Ilyen lesz a dél-budai híd

2018. április 20. 17:28

Nyilvános az új Duna-híd nemzetközi tervpályázat eredménye.

2018. április 20. 17:28

„Az Új Duna-híd nemzetközi tervpályázat eredménye immár nyilvános. Szuper eredmény született, a világ egyik méltán legismertebb építészirodája, a holland UNStudio és a BuroHappold Engineering konzorciuma győzedelmeskedett, ahogy ezt Tarlós István főpolgármester és Fürjes Balázs kormánybiztos ma bejelentette.

Gyönyörű híd lesz, nagyon színvonalas, urbanisztikailag is alaposan végiggondolt pályaművet adtak be a tervezők. Jó hír, hogy villamos is lehet rajta - sokat dolgoztunk érte.

Megtisztelő volt Fürjes Balázs kormánybiztos felkérésére a zsűri mellett működő közlekedési-urbanisztikai szakértői munkacsoport vezetőjeként dolgozni.

Az állami beruházásban megvalósuló híd nem csak azért fontos, mert Budapest délre növekszik, délre fejlődik. Az észak-csepeli, újbudai és Soroksári út menti városfejlesztési potenciál kiaknázásán túl fontos eredmény lehet, hogy az új híd minimum 37 ezer, de kísérő intézkedésekkel akár 50 ezernél is több autóval csökkentheti a belváros autóforgalmát. Bár a híd nélkül is lehetne rengeteg dolgot tenni, az új híd új lehetőségeket nyit meg a belváros forgalmának csillapítására, a pesti rakpart szerepének újragondolásától akár a Rákóczi út megújításáig.

Szívből remélem, hogy ez a gyönyörű új híd mihamarabb megvalósulhat Dél-Budapesten” – közölte Vitézy Dávid a Facebookon.

Összesen 106 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Nataalii
2018. április 21. 20:20
Helló) Nagyon vonzó és szexi lány vagyok. Szeretek utazni. Keresek egy férfit, aki meghív. Megmutatja az országot vagy a várost. És csak legyen egy jó idő együtt. Saját fotóim a https://goo.gl/hyNjk1 webhelyen Ez az oldal felsorolja az elérhetőségem adatait is. :)))
Gyéressy Károly
2018. április 21. 13:22
Nagyon szép híd. Sajnálom, hogy nem hazai mérnökök nyertek.
KannibálTatárÚr
2018. április 21. 09:43
..."a holland UNStudio és a BuroHappold Engineering konzorciuma győzedelmeskedett"... Pozsonyban, mikor a 70-es években építették az Új Hidat (Nový most), a pozsonyiak Bp.-re jártak szaktanácsadásra. Azóta annyit fejlődött a magyar hídtervezés, hogy idegenek tervezik a hídjukat. A rendszarváltás gyümölcsözik.
flesh ripper
2018. április 21. 06:58
egy attraktív, világcsodája gyalog-biciklis híd kellene a Várbazár-Vigadó között!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!