A múltjuk Spárta, a jövőjük a sziúk sorsa

2016. október 11. 08:26

A német nagypolitika, a hatalmon lévő politikai erők mindenáron való megfelelni akarása, önfeladása immár közel hét évtizede történelmi tény.

2016. október 11. 08:26
Ircsik Vilmos
Magyar Idők

„A német nagypolitika, a hatalmon lévő politikai erők mindenáron való megfelelni akarása, önfeladása immár közel hét évtizede történelmi tény. A demagóg általánosításokat elkerülendő lássunk két egészen konkrét, ráadásul vadonatúj példát, 2016-ból! (...)

Gottfried Benn jóslata száz évre vonatkozott, amiből majdnem hetven eltelt, és lassanként már azon lehet elmélkedni, vajon mi lesz a folytatásban. Néhány szociográfiai, demográfiai adaton, társadalmi jelenségen érdemes elgondolkodni. Hivatalos statisztikai adatok szerint az ezer lakosra jutó születések számában az EU leggazdagabb országa, Németország a tagállamok között már hosszú ideje az utolsó helyen áll. Németország lakóinak száma jelenleg nyolcvankétmillió. Ennek 21 százaléka bevándorló, illetve rendelkezik bevándorló felmenőkkel. 1950-ben ez a szám gyakorlatilag nulla volt.

Mikor az idei riói olimpián a magyar birkózó, Lőrincz Viktor bírói csalással elvesztette bronzmeccsét, a győztesnek kihozott német–török Denis Kudla örömében kirohant szurkolóihoz, akik egy fekete-piros-sárga német nemzeti lobogót terítettek a vállára, középen a kétfejű sas helyett a fehér török félholddal és csillaggal.

Vajon milyen következtetésekre jutna mindezekből Gottfried Benn?”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 47 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Géká
2016. október 11. 11:30
kétfejű sas:) ooookos
kukagyerek
2016. október 11. 11:26
A sorrend ugyan az náluk is, mint Magyarországon: 1.) elhülyítés 2.) önfeladás 3.) megsemmisülés
gabor7th
2016. október 11. 11:09
A németek a végletek népe. Majd átfordulnak ellentetjükbe.
Hora
2016. október 11. 09:43
A német stat. hivatal szerint 2050-re muszlim többségű lesz a német társadalom. https://www.youtube.com/watch?v=Hkkap0Tm8mg Az iszlám és Európa
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!