V. Naszályi Márta szerint akinek nincs pénze, adja el az autóját

2021. február 28. 16:21

Az első kerület párbeszédes polgármestere lakossági kérdésre kifejtette, hogy az ingyenes parkolás felfüggesztése növeli a Covid kockázatát. Később pedig hozzátette, az a kerületi lakos, aki nem tudja fizetni a parkolási díjat, adja el az autóját.

2021. február 28. 16:21
null

V. Naszályi Márta első kerületi polgármester közösségi oldalán a kormányra mutogatva arról értekezett, hogy az általa vezetett I. kerületi önkormányzat mennyivel kevesebb forrásból gazdálkodhat, mint azt megelőzőekben. A poszt alatt aztán elkezdtek gyülekezni a helyi lakosok kommentjei, amelyekben számon kérték V. Naszályit többek között a lakbérek két és félszeresére emeléséért, illetve az ingyenes parkolás megszüntetéséért.

V. Naszályi a kommentekre több ízben is válaszolt, többek között ezt tanácsolta a kerületi gépjármű-tulajdonosoknak:

Amikor pedig a kommentelő felvette, hogy máshonnan pótolhatják-e a kieső bevételeket, és ne pedig a nehéz helyzetben lévő kerületi gépjármű-tulajdonosokat sarcolják tovább, így reagált a polgármester:

A forgalomszabályozás és a bevételnövelés pedig fontosabb V. Naszályi szerint, mint a nehéz helyzetben lévő autótulajdonosok segítése.

Ahogy azt lapunk egyébként korábban megírta, a Fidesz szerint a jövő évi első kerületi költségvetésbe 109 millió forint van betervezve csapatépítő tréningre.

Fotó: MTI/Kovács Attila

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 167 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Janice
2021. március 01. 16:48
Nem értem mi ebben a felháborító? Végül is igaza van. Aki akarja megtartja az autóját, aki nem az nem.Aki enni akar az eladja aki ezt a méregdrága üzemanyagot akarja venni vegye.
M.K.R.
2021. március 01. 12:14
Épp olyan hülye ez, mint Karácsony főtájépítésze, a Bardóczi. Egy karon végeztek, hasonlóan idióta kretén mindkettő. Tragédia.
szekelyhidi
2021. március 01. 10:07
" Nincs kenyerük?........Miért nem esznek kalácsot? "
Vakfolt
2021. március 01. 10:06
Ha nincsen autóm, eladhatom 5. Mártit?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!