Visszaadná az országot a magyaroknak a Jobbik

2014. március 23. 13:02

Vona Gábor egy lakossági fórumon kijelentette: a Jobbik óriási meglepetésre készül, ugyanis szeretné megnyerni a választásokat. Ha ez sikerül, akkor bebizonyítja: hogyan lehet az országot lépésről lépésre megmenteni és visszaadni azoknak a magyar embereknek, akiket megillet.

2014. március 23. 13:02

Meglepetésre, azaz választási győzelemre készül a Jobbik – mondta a párt elnöke egy karcagi lakossági fórumon. Hozzátette: ha ez sikerül, akkor lépésről lépésre megmentik az országot és visszaadják a magyar embereknek.

A rendezvényen többek között megjelent Dobos László, a város fideszes polgármestere és Kovács Sándor, a megyei közgyűlés fideszes elnöke, valamint az Új Magyar Gárda Mozgalom és a Szebb Jövőt Polgárőr Egyesület tagjai.

Vona Gábor hangsúlyozta: a médiából sugárzott hamis képpel szemben a Jobbik nem rasszista párt. „Ha néhány ufó is itt ülne és hallgatná az előadást, engem az sem zavarna, a lényeg, hogy tartsa be a szabályokat, legyen tisztességes tagja a társadalomnak” – fogalmazott a politikus. Jelezte: egyedül pártja áll ki amellett, hogy Magyarországon mindenkire ugyanolyan normák vonatkozzanak.

Ha a Jobbik kormányra kerül, a tisztességes cigány és magyar embereknek egyaránt jobb lesz. Aki nem tisztességes, annak viszont etnikai hovatartozástól függetlenül rosszabb lesz – ígérte Vona Gábor.

Összesen 100 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hungarikum
2014. március 24. 10:41
Jobbik? Soha! Csodálkozom hogy vannak akik beveszik Vona dumáját...saját maguk között nem tudnak rendet tenni/tartani, NEVETSÉGES lenne azt hinni hogy egy egész országban sikerülne nekik :D ne legyünk naivak...
magnamater
2014. március 24. 08:55
Vona visszaadná az országot a magyaroknak - amit már mások zsebre vágtak, roppant nehéz lesz azt kiszedni onnan - ezért lett a Jobbik rasszistának kinevezve,nehogy sikerüljön a terve.
Kárpáti Zoltán
2014. március 24. 07:49
Eredményt hirdetek: A Fidesznek csak a Jobbikkal lesz meg a rendes többsége, de azzal együtt a kétharmad is. Nem lesz koalíció, csak formálisan a kormányalapítás miatt. De minden egyes kérdésről és ügyről külön kell tárgyalni.
message
2014. március 23. 20:49
A jobbik nem rasszita... aha. Már maguknak is hazudnak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!