Felejtsük el az MKP–Híd együttműködést

2014. december 09. 19:55

Gondoljunk arra, hogy a szlovákiai magyarok 15%-a szlovák pártokra szavaz. Próbáljuk ezt megszerezni, ne a másikat támadjuk! Interjú.

2014. december 09. 19:55
Bugár Béla
Új Szó

Két héttel a helyhatósági választások után a párt vezetősége kizárta annak az esélyét, hogy 2016-ban közösen induljon az MKP-val. Nem volt ez korai?

Nem, sőt. Ha megnézzük, mi történt Komáromban, s néhány olyan helyen, ahol volt koalíciós lista – mégha nem is volt közös polgármesterjelölt –, akkor egyértelmű, hogy nagyon visszaütött az elmúlt öt évben velünk szemben folytatott csúnya kampány. Az emberek nem hiszik el, hogy őszinte az ilyen koalíció. Több helyen is előfordult, hogy a hidasok szavaztak a közös listára, az MKP-sok pedig csak a sajátjaikra. Sok helyen előfordult, hogy az eddigi képviselőnk be sem jutott, mert rá nem szavaztak az MKP-sok. Komárom pedig egyértelműen mutatja, hogy az emberek nem hiszik el, hogy ötévnyi árulózás után az összefogás őszinte volna. El kell utasítanom azt is, amit Berényi József Bastrnák Tiborral kapcsolatban mondott: ha annyira népszerűtlen lenne Komáromban, akkor nem jutott volna a közgyűlésbe a hatfős Híd-frakció élén. Ezért azt mondjuk: felejtsük el az MKP–Híd együttműködést! Tegyünk le egy olyan programot az asztalra, amivel az emberek problémáit tudjuk megoldani, s gondoljunk arra, hogy a szlovákiai magyarok 15%-a szlovák pártokra szavaz. Próbáljuk ezt megszerezni, ne a másikat támadjuk! (...)

A 2012-es a parlamenti választások előtt sem akarta egyik párt sem az együttműködést, akkor egymásra mutogattak ennek elmaradásáért. Most, hogy ilyen gyorsan kimondták, a Hídra fognak mutogatni.

Engem ez nem érdekel. Az önkormányzati választások stabilizálták a pártot. Dél-Szlovákiában egyetlen egy polgármestert vesztettünk, az MKP huszonegyet. Tehát nem vertek minket agyon. Ha megnézzük azokat a jelöltjeinket is, akik koalícióban indultak, akkor nekünk van 173, az MKP-nak 159. Ezt csak azért mondom, mert a számokkal mindig lehet játszani. De minket nem az érdekel, hogy mit csinál a másik párt, hanem az, hogy mi mit tudunk letenni az asztalra. Egy koalíció létrehozása nem lehet cél, az csak eszköz. A cél az, hogy olyan programmal szólítsuk meg az embereket, amely megvalósítható. A megvalósításhoz pedig mindig partnerre van szükség, ma Szlovákiában ezt a legnehezebb találni.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
br-o
2014. december 10. 10:11
Bugár Béla (is) elfogadta anno, hogy koalíciós kormánytagként nem hozzák szóba a Benes-dekrétumokat. Akinek a személyes felelőssége a fenti ügyben megállapítható, azzal nem lehet magyar jövőt tervezni a Felvidéken.
Bigbeeeee
2014. december 10. 09:12
Az együttműködés pártjának feje, Vojtko Hibridovics kizárja az együttműködés lehetőségét. Szép ez így.
Corporate Soldier
2014. december 09. 20:47
Jól van, Vojtech.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!