Fluor Tomi, a jóemberkedő, közéleti ostobaság mintapéldánya

2021. december 02. 10:41

Sok Fluor Tomi van a magyar közéletben. Nekem célom, hogy jövő ilyenkor is napi háromszor sírjanak.

2021. december 02. 10:41
null
Trombitás Kristóf
Trombitás Kristóf
PestiSrácok.hu

„Őszinte, mély csodálattal nézem, ahogy közéletről és politikáról semmit sem tudó, mindent az éppen aznapi Telexből és 444-ből mazsolázók próbálják nekünk elmagyarázni, hogy miként és hogyan kell vélekednünk a politikáról. Falvédőről ilyen értelemben még nem leérkezettek, mindenféle nímand és senkik gyülekezete nyomatja az egyszeregyes propagandát, azt gondolván, hogy ezzel mindenféleképpen és kétség nélkül bevágódhatnak az általuk gondolt menő arcoknál.

És erről eszembe jut, csak úgy mellékesen Alinsky – talán – 5. szabálya, ami az ellenfelek nevetségessé tételéről szól. A feladat ugye az, hogy a megsemmisíteni kívánt ideát és politikai ellenfelet röhejessé tegyék. Ha belegondoltok, ez valóban a legjobb módszer arra, hogy elveszítse az adott elv minden vonzerejét. Hát ki akar azok közé tartozni, akiket kinevetnek? Hol jobb állni, a nevetők vagy a gúnyoltak között?

Ha valami az ember pszichéjében taszító elgondolás, akkor az, hogy kiröhögik. Az a teljes kitaszítottság. Inkább egy pofon, verés, bármi, de a gúnynál nincs pusztítóbb. Ilyen fegyver ez. Ezért alkalmazzák minden komolyan vehető, a baloldalra veszélyes jobbosra azt a módszert, hogy nem az elveit támadják, hanem önmagában a létezését. Hát milyen szerencsétlen, ostoba, nevetséges, semmirekellő? Nem ez volt már Reagan esetében is? Nem ezt űzték évekig Trumppal és azóta is? Nem tapasztalták ezt meg sokan azok közül, akik kiálltak a magyar kormány mellett? Dehogynem. Hiszen aki ilyet tesz, az csak megvett propagandista, szerencsétlen flótás lehet. Kipróbált módszerek, nem is hülyék bennük. Nyilván a leghatásosabb ugyanezt a módszert velük szemben is alkalmazni. Nota bene, egyre jobbak is vagyunk benne. Visszatérve a kiinduláshoz, ezt a telexes tudást nyilatkoztatta ki nekünk a minap Fluor Tomi is. Nekem beidegződött, hogy a neve után rögtön a kistarcsai kórházra gondolok, de ez most mindegy is. Fluor Tamás már egy ideje állandó megszólalója, úgymond szakértője a belpolitika folyamatoknak. Mint Alekosz, akit nemrég az ATV beszéltetett, mint független politikai elemzőt. Szinte látom, ahogy a szar is vigyázzban állt más elemzőkben, mikor szembesültek azzal, hogy immáron Alekosszal is meg kell küzdjenek.”

