Bárándy Gergely nem indul a választáson, párttisztségéről is lemond

2018. január 26. 12:22

„Jelen helyzetben és a jelenlegi viszonyok között, országgyűlési képviselőként, számomra vállalhatatlanná vált a folytatás” – indokolta lemondását pénteki közleményében Bárándy Gergely.

2018. január 26. 12:22

„A mai napon jeleztem pártelnök úrnak, hogy nem kívánok indulni a 2018-as országgyűlési választáson. Más párt színeiben és függetlenként sem. Egyúttal lemondtam párttisztségemről is” – írta pénteki közleményében Bárándy Gergely, hozzátéve: a parlamenti ciklus végéig az MSZP frakciójában folytatja a munkát.

Döntését azzal indokolta, hogy „jelen helyzetben és a jelenlegi viszonyok között, országgyűlési képviselőként, számomra vállalhatatlanná vált a folytatás.” Szerinte a döntése nem egyenlő a feladással, és nem jelenti azt, hogy a jövőben ne keresné az egységesebb ellenzék megteremtésének lehetőségét.

A politikus sok sikert kívánt az ellenzéknek, elsősorban pedig az MSZP-nek a választáshoz és „a demokratikus oldal újjászervezéséhez!” Búcsúzóul pedig így írt: „Megtisztelő volt három parlamenti cikluson keresztül képviselőként szolgálni a hazám és a magyar baloldalt, amelynek igenis van helye, szerepe és jövője. A múltat nem megtagadva, de meghaladva és hátrahagyva. Tisztelettel köszönöm mindazoknak, akik munkámban támogattak és segítettek!”

(MTI OS)

Összesen 71 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gregorius
2018. január 26. 18:31
Ez a srác realista, elmegy inkább ügyvédnek, ott nagyobb jövője lesz.....
gyaloggos
2018. január 26. 17:42
A NAGYPAPA most nagyon örül ott fent. MERT minden bizonnyal az ügyvédi irodában dolgozik majd tovább.
cutcopy
2018. január 26. 16:25
Nem tudom, érzékelhető lesz valami műszerrel a hír eget rengése..?
zakar zoltán béla
2018. január 26. 14:42
Köszönjük, eddig se kellett volna! Inkább mind3-an az SZDSZ-be léptek volna be...Tiszabő ...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!