Mátészalka: jobbikos mögé állt az MSZP a Fidesz ellen

2014. október 07. 08:17

Mátészalkán a kormánypárti Hanusi Péter ellen a névleg független, de Jobbik-tag Katona Péter indul, akit a helyi MSZP hallgatólagosan támogat azzal, hogy nem indul ellene. Az Együttel és a DK-val a mátészalkai MSZP nem tudott megállapodni – írja az Index.

2014. október 07. 08:17

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Mátészalkán két polgármester-jelölt indul az önkormányzati választáson: a kormánypártok színeiben Hanusi Péter és a névleg független, de Jobbik-tag Katona Péter. Az MSZP nem indít jelöltet és hallgatólagosan Katonát támogatja – írja az Index.

Katona 2010-ben még a Jobbik polgármester- és önkormányzati képviselőjelöltje volt, jelenleg is jobbikos színekben politizál a képviselőtestületben.

 
Katona az Index kérdésére, hogy miért függetlenként, nem pedig jobbikosként indul, úgy felelt: így van reális esély a nyolc éve regnáló fideszes városvezetés leváltására. „Azért hirdettem meg, hogy függetlenként indulok, mert reméltem, hogy így a civil- és egyéb szervezetek csatlakoznak és ez meg is történt” – fogalmazott. 
 
Szerinte „a Fidesz negyven százalékot még mindig tud hozni”, így ha egynél több ellenzéki polgármesterjelölt lenne, azzal borítékolhatóan a Fidesz nyerne. 
 
„Igazából nem” – reagált a politikus a portál felvetésére hogy az MSZP részéről elhangzott-e az, hogy a Jobbikkal mindenféle együttműködés kizárt. „Városi ügyek mentén korábban is együtt tudtunk dolgozni mind a civilszervezetek, mind az MSZP képviselőivel” – tette hozzá. 
 
Kövendy Zsolt, az MSZP egyetlen mátészalkai önkormányzati képviselője, a párt városi szervezetének alelnöke azt mondta az Indexnek: „képviselőtársam függetlenként indul. Nem a támogatását választottuk, hanem azt, hogy vele szemben nem indítunk jelöltet”. Azt is  elismerte, hogy ez közvetve, „gyakorlatilag” Katona támogatását jelenti: „A város jobbításáért közösen tudunk dolgozni, ahogy eddig is, ugyanakkor nem folyunk bele az országos politikában zajló adok-kapokba”.
 
A szocialista önkormányzati képviselő egyértelmű nemmel felet arra a kérdésre, hogy a Jókai utca kifejezte-e a nemtetszését az üggyel kapcsolatban, mivel ez „hallgatólagos együttműködés”. A helyi Együttről és DK-ról Kövendy azt mondta: velük az egyeztetések megállapodás nélkül zárultak le.
 
„A DK kivételével az összes párt beállt Katona mögé” – közölte Kajus László, a Demokratikus Koalíció mátészalkai választókerületi elnöke az Indexszel. Sértő-Radics István, az Együtt országos elnökségének Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei tagja, Uszka polgármestere, volt SZDSZ-es politikus pedig azt nyilatkozta: az Együtt nem áll szóba a Jobbikkal.  

Összesen 154 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
thymian
2014. október 07. 19:11
Erről tessenek kicsit nyilatkozni fidesznyikek. Már megvettek 600 cigány szavazót Gyöngyösön. https://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=FfPTAJ6aO8A Titkos és tiszta választás mi?
Eltünt
2014. október 07. 16:52
Mátészalka: jobbikos mögé állt az MSZP a Fidesz ellen,5 éve tudjuk hogy a jobbik kisöccse az mszpnek,hiába tagadják egymást.Parlamenti kirohanások az egymás szájába adott szavak a tiltakozó balhék bizonyítékok rá.
csuka
2014. október 07. 13:04
A Krisztus-gyilkosoknak naponta csontig benyaló Fidesz támogatására buzdítják híveiket a zuglói katolikusok "Támogassa mindenki a Fideszt! Templomunknak, plébániánknak és egész közösségünknek nagy kellemetlenséget okozunk, ha nem tudjuk folytatni az együttműködést a zuglói vezetéssel" - közölték a hívekkel a katolikus templomban. Pajor András plébános szerint ez nem kampány. Az viszont összeegyeztethetetlen a demokráciával, ha valaki számon kéri a papokon, hogy politizálnak. Forrás: https://kuruc.info/r/2/134103/
kukagyerek
2014. október 07. 11:57
Nem meglepő, hogy az undormány fidesz helyett, az MSZP is inkább a Jobbikot választja?!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!