Varga: Néhány dolgon változtatni kell

2014. február 27. 07:59

A nemzetgazdasági miniszter szerint most már Brüsszel is látja, hogy a magyar gazdaság jobban teljesít, de ha nyer a Fidesz a választáson, akkor néhány dolgon változtatni kell, hogy még jobban teljesítsen.

2014. február 27. 07:59

Kettős gazdaságpolitikai célt, az adósságcsapdából való kikerülést és a munkahelyteremtést tűzte ki célul 2010-ben a kormány, ugyanakkor ha felhatalmazást kap a folytatásra, néhány dolgon változtatni kell, hogy még jobban teljesítsen a gazdaság – jelentette ki a nemzetgazdasági miniszter szerda esti egri gazdasági fórumán.

A polgármesterek, vállalkozások és pénzintézetek vezetői előtt tartott előadásában Varga Mihály közölte: 2008-ban az ország lényegében csődbe ment, nem kapott hitelt pénzpiaci forrásokból. Az államadósságot csak az IMF-től és az EU-tól kapott pénzből tudta fizetni. 2010-ben nem volt más választás, meg kellett kezdeni az adósság leépítését – mutatott rá. Varga Mihály közölte: úgy csökkentették az adósságállományt, hogy nem privatizáltak, ráadásul az állami vagyont is sikerült gyarapítaniuk. Elmondta, hogy a 780 ezer jelzálogalapú devizahitelből mára mintegy 470 ezer maradt.

A kormány másik célja a munkahelyteremtés volt. „Azt mondtuk, az nem állapot, hogy időnként jobban megéri segélyből ellenni, mint munkát keresni” – fogalmazott. Huszonkét év után négymillió fölé ment a Magyarországon a dolgozók száma. A közfoglalkoztatás egyáltalán nem haszontalan dolog. A munka becsületének visszaállításához az első lépés azoknak a kimozdítása a segélyezetti pozícióból, akik már évek óta nem dolgoztak – jelentette ki a miniszter. Az elmúlt egy évben 107 ezerrel lett több munkahely, ebből 37 ezer a piaci alapú. A munkanélküliség 2010-ben 12 százalék volt, most 9 százalék alá esett, ugyanakkor 2002-ben, a kormányváltáskor 5,6 százalékon állt – közölte.

Azt mondtuk 2010-ben, hogy ha ugyanott folytatjuk, ahol az előző kormány, akkor ugyanoda jutunk el” – mondta Varga Mihály. Közölte: a megoldás akkor a megszorító politika volt, a kormány ezzel szemben a különadók bevezetését választotta. Mindez rengeteg konfliktussal is járt, „Brüsszelben nem növekedett a barátaink száma” – mondta Varga Mihály. Hozzátette: most már Brüsszelben is látják, hogy a magyar gazdaság jobban teljesít; nem egyensúlyi probléma van, hanem dinamizálni kell a növekedést. Hozzátette: rezsi ügyben azonban továbbra is „nyomás alatt” van az ország, folytatódik a „rabló-pandúr” küzdelem.

Ha felhatalmazást kapunk a folytatásra, néhány dolgon változtatni kell, hogy még jobban teljesítsen a gazdaság” – közölte. Ezek között említette a 2010-ben meghirdetett Széchenyi Terv egyes elemeinek áttekintését, így a biotechnológiai fejlesztéseket vagy a gyógy-idegenforgalom fejlesztését. A következő ciklusban szükség van a program felfrissítésére egy „Széchenyi Plusz kategóriában” – mondta.

Összesen 61 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Pinter68
2014. február 27. 15:10
"Varga: Néhány dolgon változtatni kell" Igen. A kormányon.
VakzKommondor
2014. február 27. 12:16
Szép volt nertársak, 2 perc alatt töröltetek. Lesz valami újkomcsi díj ezért? Remélem.
VakzKommondor
2014. február 27. 12:08
http://www.portfolio.hu/vallalatok/penzugy/nemzetstrategiai_uggye_nyilvanitottak_a_takarekbank_megvasarlasat.3.195895.html?utm_source=index_main&utm_medium=portfolio_box&utm_campaign=portfoliobox Durva a mandi, ezt a bejegyzést is 10 percen belül törölni fogja. Mint eddig mindig. Pont mint a vezér facebook oldala. Aki kíváncsi a fideszes szélhámosok törvényes lopási technikájára az olvasgassa....
VakzKommondor
2014. február 27. 10:33
http://www.portfolio.hu/vallalatok/penzugy/nemzetstrategiai_uggye_nyilvanitottak_a_takarekbank_megvasarlasat.3.195895.html?utm_source=index_main&utm_medium=portfolio_box&utm_campaign=portfoliobox Hát a lopásokon nehéz lesz, mert ennél többet már nem tudunk nertársak!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!