Ez az akció nem kaphat többségi támogatást az EU-ban

2020. május 07. 16:48

Meg sem keresték a DK vezetését, és nincs is a vezetők között senki, akiben magától felmerülne, hogy aláírja.

2020. május 07. 16:48
Bauer Tamás
Átlátszó.hu

A magyarországi és az európai közbeszéd jobbra tolódott. Az EU alapgondolatát – ti. nem etnikai alapon, hanem rászorulási alapon támogatnak régiókat az alapokból – aláásó »nemzeti régiók« projektjét ma már nemcsak a kormány, de az ellenzék több pártja is támogatja, arcát adja hozzá. Az »ÍRD ALÁ – a Székely Nemzeti Tanács európai uniós aláírásgyűjtő kezdeményezését« Karácsony Gergely főpolgármester, Fekete-Győr András (Momentum), Keresztes László Lóránt (LMP) is aláírta. Varga Judit igazságügyi miniszter társaságában.

Az LMP mindig közel állt a Fidesz nacionalizmusához, a szakadás után az LMP-ben maradtak pedig különösen, Keresztesnek pedig ez mély meggyőződése. Karácsony az MSZP elnökével együtt volt Kolozsvárott Kelemen Hunornál, és a Párbeszéd is támogatja a »nemzetpolitikát«. A Momentum minden eddigi hivatalos állásfoglalása, programja is a »nemzetegyesítés« talaján állt, kolozsvári alapszervezetet is létrehoztak.

A DK-t viszont nem találom az aláírók között. Ez csak azért történhetett meg, mert nem értesültek az akcióról vagy elvi okai vannak?

Nem vagyok benne a DK vezetésében, és nem tudom, hogy tájékozatlanságból, vagy alapos megfontolás alapján nincs DK-s aláírója a kezdeményezésnek. Szerintem meg sem keresték a DK vezetését, és nincs is a vezetők között senki, akiben magától felmerülne, hogy aláírja. A DK tagsága és választói kétségtelenül támogatja a pártnak a szomszéd országokban élő magyarok kisebbségi jogait és autonómiatörekvéseit támogató, de a kettős állampolgárságot és kiváltképp a választójogot elutasító álláspontját, és nincs oka a pártvezetésnek, hogy ezen változtasson.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 91 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zolizolizoltan
2020. május 08. 13:51
Fel nem foghatom, hogy a zsidók miért ágálnak az aláírás ellen?
Vakfolt
2020. május 08. 10:24
Ne ba, a DKnak külön úgy kellett volna pitizni, mert magától nem tudja mi a dolga? Ez egy pompás alkalom lehetett volna, hogy legalább gesztusértéken javítsanak valamit a 2004.12.05. -i mocskos viselkedésük okozta külhoni magyarokban keletkezett lesújtó véleményen. Sznak is ők arra. Az Xtambumbi belezmény az, az a fontos. Nekik. Na jó, most legalább nem kampányoltak ellene.
Emmanuel Goldstein
2020. május 08. 10:20
Bauernek 100%-ig igaza van.
Hunyadi Mátyás
2020. május 08. 07:39
Nemzetellenesnek nevelték - az is maradt. Ha van gyereke - az sem lehet különb.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!