A NER éppen telebetonozza a Balatont is

2021. december 29. 06:59

Ebben az országban még 200 méter jachtkikötő-mólóra van szükség.

2021. december 29. 06:59
null
Donáth Anna
Facebook

„Mostanában főleg a Fertő tóra irányult a figyelem – érthetően –, pedig a NER éppen telebetonozza a Balatont is. Mert nyilván ebben az országban még 200 méter jachtkikötő-mólóra van szükség. Azon már meg sem lepődünk, hogy a nyilvánosság elől megpróbálták elhallgatni a terveket: a fonyódi városvezetés november 11. óta nem reagál a sajtó kérdéseire, sőt, az ügyben az illetékes kormányhivataloktól, illetve a vízügyi hatóságtól sem lehet érdemi választ kapni. Egyértelműen látszik, hogy a Fidesznek a Balaton nem nemzeti kincs, a Balaton nem a természetes élőhelye miatt fontos, a Balaton nem megőrzendő – csupán zsebre tehető milliókat látnak benne.

Ha pedig nem próbálják megőrizni a természetes élőhelyeket, nem vigyáznak legnagyobb tavunkra, a klímaváltozás elleni küzdelemben sem remélhetünk semmit ettől a kormánytól. Ezért a 2022-es kormányváltáson túl EU-s szabályozásra, EU-s fellépésre van szükség, hiszen nem egy-egy kormány hivatali ideje kell majd a klímakatasztrófa elkerüléséhez, hanem évtizedek közös erőfeszítése. És a magyar kormány már most is tökéletes példát szolgáltat rá, hogy nem érdekli a klímaváltozás elleni harc: hiába minden ember érdeke, hogy a természetes élőhelyek minél jobban megmaradjanak, hiába tiltakozik a Fertő tó esetében a tervezett rombolás miatt egy másik EU-s ország is – nem tágítanak. Ahogy, ha rajtuk múlik, a Balaton partjai is csak egy jachtkikötővé silányul.

Ideje, hogy az EU keményen fellépjen, és nemcsak jogállamisági meg korrupciós ügyekben (amellett, hogy a Fertő tó és a Balaton kiárusítása nyilván korrupció), hanem a klímaváltozás megállításáért is. Mert jó, hogy van az Irány az 55! program, meg a Közös Agrárprogram klímavédelmi szemlélettel, de ha nem tartják be a tagállamok az alapvető környezetvédelmi normákat sem, nem megyünk vele semmire.”

Nyitókép: Földházi Árpád

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 110 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Andreas1970
2021. december 30. 12:15
Ha a vilag/EU 'zold energia politikajanak' az arat aranytalanul a szegeny es a kozep reteggel akarjak majd megfizettetni, ugy, hogy Ok vonjak meg az etelt maguktol, es eljenek hideg lakasokban melegviz nelkul, mikozben a felso reteg azt enged meg maganak, amit akar, az egyszeruen a 'zold energie politika' bukasat fogja eloidezni, mert az eletoszton erosebb, mint az ilyen politika, aminek kovetkezteben a szegeny es kozep reteg mindent eltuzel majd, ami egheto, hogy felfutse a lakasait, es melegvizhez jusson (kivagva a kozeli erdot), ami klimavaltozas felgyorsulasat fogja majd eloidezni! Itt az egyetlen megoldas a vilag/Eu emberi tulszaporodasanak a megallitasa, tehat pontosan az ellenkezoje annak, amit az EU 'liberalis' politikusai akarnak a migracios politikajuk altal.
Andreas1970
2021. december 30. 11:51
Elkepeszto es rendkivulien kepmutato illetve hazug az a magat szocialistanak/szocialista beallitottsagunak tarto politikus, aki azert 'dolgozik', illetve politizal, hogy a sajat orszagat a kulfoldi kapitalistak meg jobban kizsakmanyolhassak, es kozben egy kicsit sem zavarja ot, ha az otthoni kozep es szegeny reteg elszegenyedik es kilatastalan helyzetbe kerul, mondvan hogy az elbaltazott 'zold EU energia' politikat' nekik is meg kell fizetniuk. Ha hulyek vannak egy orszag/unio vezeteseben, az ilyen semmihez nem erto politikusok miatt mindig a szegeny, ill. a kozepreteg fizeti meg a hulyeseg (nem hozzaertes) arat !
Juliusz48
2021. december 29. 19:45
Na ez a szerencsétlen is Gyurcsánytól tanulta a matekot. "Általában sok jó ötlet van egész addig, amíg nem kell számolni. Mikor számolni kell, akkor elfogy a tudomány." Mert ha menne neki, nem gondolná hogy a 70km hosszú víz esetén 200 m göbe móló, hogy a viharoktól védje a sokasodó vitorlásállományt, lebetonozást jelent. Egyébként a móló kövei közt bizony élni fog a természet. De ha azt gondolom a kerülete 150-160 km még kevésbé lényeges. Ahogy olvastam Fonyódon épülne ahol a tó szélessége legalább 5 km, vagyis a halak természetes mozgását sem akadályozza ebből még 200m sem, ha egyenesen a túlpart felé épülne értelmetlenül.
5 si
2021. december 29. 19:28
Téged kéne édesapáddal egyetemben bebetonozni! Nyomorult!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!