A véleményalapú identitás

2016. július 19. 21:48

A városligeti demonstráció esetében tehát a Ligetvédők csoportja egy átpolitizált társas csoport, amellyel annak résztvevői azonosulni tudtak: az akció pedig egyelőre kitart.

2016. július 19. 21:48
Mindset Pszichológia
Mindset Pszichológia

„Erre a problémára kínál megoldást a véleményalapú csoportidentitás. Az elmélet és a hozzá kapcsolódó kutatások azt bizonyítják, hogy egy vélemény alapú csoporthoz (tehát egy közös normákon, értékeken és hiedelmeken osztozó közösséghez) való tartozás sokkal biztosabb bejósló tényezője az aktivizmusra és a cselekvésre hajlandóságnak, mint az egyéb, társadalmi alapon szerveződő csoportokkal való azonosulás (ilyen lehet például a nem, vagy egy bizonyos társadalmi osztályhoz való tartozás). Ehhez az erős kapcsolathoz hozzájárul még a Klandermans és munkatársai által felvázolt átpolitizált kollektív identitás elmélete is. A szerzők úgy gondolják, hogy a széles társas kategóriával való azonosulás helyett az üggyel, a mozgalommal vagy formális szerveződéssel való azonosulás jelentheti a kulcsot az elköteleződéshez.

A városligeti demonstráció esetében tehát a Ligetvédők csoportja egy átpolitizált társas csoport, amellyel annak résztvevői azonosulni tudtak: az akció pedig egyelőre kitart.

A fenti két fogalom mellett fontos megemlékeznünk azokról a csoportközi érzelmekről is, amelyek felerősíthetik az aktivizmusra való hajlandóságot. A pszichológiában sokszor használt Lazarus-féle kiértékeléselmélet szerinti érzelem-fókuszú megküzdés vezethet ahhoz, hogy egy csoport tagjai az elszenvedett hátrányokat a csoport-alapú haragon keresztül éljék meg, és így jussanak el a kollektív cselekvésig. Emellett természetesen a társas támogatottság mértéke is befolyásolja az odáig vezető utat. Van Zomeren és munkatársainak elmélete alapján tehát az aktivizmusig kettős útvonalon jutunk el: az érzelmek (főként a csoport-alapú harag) és a probléma fókuszú megküzdés szempontrendszere (énhatékonyság érzése, stb.) kölcsönösen hatnak egymásra az aktivizmus tekintetében.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Agnes40
2016. július 20. 17:32
Csák Gergely sajtótájékoztatója a kormányülés alatt, miért nem akarnak a Ligetvédők liget projektet. A kormányülés határozatképtelen volt, a képiselők fele hiányzott, a breterjesztő Szabó Tímea (LMP) sem ment el. https://www.youtube.com/watch?v=6oMsSSRRZbk
Biedermann
2016. július 20. 15:59
A ligetesek egyszerű-és igen-átpolitizál anarchisták,l'art pour L'art exhibicionisták,leendő pszeudo szinészek és magukat liberális valakiknek képzelő görögdinnyék(.Belül vörös-kivül zöld)
Dénia
2016. július 20. 08:18
Na ennek a szakértésnek most mi értelme van? Amit ez az írás megfogalmaz, azt mindenki tudja magától, ezek kézenfekvő dolgok. Én csak azt nem értem, hogy ha a pestiek nyolcvan százaléka van a liget-projekt ellen, akkor hogy-hogy csak pártucat elszánt aktivista tüntet ellene?
balbako_
2016. július 20. 06:03
A tudományoskodó értekezés lényege egy szűk társadalmi csoport - pár száz fős - politikai indíttatásból provokál műbalhé sorozatot ráadásul egy tisztességes a főváros és az ország lakóit érintő hasznos beruházás ellen. Minden elfogadható érvet nélkülöző hecckampány. (Hála Istennek a normális többség unott közönye mellett)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!