Nyitókép: MTVA / Zih Zsolt

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 48 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
annamanna
2021. december 02. 18:43
"Ákost vagy Nagy Ferót, mert mindkettejüknek saját jogán van kiforrott véleménye, amivel nehéz vitatkozni, és ha valami, akkor nem ez süt azokból, akik 3 nappal azelőtt sajátították el a közéleti minimumokat. Jó, tehát még egyszer: nem a véleménykülönbség a gond, hanem a témában tetten érhető butaság. Fluor ugyanazzal az idegesítő, balos propagandasajtóból vett lózungokkal jön" Attól még, hogy valaki az élete egy területén versenyképes, mert arra irtózatosan sok energiát szánt és abban nagyon magas szintű teljesítményt ért el - abból nem fog következni az, hogy másban, amire nem szánt hasonlóan sok energiát, szintén élenjáró eredményeket volna képes elérni. Pl a Beatlesből csak Lennon állt be valamiféle vátesz szerepbe (az ismert eredménnyel), Zenésznek kitűnő volt, de amikor már valamiféle bővebb tudatformáló szerepet vállalt, arra ráment az élete, mert valójában az ő tudatát formálták mások, mintsem ő formálta volna mások tudatát. McCarthy megmaradt a zene mellett, és ő járt jól, ma is él. Lennonhoz hasonlóan honnan tudja azt egy mai zenész, színész, énekes, akárki, aki véleményvezér szerepet vállal, hogy ő formál, vagy őt formálják? Honnan tudja, hogy a véleménye tényleg az övé? Azért, mert a zenét tényleg ő találja ki, abból miért következne, hogy mindent, amit mond, azt tényleg ő találja ki, és nem csak visszhangja valakiknek? Vagy pl Ady. Költőként elképesztően öntörvényű, de a világról alkotott véleményében is az volt? Mondjuk politikailag. Ezt tőle idézem: "És nem tudom, miért néznek rám Kutató arcok? Arcomon nincsen régi írás, S a régi harcok Nagy legendája elmosódott Vén arcomon, vén fejemen. (...) Valami úgy fog, mint rabot, Mint alvajárót a tetőn, Kit én is nézek reszketőn, Mint furcsa távolit. S amit én mondok, oly hüvös. Mint jégbarlangba ordítón Besivitó vihar-szavak. Valahol hóban elakadt, Valami messze hómezőn Az én régi valóm. (...) Beszédje kongó báb-beszéd S báb-szinpad bábja őmaga." https://www.youtube.com/watch?v=yDC5XAD3Pe8 Ezt pedig Kövér Lászlótól idézem: "Az újszerű küzdelem minden területre kiterjed, különösképpen a tudatipar – az oktatás, kultúra és média – területére, hiszen a XXI. században az egyes érdekcsoport által politikai alávetésre és gazdasági kifosztásra szánt Európában nem a terület, hanem a tudat megszállása az elsődleges cél." https://mandiner.hu/cikk/20211127_a_legveszelyesebb_nemzetbiztonsagi_kockazat Na és honnan tudja azt Kovács Ákos, Nagy Feró, Fluor Tomi (vagy mondjuk honnan tudom én), hogy mennyire van megszállva a tudatunk? Hogy amit gondolunk, és amiről meg vagyunk győződve, hogy a gondolataink a sajátjaink, azt nem csak visszhangozzuk? Mert valamikor, valakinek a tanítását elfogadtuk és a magunkévá tettük? Pl a Mátrix ennek a nagy filmje. A Mátrixban a felébredt Neót nem a saját gondolatai várják, hanem egy másik, hasonlóan zárt és kidolgozott paradigmarendszer, amit Morpheus kínál fel és Neó azt lenyeli és a kritika bárféle lehetősége nélkül el is fogadja. És ő most már helyesen látja a világot. De miért is? Mert elfogadja azt, hogy Morpheus és a zioniak helyesen látják a világot. Mert egyébként a paradigmájuk működik is, csakhogy a mátrixos paradigma is működött, amíg benne volt. A Mátrix, mint film is így működik: már azelőtt válaszol, mielőtt a kérdéseket bárki feltenné. És biztos vagyok benne, hogy Petőfinek, Adynak, Lennonnak, Kovács Ákosnak és az összes többi hasonló művész-vátesznek több válasza van, mint amennyi kérdése. Előbb kaptak válaszokat, mint ahogyan feltették volna a kérdéseiket. És ők, mint véleményvezérek, olyan társadalomnak közvetítik a marha nagy igazságokat, amelyik szintén nem kérdez. És a társadalom máris választ kap azokra a kérdéseire, amiket fel sem tett. Ez a felvilágosodás. Így megy ez. Nyilván ezzel nincs is különösebben nagy baj, csak akkor, amikor a vak vezet világtalant és mindkettő a gödörbe esik. És nem igazán tudhatjuk, hogy ez mikor következik be.
zovirax
2021. december 02. 16:11
Hát tény, hogy ritka buta ember ez a Tomika...
ujujuj
2021. december 02. 15:07
Az a jó, ha a libsi sír a választás után. Nem szabad sajnálni, mert neki is jobb, ha a pártjai veszítenek. Az ő érdekében történik, még ha nem is képes felfogni. Mint amikor a kisgyerek toporzékol a csoki után, de nem kap, mert elrontaná a hasát meg a fogát.
Mykee
2021. december 02. 13:38
Micsoda életcél. Asd már el magad te senkiházi. Nem elég a Bájer meg a Rákay meg te is ezerrel irkaliod a baromsagaidat? Ezért kár volt újságírást tanulni ha egyáltalán tanultál trombitás elvtárs.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!