Csak hiteles jelöltek, egy elszánt csapat, helyismeret, szakmai eredmények és becsület

2023. január 23. 19:48

Az eredmény: óriási győzelem.

2023. január 23. 19:48
null
Gyöngyösi Márton
Gyöngyösi Márton
Facebook

„Jászberényben a DK képviselője játszott össze a Fidesszel, ő erőszakolta ki az előrehozott választást, amelyen a DK nem támogatta Budai Lórántot. Az eredmény: óriási győzelem.

Itt az ideje, hogy kimondjuk: semmi alapja nincs Gyurcsány Ferenc azon szólamainak, miszerint nélküle és pártja nélkül nem lehet ellenzéki sikereket elérni. Éppen ellenkezőleg. Nagyon is jól lehet szerepelni az általuk behozott országos pártpolitikai érdekek erőltetése nélkül is.

Jászberény pedig megmutatta, hogy melyik a legcélravezetőbb és legkorszerűbb út arra, hogy az önkormányzatokból indulva újjáépítsük a demokráciát Magyarországon. Nem kellenek hozzá sem milliárdok, sem óriásplakátok. Csak hiteles jelöltek, egy elszánt csapat, helyismeret, szakmai eredmények és becsület.

A Jobbik megértette ezt, és megmutatta az utat. Reméljük, hogy a többiek is mernek követni bennünket. Ez ugyanis az emberek érdeke!”

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 48 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
amca
2023. január 24. 17:42
Igazi ,ostoba gyagya, Gyöngyös. Tényleg Qurvcsán ollyan ostoba ,mint te , de azért szól Gétzy Getzyinek ,és az ilyen Göngyösiket ver ki a faxából. sic.
Vakfolt
2023. január 24. 16:16
"Csak hiteles jelöltek, egy elszánt csapat, helyismeret, szakmai eredmények és becsület Az eredmény: óriási győzelem." Láttuk tavaly áprilisban, de most hogy jön ez ide?
Palmimi85
2023. január 24. 15:51
Ez a pasas jóképű, eszes, gerinctelen, sima beszédű és sima modorú, így megvannak azok a tulajdonságai, amiért az emberek elhiszik neki azt, ami kijön a száján (akár igaz, akár hazug), mert képes arra is, hogy ugyanazon mondatban az ellenkezőjét is megcáfolja annak, amit mond, így előbb utóbb - sajnos "NAGY POLITIKUS" lesz belőle, mert elég pénzéhes is... Igazi megélhetési politikus. És ne felejtsük, kaligeli-re is azért szavaztak a vénasszonyok - és az ő világnézetüktől függetlenül -, mert fiatal és jóképű, adjunk neki is egy esélyt! Kiváncsi lennék, ha a műtőasztala felett áll egy sebész és egy hentes, melyiknek ad esélyt? Ha elolvasod a posztomat újra, rájössz, hogy ebben a negatív véleményemet írtam meg erről a fehérjehalmazról!
luisbathhelena
2023. január 24. 15:27
Támogatlak Gyöngyszem! Szigorúan EGYEDÜL induljatok mindenhol! Mert népszerűek vagytok és hitelesek! :)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!