Közlemény a március 30-i balesetről

2015. május 14. 07:37

A felelősségemet a kihallgatáson elismertem, hiszen az eset megtörtént, viszont nem történt tudatos cserbenhagyás, és nem gázoltam.

2015. május 14. 07:37
Murányi Marcell
Népszabadság

„A hírekben megjelentekre reagálva: 2015. március 30-án este, 8 óra körül a Rottenbiller utca és az István utca kereszteződésében baleset részese voltam. Autómmal a külső sávból egy lelassult trolit kikerülve, majd onnan jobbra kanyarodva úgy sodortam el egy kerékpárost, hogy azt akkor nem észleltem. Mindössze egy furcsa hangot hallottam, aminek nem tulajdonítottam jelentőséget.


Hazaérve láttam meg az autóm jobb oldalán, a második ajtó hátsó részénél egy nagyjából 25 centiméter hosszú karcolást. Ekkor azonnal visszamentem a kereszteződéshez, ahol már helyszíneltek a rendőrök, és jelentkeztem náluk. A két időpont között annyi idő telt el, amíg haza- illetve visszaértem, tehát úgy 20-25 perc.

A felelősségemet a kihallgatáson elismertem, hiszen az eset megtörtént, viszont nem történt tudatos cserbenhagyás, és nem gázoltam. Az ügy mélységesen megrendített, szeretném kifejezni együttérzésemet a baleset sérültjének.

Murányi Marcell”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 73 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
írmag
2016. június 21. 21:48
"viszont nem történt tudatos cserbenhagyás", igen akkor tudattalan volt. Drog? Alkohol? Ez is tisztázódott?
atila68
2015. június 28. 09:20
M.M. hazament beszélt az ügyvédjével, kidolgozták a sztorit, fogadjuk el. Diktatúrában ez így működik. Diktatúrában ez így működik?
atila68
2015. június 28. 09:20
Csupán arra szerettem volna felhívni a figyelmet, hogy ha itt diktatúra lenne, és valóban romokban heverne a sajtószabadság, akkor Marcell már régen előzetesben ülne miután kivágták mint a macskát xarni, és nem közleményeket adna ki, hogy ő mond le.
elég Antallból, az atlantista bábból
2015. június 02. 01:57
"nem történt tudatos cserbenhagyás, és nem gázoltam" SZEMFORGARÓ? KÉPMUTATÓ HAZUG GECZY de ha kö csattanásást gyanította volna, rögtön megállt volna sunyi gyáva Néphazugságos geczy
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!