Építői csúcs lesz az úszóaréna

2016. február 11. 10:52

Nekünk nem a szóbeszéddel kell foglalkoznunk, hanem olyan pályázatot készítenünk, amellyel meggyőzzük a NOB tagjait, hogy a 2024-es olimpia legjobb házigazdája Budapest lehet. Interjú.

2016. február 11. 10:52

– Egy civil szervezet hat évvel ezelőtt készített tanulmánya szerint Magyarországon a meglévő sportlétesítmények állapota, illetve a létesítmények ellátottsága katasztrofális helyzetben volt. Ez a helyzet mennyit változott azóta?

– Gyökeresen, hála sokak munkájának. A magyar reformok működnek a sportban is, a kormány stratégiai ágazatnak tekinti a sportot. Ennek jegyében korszerű futballstadion épült Debrecenben és az Üllői úton, európai színvonalú létesítmény lett a győri Audi Aréna és uszoda vagy a Veszprém Aréna is. Befejeztük a Tüskecsarnokot, ahol felépült egy uszoda is. Felújítottuk a Nemzeti Sportcsarnokot, a Fehér úti lőteret, a Komjádi uszodát és vidéken számtalan sportpályát. Az idén elkezdődik a tornaterem- és tanuszoda-építési program, amelynek célja, hogy minden járásban legyen legalább egy vizes létesítmény, ahol a kicsik megtanulhatnak úszni, a nagyok pedig szabadon gyakorolhatnak.

– Mesébe illően épült az FTC stadionja. Gyorsan, idejében készült el, s utólag sem vádolták a szervezőket korrupcióval. Hogyan eshetett ez meg Magyarországon?

– Minden nagy feladatra érvényes a recept: hittel, kemény munkával és széles körű összefogással az álmok megvalósíthatók. Kubatov Gábor barátommal, a Ferencváros elnökével 2013. március 28-án tettük le az alapkövet, s 2014 május végére elkészült a létesítmény, amelyben augusztusban már mérkőzést játszottak. Fradi-szívvel, határidő előtt, költségkereten belül épült föl a világszínvonalú stadion. ()

– Milyennek ítéli meg Budapest esélyét?

– Talán eljön a mi időnk. Az ellenfelek, Róma, Párizs és Los Angeles ugyan nagyon erősek, de a NOB Agenda 2020 elnevezésű reformprogramját, amely a gazdaságos olimpiát tűzte zászlajára, mi valósíthatjuk meg. Ez kétéves maratoni, és nekünk 2017 szeptemberében kell az élen állnunk, amikor a befutó van. Én olyan surranópályás győzelmet tervezek, mint amilyet Czene Attila aratott 1996-ban, az atlantai olimpián.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
dobzselaci
2016. február 11. 17:41
"...Kubatov Gábor barátommal,..." Több nem is kell erről a lényről...
ellenforradalmár
2016. február 11. 12:36
Valami nem ártana, mert a 2006-os EB-re (utolsó pillanatban el) készült Széchy Tamás uszoda nagyon gáz. Sz@rul is néz ki, rossz helyen is van...mindent elb@sztak amit csak lehet. (Egyedül csak úszni jó benne)
KannibálTatárÚr
2016. február 11. 12:19
..."beszéljünk a Puskás Ferenc Stadionról. A kormány 2011-ben határozott az új stadion építéséről, de 2016 elején még a bontás sem kezdődött el. Miért? Egy ilyen nagy beruházás előkészítése időigényes." Egy stadion építése nem beruházás, hanem kiadás szórakozásra.
nisz
2016. február 11. 12:03
"Nekünk nem a szóbeszéddel kell foglalkoznunk, hanem olyan pályázatot készítenünk, amellyel meggyőzzük a NOB tagjait, hogy a 2024-es olimpia legjobb házigazdája Budapest lehet." Valahogy kimaradt (a teljes újságcikkből is) az, hogy a zembereket is meg kéne győzni arról, hogy jó lenne nekünk egy olimpia, nem pedig egy olyan presztízsberuházás, aminek a költségeit évtizedekig nyöghetjük.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!