Megerősítették Budapesten a német és az orosz nagykövetség őrzését

2016. december 20. 13:57

Németország nagykövetségének és nagyköveti rezidenciájának folyamatos őrzését, valamint az Orosz Föderáció nagykövetségének megerősített, fokozott őrzését rendelte el az országos rendőrfőkapitány. A rendőrség a nagyobb bevásárlóközpontok, ünnepi vásárok területén, valamint a jelentős tömeget vonzó rendezvények helyszínén folyamatos rendőri jelenlétet biztosít.

2016. december 20. 13:57

Papp Károly országos rendőrfőkapitány elrendelte Németország nagykövetségének és nagyköveti rezidenciájának folyamatos őrzését, valamint az Orosz Föderáció nagykövetségének megerősített, fokozott őrzését – jelentette be keddi budapesti rendkívüli sajtótájékoztatóján Lakatos Tibor, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) közrendvédelmi főosztályvezetője.

Elmondta azt is, hogy az országos rendőrfőkapitány Budapesten és Pest megyében már hétfő este, kedden pedig – Pintér Sándor belügyminiszter felkérésére – az egész országra kiterjedően a lakosság védelme érdekében szükséges intézkedéseket rendelt el. Ennek keretében tovább erősítették a közterületi jelenlétet: a nagyobb bevásárlóközpontok, ünnepi vásárok területén, valamint a jelentős tömeget vonzó rendezvények helyszínén folyamatos rendőri jelenlétet biztosítanak, a kisebb forgalmú helyszíneken pedig visszatérően ellenőriznek – közölte Lakatos Tibor.

(MTI)

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
chack
2016. december 20. 14:41
Korábban azt nyilatkozták, hogy nem emelték a terrorfenyegetettség miatti készültséget. Ezek szerint eddig is el lehetett rendelve a fokozott védelem? Jobban örülök annak, ha jobban védik a rendezvényeket - akár bejelentés nélkül is - mintha csak arról szólna a kommunikációjuk, hogy minden rendben van.
Strassnoff Ignác
2016. december 20. 14:39
A terrorizmusnak a forrását kell felszámolni! Magukat a merényleteket megakadályozni gyakorlatilag lehetetlen. Nem lehet minden pár főnél nagyobb csoportosulást, minden létező közintézményt, rendezvényt seregnyi kommandóssal védeni. Párizsban évekkel ezelőtt is gépkarabélyos katonák járőröztek a pályaudvarokon és ezer egyéb helyen. Azért mégis simán végrehajtottak egy rakás merényletet. Nem tudom a zseniális magyar kormány mit ért a biztonsági intézkedések fokozásán, de vannak sejtéseim. Tavaly az MH TD Rendészzászlóaljával erősítették meg Budapest közbiztonságát, valamelyik nyugati merénylet után. A zászlóalj 2 századból, plusz a törzsből és a mobil csoportból áll. Szóval kurva gyenge egy zászlóaljhoz képest. Ez nagyjából 200 egynéhány fő. Legénységi állományát tekintve ritkán van feltöltve még 70-80%-ra is. Nem vonzóak a feltételek.. A papírnyaló sleppet leszámítva talán 120 fő körüli a végrehajtó állomány. Ezeknek úgy 80-90%-át kötik le az állandó feladatok. HM őrzése, egyebek.. Tehát optimális esetben ez azt jelenti, hogy egyéb feladatokra marad úgy 5-6 járőrpár. Ha senki sincs szabadságon, betegállományban. Ilyen még nem fordult elő a zászlóalj történetében. Főleg nem ünnepek környékén. Tehát talán ha 2-3 járőrpár volt a megerősítése Budapest terror elleni védelmének. Napi pár órában... Máris nagyobb biztonságban érezhette magát bárki... A katonák színvonalát ne ragozzuk! A hivatalos elvárás a 8 osztály és a 90-es IQ. Utóbbit nem igazán veszik komolyan. Kell az ember, nem lehet válogatni. Szóval ez volt tavaly. Idén a rendőri jelenlétet növelik. Hmmm... Attól kezdve, hogy Orbán nagy hirtelen szolgálatba helyeztette a még nem végzett rendőr szakközépiskolásokat is... A briliáns TEK-el folytatva... Tuti sokkal jobb a biztonsági helyzet...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!