Íme, ezeken a pontokon állítanak fel sebességmérőket

2023. április 13. 14:38

Egyes helyeken pedig Trafiboxok telepítésének lehetőségét is vizsgálják.

2023. április 13. 14:38
null

Több budapesti kerület a járműforgalom lassításán dolgozik a balesetek csökkentése és mérséklése érdekében – a fővárosi önkormányzatok így válaszoltak a Vezess.hu által feltett kérdésekre.

Ennek elérése érdekében több módszerben is hisznek a kerületek, ezek közül a legfontosabbak: a traffipax, a Trafibox, valamint a táblák felállításával történő sebességkorlátozás. Abban azonban nincs köztük egyetértés, hogy ki melyiket tartja hatékonynak.

– ezt nyilatkozta a lapnak Gyülvészi András, a II. kerületi polgármesteri hivatal közösségi kapcsolatok igazgatója. Az önkormányzat ennek érdekében már elindította a traffipaxok beszerzését, „előreláthatólag június elején” tudják telepíteni a készülékeket.

A lap megtudta, hogy hol lesznek majd felállítva ezek a sebességmérők:

  • Árpádfejedelem útja 12.
  • Hidegkúti út 128.
  • Kapy út 40.
  • Máriaremetei út 132.
  • Nagykovácsi út 4.
  • Törökvész út 31.
  • Zöldlomb utca 24.

A XVIII. került alpolgármestere pedig kijelentette, hogy

a Trafiboxok telepítésének lehetőségét is vizsgálják.

A cikkből kiderül, hogy miért lehet nagyon eredményes a Trafibox. Azért tartják trükkösnek, mert az utak mellett álló dobozokat láthatják az autósok azt azonban nem tudják, hogy abban a konkrét dobozban éppen akkor van-e egyáltalán működő sebességmérő.

Nyitókép: Sóti Tamás/MTI 

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zakar zoltán béla
2023. április 13. 19:57
KEVÉS-SOK AZ ŐRÜLT, A DROGOS, A RÉSZEG hajtó!!!!!!!!!!!!!! MEG A NAGYKÉPŰ SÖPREDÉK!
Kybon
2023. április 13. 19:01
- Ide a pénzt! Ide te @eci a még több péééÉÉééénzzzzt! (A városnak van egy ritmusa. Ha ennyire be akarják korlátozni, akkor 20-szal, 30-cal fogok menni. Megtehetem. És a balos rohadékoknak felforrhat az agyvize. Lesz@rom.)
Karbantartó9
2023. április 13. 17:26
A XVIII. kerületi polgármester örülhet ha jövőre nem kerül börtönbe! Annyi mutyit csinál, hogy az elképesztő!
hivor
2023. április 13. 17:16
Rendben, tartsuk be a szabályokat, de!!!!!! Azokat is büntessék úgyan úgy, akik indokolatlanul lassabban közlekednek a megengedettnél, ezáltal akadályozzák a normális tempóban közlekedőket.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!