Az MSZP újra a harmadik erő

2009. november 30. 09:31

Kétharmados Fidesz-győzelem a XVI. kerületi időközi választáson.

2009. november 30. 09:31

Horváth János, a Fidesz-KDNP közös jelöltje nyerte meg a főváros XVI. kerületében tartott időközi helyi önkormányzati képviselő-választást vasárnap – közölte a helyi választási iroda vezetője az MTI-vel.

Ancsin László jegyző elmondta, Horváth János a szavazatok 65,84 százalékát szerezte meg (586 szavazat). Második a Jobbik jelöltje, Táskai Ferenc László lett 13,26 százalékkal (118 szavazat). Az MSZP jelöltje, Király András László lett a harmadik 11,57 százalékkal (103 szavazat), míg a negyedik a Pártfüggetlenek Lokálpatrióta Szövetségének jelöltje, Pető Balázs Zsolt lett 9,33 százalékkal (83 szavazat).

A 4-es számú egyéni választókerületében a részvétel 23 százalékos volt, ám az önkormányzati választáson nincs jelentősége annak, hányan mennek el szavazni, mivel nincs érvényességi küszöb. A választási iroda vezetője közölte azt is, a nap folyamán nem érkezett a választási bizottsághoz olyan, a választás tisztaságát érintő beadvány, ami az eredményt befolyásolhatná. Az időközi önkormányzati választást Kovács Attila (Fidesz-KDNP-MDF) képviselő, a kerület korábbi polgármesterének halála miatt kellett kiírni. A választás eredménye érdemben nem befolyásolja a politikai erőviszonyokat a jobboldali vezetésű városrészben. (MTI)

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
crm114
2009. november 30. 17:20
"Csak amíg a 2006-os választások előtt ugyanebben az időszakban 5-8% volt a két párt között, most 35-40%" Sőt. A Szondánál Fidesz vs. MSZP+SZDSZ: 2005.10. 47:47 2005.11. 49:44 2006.01. 45:47 2006.02. 43:48 Egyre viccesebb olvasni azokat a rettegéseket jobboldalon, hogy "2006-ban is elsöprően vezettünk, mégis vesztettünk", ahogy a szociknál is a "majd előugrik a sötétből egymillió rejtőzködő szavazó, mint 2006-ban és nagy hátrányból nyerünk". Egyszerűen NEM léteznek azok a 2006-os és 2002-es meglepetések, amikre mindkét oldal annyira szeret emlékezni.
zoli29
2009. november 30. 17:06
states: "A kampány csak most kezdődik" Ez így van, mint ahogy a 2006-os választások előtt is az előző év végén kezdődött a kampány. Csak amíg a 2006-os választások előtt ugyanebben az időszakban 5-8% volt a két párt között, most 35-40%. Ezért nem ül teljesen a párhuzam. "A miniszterelnök-jelölti vitában is Orbán rendre alulmarad, hogy finoman fogalmazzak." Medgyessynél egyértelműen jobb volt Orbán. Nem is értem, mi alapján mondják, akik szerint Megyó nyerte a vitát.
crm114
2009. november 30. 17:06
states: nincs rá bizonyíték, hogy a viták érdemben befolyásolták a választások kimenetelét. 2002 elején egyébként a Fidesz olyan rosszul állt, hogy csoda, hogy 2002 tavaszára majdnem teljesen ledolgozta a hátrányát. Akkor tehát a Fidesz kampányolt jobban. Legendásan jól kampányolt a két forduló között. Mint emlékezhetünk, a II. fordulót a Fidesz nyerte, 73%-os abszolút részvételi rekorddal (ennyit arról, hogy van egy titokzatos, rendszerint otthonmaradó "sötét tömeg", amely szocikból áll). 2006-ban a szocik kampányoltak jobban. Adócsökkentéssel, osztogatással és hatásos kampánnyal (megújuló baloldal, friss és dinamikus Gyurcsány-messiás) 4-5 %-ot javítottak a pozíciójukon az utolsó fél évben. Most is megismételhetik 2006-ot és javíthatnak 5%-ot, de az mire lesz elég? Pontosan tudják, hogy a reális célkitűzés náluk az, hogy a szövetségeseikkel együtt meglegyen az 1/3.
crm114
2009. november 30. 17:01
bz249: mindehhez nem árt hozzágondolni, hogy 2002-ben még volt egy 5-6%-os SZDSZ is, 2006-ban szintén, és akkor még egy MDF is. A Fideszt ezekben az években az MSZP+SZDSZ-hez és az MSZP+SZDSZ+MDF-hez kellett hasonlítani. Ami a választási rendszert illeti: nem érdemes túlbonyolítani. Jól közelíthető a mandátumeloszlás, ha úgy gondolkodunk, hogy egy nagypárt eredménye kb.: 150 x (listás eredmény a parlamentbe jutott pártokra vetítve) + egyéni képviselők száma + (60 x (elvesztett egyéni körzetek / 176)). Ez durva becslés, de az elnyert egyéni helyek száma úgyis nagy bizonytalansági tényező. Ha pl. a Fidesz 45%-ot kap és minden evk-ben nyer, és 5%-nyi parlamenten kívüli egyéb párt van, akkor 150 x 45/95 + 176 = 247 mandátumra lehet számítani. Valójában azonban 45% eredménnyel az egyszerű többségnek is örülhet, ha az ellenfelei visszalépnek egymás javára. Reális lehet a 200-210 mandátum, de több nem. Egy elképzelt 55%-os Fidesz már megnyerheti az összes evk-t, a képlet szerint 278 mandátumot kapna. Ez több mint 2/3, de nehezen hihető, hogy bármelyik párt 55%-ot kapjon egy országos választáson. Az én tippem egy 45-50 %-os eredmény és kb. 220-230 mandátum.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!