Metrófelújítás: elkezdik felfesteni az Üllői úti buszsávokat

2019. március 10. 13:47

A BKV tájékoztatása szerint hétfőtől megkezdik a szükséges forgalomtechnikai átalakításokat a főváros egyik legforgalmasabb útvonalán.

2019. március 10. 13:47

Mint honlapján a közlekedési társaság írja, hamarosan elindul a 3-as metró déli szakaszának rekonstrukciója, ezért 2019. március 11-én megkezdődnek a metrópótláshoz szükséges út- és forgalomtechnikai kialakítások. A munkálatok várhatóan négy hétig tartanak. 

Ennek során az Üllői úton, a Nagyvárad tér és Határ út között buszsávokat jelölnek ki, és elhelyezik az új forgalmi rendet jelző táblákat. A déli vonalszakaszt érintő metrópótlás megkezdéséig az Üllői úton a jelenlegi forgalmi rend lesz érvényben, tehát minden forgalmi sáv használható, de esetenként a munkavégzés miatt lassulhat a forgalom. A buszsávok tényleges érvénybe lépéséről később külön tájékoztatják a közlekedőket, ígéri a társaság.

Hozzáteszik, az Üllői úton végzett munkálatokkal egy időben a Nagyvárad téren, valamint a XIII. kerület Váci út - Lőportár utca kereszteződésében a pótlóbuszok visszafordulását elősegítő jelzőlámpás csomópontok átépítése is megkezdődik.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!