Észt miniszterelnök: Ha Ukrajna elesik, veszélybe kerül egész Európa!
Kaja Kallas szerint Észtországnak esze ágában sincs katonákat küldeni Ukrajnába, de jobb, ha erről Vlagyimir Putyin nem tud biztosat.
Az emberek egy része úgy kapott védelmet Németországban, hogy valós személyazonossága nem ismert.
„A menekültügyi hivatal már a 2015-ös menekülthullám előtt is több százezres ügyhátralékban volt, erre érkezett meg több mint egymillió újabb ember. Fizikailag lehetetlen volt ennyi ember ügyét alaposan kivizsgálni, felelős döntést hozni az ügyükben, a töménytelen mennyiségű fellebbezést elbírálni, és ezzel párhuzamosan a jelentős rendőri erőket lekötő kitoloncolásokat is végrehajtani.
Egy most nyilvánosságra került belső vizsgálat lesújtó képet ad a helyzetről. A német menekültügyi hivatalnál végzett felülvizsgálat során ugyanis az derült ki, hogy a menekültek befogadása, a menekültstátusz megítélése sokszor igencsak vitatható alapon történt:
Az emberek egy része úgy kapott védelmet Németországban, hogy valós személyazonossága nem ismert.
Egy szír menekült a regisztráció során elmondta, hogy a szír titkosszolgálatnak dolgozott, de a hivatal erről a fontos információról nem értesítette az illetékes szerveket.
Több menedékkérőnél felmerült, hogy az Iszlám Állam terrorszervezethez kötődik, de ezt nem vizsgálták ki.
Egy menedékkérő azt mondta: 1000 eurót fizetett egy ügyvédnek, hogy megkapja a menekültstátuszt. Egy másik ügyvéd fejenként 700 euróért szabályos busztúrákat szervezett a brémai menekültügyi hivatalba, ott ugyanis – az ügyintézők figyelmetlensége miatt vagy egy kis kenőpénzes rásegítéssel – könnyen meg lehetett kapni a menekültstátuszt.
A belső vizsgálat azt mutatta, hogy a brémai menekültügyi hivatalnál 2013 és 2016 között legalább 1200 ember kapta szabálytalan módon a menekültstátuszt. Az ügyben a brémai hivatal korábbi vezetője és öt másik alkalmazott ellen folyik nyomozás vesztegetés elfogadása miatt, amelyet bűnszervezetben követtek el. A hivatalban most 18 ezer pozitívan elbírált menedékkérő aktáját veszik elő, és vizsgálják meg újra, hogy jogszerű volt-e a döntés az ügyükben.”