több alternatív útvonal is rendelkezésre áll. Ezekre térve a BKK beszámolt arról, hogy a Baross utcában folyó kerékpárosbarát átalakítások napokon belül befejeződnek, valamint „érdemes mérlegelni” a közeli Tompa utca használatát is, ahol két irányban lehet haladni kerékpárral.

(MTI)

 

Összesen 62 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Andilla
2020. július 11. 23:08
Amszterdam még jóval laposabb is mint Budapest jelentős része...
pumuklik
2020. július 11. 08:10
Ennek mi értelme? BKK is hülyékkel lett tele ültetve? Vagy a fatökű kamugeri utasítása?
néhai Ch.Pilot
2020. július 10. 23:37
És kerékpárpótló autóbusz lesz a nevük... :-) Buzipest Retard
Mich
2020. július 10. 22:26
Busz és bicikli - egy súlycsoport...?!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!