Helyzetkép

2015. január 15. 08:29

Csupán a látszatról van szó, az államadósság a bruttó hazai termék arányában 2010 óta ugyanis érdemben nem csökkent, és – a 2015. évi költségvetés, valamint a jelenlegi gazdaságpolitika tükrében – erre a jövőben sincs esély.

2015. január 15. 08:29
Katona Tamás
Galamus

Oktatás és egészségügy helyett a túlcentralizált állam működtetése és presztízsberuházások

A közszolgáltatások leépítésével felszabadított forrásokat olyan célokra költik el, amelyek a kormányzati szándékokat leképezik: számottevően drágult a bürokrácia fenntartása a túlcentralizált állam működtetésének következtében, nőtt a rendvédelemre, a büntetés-végrehajtásra, az adóhatóságra fordított kiadások mértéke. Sorra épülnek a stadionok, és jut közpénz a kormányzati presztízsberuházásokra; egy részüket – törvényellenesen – az MNB finanszírozza. 2014-ben – a jegybanki forrásokat nem számítva – több mint 200 milliárd forintot költött a költségvetésből a kormány vagyonelemek megvásárlására, azaz az állami vagyon nehezen indokolható gyarapítására, és ez csupán a már teljesedésbe ment ügyleteket tartalmazza, az idén lezáruló üzletekét, mint a Budapest Bank megvásárlása, nem. Az állam így jutott bankhoz és gázszolgáltatóhoz, energiatárolóhoz, sőt még járműjavító üzemhez is. A vállalkozások adóztatása a források minden áron való megszerzési kényszere miatt – ha lehet – még a korábbihoz képest is torzul: a különadók egyre szövevényesebb, mára már a büntető jelleget sem nélkülöző rendszere végképp kiszámíthatatlanná teszi a gazdaságpolitikát. Úgy tűnik, jelenleg már nemcsak arról van szó, hogy menekül a működőtőke, ezt a szolgáltatási ágazatban – rövidlátóan – a kormány maga is ösztönzi.

A szakértelem egyre súlyosabb hiánya

A torz szerkezetben így teljesíti a kormány a hiánycélt. A gazdálkodás mechanizmusa tovább rontja a helyzetet, mert a szakértelem egyre fájóbb hiánya megakadályozza a költségvetési szervek normál működését. Mivel nem érvényesül a minimális előrelátás sem, a Nemzetgazdasági Minisztérium vezetése túlbiztosítja magát, és az év végén próbálja korrigálni az intézményi finanszírozás anomáliáit. Így előre nem tervezhetően folyósítják például az egészségügyi intézmények támogatását, amellyel a gyógyító tevékenységben az alulfinanszírozottságot tovább rontja a szervezetlenség. Az év utolsó heteiben osztott ki például az államháztartásért felelős minisztérium értelmetlenül tartalékolt összegeket, amelyeket a jogszabályi keretek betartásával nem lehet célszerűen felhasználni. Így az év végén a költségvetési gazdálkodásban a szokásosnál is nagyobb káosz alakult ki. Ezért haladta meg november végén is a 100 milliárd forintot a költségvetési szervek tartozásállománya, ezen belül is a 65 milliárdot az egészségügyi szolgáltatók – többségében 60 napon túli – adóssága, ezért van az, hogy a szállítók jelentős része csak készpénzért szállít gyógyszert és más létfontosságú anyagokat a kórházaknak.

Az államadósság csökkenése csak látszat

A kormány szinte kultikus kérdésnek tekinti az államadósság csökkentését. Ennek kimutatása a 2014. év végével újabb sikerként könyvelhető majd el. Csupán a látszatról van szó, az államadósság a bruttó hazai termék arányában 2010 óta ugyanis érdemben nem csökkent, és – a 2015. évi költségvetés, valamint a jelenlegi gazdaságpolitika tükrében – erre a jövőben sincs esély. A kommunikáció ettől két okból is eltér: az Eurostat módosította a GDP-számítás módszertanát. Ennek megfelelően a KSH visszamenőleg átszámolta a GDP-adatok hosszú idősorát, amellyel megemelte a bruttó hazai termék folyóáras értékeit. Ennek megfelelően például a 2013. év végi államadósság ráta 2,1 százalékponttal csökkent a GDP 79,4 százalékáról 77,3 százalékra. A kormány eddig a kommunikációjában a korrigált 2013. évi GDP-arányos államadósságot a 2010. évi eredeti adattal hasonlította össze, amely módszertanilag nem helytálló. A másik kommunikációs lehetőség a kormány számára a költségvetési felelősségi törvényben rejlik, amely azt a meglepő előírást tartalmazza, hogy az év végi államadósságot mindig az előző év végi árfolyamon kell számításba venni. Ez a megoldás természetesen szemben áll a racionalitással, hiszen a devizában fennálló adósságot az aktuális, és nem az egy évvel korábbi árfolyamon kell törleszteni. Ezek természetesen csak kommunikációs célú ügyeskedések.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pkarcsi
2015. január 15. 17:33
Mi van te közgaszdásznak nevezett vöröslibsi?Már a galamus alja szintjére süllyedtél?Kezet foghatsz Bokrossal,meg a tsz könyvellő Veres Jancsival.
kikerics
2015. január 15. 17:20
Most ő azon búsong, hogy nem csökken az adósság, akkor minden nagyon rendben volt, amikor ők néhányév alatt megduplázták az adósságot, amellett, hogy eladták az egész országot! Ez nagyon fáj nekik, hogy nem bőgött le a Fidesz a gazdaság tekintetében, mint ők!
balbako_
2015. január 15. 16:50
Szánalma kis fasz.....
puszika
2015. január 15. 11:16
A mgkdjhz-hez viszonyítva meg még nőtt is !!!!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!