Az én szeretett apám egy gonosz rendszert szolgált ki

2016. február 26. 10:54

Fájdalommal, szégyennel, hajtom meg az áldozatok, és családjuk, gyermekeik előtt, az egyházak előtt akik ellen szintén dolgozott. Sajnálom.

2016. február 26. 10:54
Károlyi András
Facebook

„Apám. Állambiztonsági tiszt volt, évek óta rá-rákeresek a nevére, hogy mit írnak róla. Ma a kommunizmus áldozatainak emléknapján, őt is publikálták. Vártam ezt, készültem rá, de ettől még szarul vagyok.

A linken látható életrajzban (karriertörténetben) egy fénykép is van. Nagyon szerettem ezt a képet, fiatal rajta, életerős, mosolyog. Az apám. És most szégyenpadon vagyunk. Nem azért mert, valaki gonosz velünk, hanem mert az én szeretett apám egy gonosz rendszert szolgált ki. Jó volt abban a hitben élni, hogy hiszen ő hírszerzőtiszt volt, és hát informácókat szerezni más országokról nem olyan nagy gáz, kémkedni meg egyenesen vagány. És persze tudtam, de most fájdalmas, szegyenteli és dühítő újra szembesülni, hogy a legsötétebb Rákosi időktől, 1946-tól része volt az elnyomó gépezetnek.

Azt mondta, hogy ő nem bántott senkit, és ez talán igaz is, hogy ő személyesen nem ütött, de asszisztált, talán utasított, de biztosan eltűrte. Sőt: »1956. november 12-től a BM épületében tartózkodott, és a forradalmárok elleni akcióban vett részt.« Erről nem tudtam, nem beszélt.

Kérem, hogy fogadjátok, és hangosítsátok ki: sajnálom, amit tett, szeretném az ő összes személyes és kollektív, közvetlen és közvetett, fizikailag bántalmazott, életében, karrierjében ellehetetlenített, szabadságától, vagyonától és esetleg életétől megfosztott áldozatát megkövetni. Fájdalommal, szégyennel, hajtom meg az áldozatok, és családjuk, gyermekeik előtt, az egyházak előtt akik ellen szintén dolgozott. Sajnálom.

KÁROLYI András”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 214 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Balango
2019. szeptember 11. 09:04
Gyerekek, ezt a gesztust kommentár nélkül el kell fogadni. Nem sok ilyenben van részünk.
Pinter68
2019. szeptember 11. 09:03
Persze, nincs. De ettől még érezheti úgy, hogy bocsánatkéréssel tartozik az apja helyett, aki ezt nem tette meg. Az a baj, hogy ezen az egészen már 20 évvel ezelőtt túl kellett volna jutnunk. Nem normális, hogy még mindig nem lehet tisztán látni egy ilyen fontos kérdésben. Ebben (is) óriási a Fidesz felelőssége. Hiszen ők állítólag antikommunisták lennének, vagy mi!
madarasi.abel
2019. szeptember 11. 09:03
no, ezt nevezik úgy, hogy a múlttal való szembenézés. Tanuljunk tőle bátran.
aaabbbccc
2019. szeptember 11. 09:02
az apak bunet a fiak nem viselik ami szegyen, ha valaki az apak bunei miatt elvez elonyt, lasd pl Apro villa szinten szegyenletes volt, amikor a KOnya-Petho vitaban Petho Ivan elfelejtette megemliteni, hogy amikor az avo-sok buntetlensegeert harcol, akkor a sajat szuleirol is beszel
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!