Bejegyezte a bíróság a 4K!-t

2013. július 11. 13:23

Több mint egy éve húzódó eljárás után első fokon bejegyezte pártként a 4K! – Negyedik Köztársaság Mozgalmat a bíróság.

2013. július 11. 13:23

Bejegyezte pártként a 4K! – Negyedik Köztársaság Mozgalmat a Fővárosi Törvényszék első fokon – tudatta a szervezet. A közlemény szerint több mint egy éve húzódott az eljárás, amelynek során a törvényszék többször hiánypótlásra kötelezte a szervezetet, ennek jogi megalapozottságát a 4K! vitatta, de teljesítette. Hozzátették: az új párt még demonstrációt is tartott az ügy elhúzódása miatt a bíróság előtt, ezután a törvényszék „szokatlanul gyors eljárásban, az iratok benyújtásától számított két nap alatt meghozta a 4K! bejegyzéséről szóló határozatot”. Közölték, bíznak benne, hogy nyár végére jogerőre emelkedik az új párt bejegyzése.

A 4K! – Negyedik Köztársaság Mozgalom 2007-ben alakult, és azóta több tucat közösségi akciót, megmozdulást szervezett. A civil szerveződés 2011 novemberében kezdeményezte egy új párt létrehozását.

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Békafa őrnagy
2013. július 11. 16:11
Ezek azok az oxigénhiányos idióták, akik eccercsak meglepnek egy közösségi teret, csinálnak valami kurva érdektelen dolgot, aminél a helybeli csövesek is szellemesebben elszórakoztatják az utca népét, aztán hazamennek Kivágóné vagy Császárné nagyihoz egy kis császármorzsára. A Demszki is csipte a virtuális BKV-pótló mozgalmukat, amit élő ember még nem látott. http://www.klubradio.hu/cikk.php?id=16&cid=101765 Hévpartin http://www.youtube.com/watch?v=rPVO7Xk_qKE metrópartin Illegális metróparti miatt állt le a budapesti tömegközlekedés 2008. január 20 Egy illegálisan szervezett metróparti miatt omlott össze a metróközlekedés szombat este Budapesten - riport a partiról, a rendőrök tehetetlenségéről és az elsötétített, zsúfolásig telt metrószerelvényről. Az interneten terjedő felhívás úgy szólt, hogy csatlakozz az első budapesti metrópartihoz az utolsó előtti kőbánya felé tartó szerelvény, utolsó kocsijában. A Nyugati téri megállóban kétségek között hánykódva vártam az utolsó előtti metrót. Aztán, mikor három vörös fejű metróőr szaladt tonfával a peron vége felé, akkor tudtam, hogy a következő szerelvény lesz az, amit várok. A látvány letaglóz: az utolsó metrókocsi zsúfolásig telve emberekkel, mindenhol az ablakhoz préselődve csapkodják az üveget. A metróőrök úgy gondolták, szétverik a néhány randalírozó fiatalt, de mikor szembesültek vele, hogy a kocsi tömve van emberekkel, és jelentős túlerővel állnak szemben, akkor visszakoztak. http://www.szoljon.hu/jasz-nagykun-szolnok/kozelet/illegalis-metroparti-miatt-allt-le-a-budapesti-tomegkozlekedes-115855 Kurva nagy szükség van ilyen unatkozó hülyegyerekekre közpénzen.
csenge
2013. július 11. 15:39
Ebben a szerencsétlen országban minden hülye politikus akar lenni.
kaktuszvirág
2013. július 11. 15:24
Hála Istennek! Ezek is forgácsolni fogják a balos szavazatokat,így a FIDESZ még könnyebben győz!
Békafa őrnagy
2013. július 11. 15:24
Egy kanyi közpénzt se nekik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!